„Maradjon meg bennetek a kíváncsiság!…” – Biztató üzenetek a nyolcadikosok ballagásán

ballagas_nyolcadikosok_sav

Június 8-án, reggel 9 órakor 33 nyolcadikos diákot búcsúztattak az osztályfőnökök, évfolyamtársak, tanárok, szülők, hozzátartozók és a jelenlévő ismerősök. Bár tavaly még ők voltak a „ballagtató” diákok, idén rajtuk volt a sor, hogy egy-egy hímzett tarisznyával a vállukon és egy-egy szál rózsával a kezükben kellőképpen elbúcsúzzanak gimnáziumi pályafutásuktól, éveiktől. 

Az ünnepséget a hetedikes Kovács Cyntia nyitotta meg szavalatával, majd az ugyancsak hetedikes Naschauer Karina műsorvezetőként köszöntötte a jelenlevőket, köztük dr. Muntean Tibor igazgatót, Tóthpál Renáta aligazgatót, Ilyés Ibolyát, az Arad Megyei Tanfelügyelőség képviseletében, Bege Magdolnát, a Nyugati Jelen főszerkesztőjét, Baracsi Leventét, a belvárosi református egyházközség lelkipásztorát és Bíró Emesét, iskolánk szülőbizottságának alelnökét.

Dr. Muntean Tibor szelíd felszólítással, inkább kéréssel fordult a nyolcadikosokhoz: „Mindörökké maradjon meg bennetek a kíváncsiság, mely emberré tesz minket!”. Beszédében egy hasonlattal utalt a pillanat egyediségére, s egyben a következő napok tartalmát is jelezte: „Ti most tulajdonképpen olyanok vagytok, mint a száguldó vonatok. Siettek egy bizonyos cél felé, ez a cél pedig nem más, mint a képességvizsga. Ez a megpróbáltatás pedig csak egy döccenés lesz, és reméljük, hogy e döccenéstől nem siklotok majd ki.”

Ilyés Ibolya is a nap jelentőségére utalt beszédében: „A ballagás búcsúzás önmagatoktól, visszatekintés korábbi életutatokra és előre tekintés terveitek, céljaitok felé. Elbúcsúztok ettől a vissza nem térő gondtalan négy évtől, de nemsokára új történet kezdődik számotokra: a líceum. Magatokon viselitek az ifjúság ajándékait: a szépséget, a mosolyt és a lelkesedést.”

A hetedikesek nevében Sallai Krisztina búcsúzott egy évvel idősebb társaitól, majd a Ballag már a vén diák című dalt énekelték el a nyolcadikosok. Rákóczi Rebeka (VIII. B) és Péter Noémi (VIII. A) szavalata után Tóthpál Eszter (VIII. A) és Cirják Zsana (VIII. B) búcsúzott a végzősök nevében. A nyolcadikosok részéről Mészár Anna Orsolya és Borbély Hunor adta át a jelképes kulcsot, illetve kötött szalagot az iskola zászlajára, melyet a hetedikesek képviseletében Jakab Fanni és Back Levente vett át. Ezután Vékony Zsolt protestáns hitoktató gitárkíséretével újra dalra fakadtak a végzős gimnazisták.

Az osztályfőnökök – Erdei Emese (VIII. A) és Hevesi Éva (VIII. B) – a tanulás terén legeredményesebb tanulókat jutalomkönyvekkel és oklevelekkel díjazták. A legeredményesebb matematikusnak járó Bolyai János-díjat Spier Tünde tanárnő adta át Mészár Anna Orsolya VIII. A osztályos tanulónak, a magyar nyelv és irodalom művelése terén elért kitűnő eredményekért járó Böszörményi-díjat pedig Nyári Melinda tanárnőtől vehette át a szintén VIII. A osztályos Tóthpál Eszter. A szaktanárok a magyar nyelv és irodalom, a matematika, a történelem, a rajz, a zene, illetve a sport területén ügyeskedő diákokat jutalmazták. (A díjazottak listáját külön bejegyzésben fogjuk részletesen ismertetni – szerk. megj.)

A ballagási ünnepséget Baracsi Levente református lelkipásztor áldáskérése zárta. Legvégül a ballagók által legjobban várt, jelképes lufieregetés következett, amikor is végigkövethettük, merre szállnak a piros és kék lufik. Ezután a hozzátartozók, ismerősök és barátok gyönyörű csokrokkal és büszke ölelésekkel üdvözölték az frissen ballagott diákokat.

[Fotó: Ilona János]

« A 2 »