O.K. tréning iskolánkban

otp_kepzes_sav

Ahogy azt korábbi bejegyzésünkben már jeleztük, november 3–4. között ismét iskolánkba látogatott az OTP Fáy András Alapítvány 8 trénere, hogy pénzügyi-gazdasági képzésben részesítse tanulóinkat, a közös O.K.+ 2007–2014 című Erasmus+ stratégiai partnerség típusú projektünk keretén belül. 

Ez alkalommal az V–VIII. osztályosok és a X., XI., XII. turizmus szakos osztályok vehettek részt az interaktív, játékos módszereken alapuló tréningen. A tanári karból 14 pedagógus részesült módszertani képzésben.

A képzésről kikértük diákjaink véleményét is, alább ezekből idézünk.

Nagyon jó volt, sok mindent tanultunk amit használhatunk az életben. Annak ellenére, hogy kicsit fárasztó volt a négy óra, jó volt a hangulat és a feladatok is érdekesek voltak. (Dohor Dániel, VIII. A)

Tetszett, hogy olyasmit tanultunk, amit használni fogunk az életben. (Tóth Richárd, VIII. A)

Sok érdekes dolgot tudtunk meg a gazdaságról és a pénzügyekről úgy, hogy közben nagyon jól szórakoztunk. (Neága Norbert, X. B)

Nagyon izgalmas volt, sok új dolgot tanultam a pénzügyekről, tudatosságról, takarékosságról, kockázatvállalásról. Nagyon kreatívak voltak a játékos feladatok. Nagyon élveztem ezt az alkalmat, jó lenne máskor is részt venni! (Nagy Róbert, X. B)

A játékok nagyon kreatívak voltak és mindegyik valamilyen pénzügyi, gazdasági fogalomra, eseményre utalt, úgymint kockázat, kockázatvállalás, befektetések stb. (Feier Melinda, X. B)

Tetszett, hogy kedves és fiatalos volt Rafi, a trénerünk. Jól elmagyarázta a dolgokat, játékos volt, de ugyanakkor érthető. (Mikó Erik XI. B)

Tanulságos volt. Készítettünk családi költségvetést és beszéltünk egy cég működéséről, ahol az eredmény több ember jó együttműködésétől függ. Szükség van a kockázatvállalásra is. A játékok is ezekről szóltak. (Csík Andrea XI. B)

« A 3 »