„Író-Deákon”, író diákként…

Iro_deak_sav

Április 8-án a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola 19. alkalommal rendezte meg az Író-Deák elnevezésű vers- és novellaíró pályázat döntőjét.

Dél-Alföld megyéiből illetve Aradról 96 pályázó 350 műve közül választotta ki a zsűri – Simon Ferenc gimnáziumi tanár, dr. Kelemen Zoltán egyetemi docens és dr. Kakuszi Péter főiskolai tanár – a legjobb 22 novellát és verset. Nagyon örültünk Nachauer Kingával (VIII. osztály), hogy a mi novelláink is bekerültek a legjobbak közé, így büszkén és némileg izgatottan képviselhettük az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumot ezen a megmérettetésen. 

A hódmezővásárhelyi iskolában a szívélyes fogadtatás után zenés-énekes produkciót láthattunk, majd az iskolavezetők és az alpolgármester úr köszöntött minket. Ezután került sor a beküldött pályaművek felolvasására.

A versenykiírás nem jelölt meg kötelező témát, így nagyon változatos műveket hallhatott a zsűri és a közönség. Míg a zsűri döntése megszületett, addig sem hagyták a szervezők az „író-deákokat” unatkozni. Különdíjért is versenyeztünk: egy elkezdett verset vagy novellát kellett befejeznünk.

A díjátadón a zsűri röviden elemezte a döntősök pályamunkáit, majd sor került a díjazásra. Mi, csikysek, több díjnak is örülhettünk: Naschauer Kinga különdíjban részesült, míg Zaharie-Gulyás Ábel elnyerte a 14–18 éves korcsoportnak kiírt novellapályázat I. díját.

Köszönet illeti Puskel Emese és Ruja Ildikó felkészítő tanárainkat, Hadnagy Éva igazgató asszonyt és Hevesi Éva tanárnőt, akik értékes tanácsaikkal, illetve szervező munkájukkal, biztatásukkal indítottak útra bennünket erre a versenyre!