Végzősök, izgalmak, keringő, felnőtté válás – Szalagavató 2016 [Képaláírásokkal kiegészítve!]

Maturandus_2016_sav

Talán a címbéli szavak lehettek 2016. április 5-e kulcsszavai. Ezen a szép, már-már nyárias hangulatú tavaszi napon ismét ünneplőbe váltott az iskola, főleg annak „legidősebb” része. Mint mindig, ezúttal is nagy készülődés és sok-sok próba előzte meg a tizenkettedikesek szalagavató ünnepségét. (Erről sok jó fotó is készült, melyeket alább két sorozatra osztva tekinthetünk meg.) 

Kedden este 6 órakor izgatott és ünneplő szülőket, illetve diákokat, rokonokat, barátokat és hozzátartozókat fogadtak a 11. osztályos szervezők a Ioan Slavici Klasszikus Színház kapui előtt. Az est főszereplői pedig egyre izgatottabban készülődtek – néhányan még a keringő lépéseit gyakorolták az előtérben –, hiszen számukra a líceumi évek egyik legfontosabb eseménye ez.

Az ünnepség nyitányaként magyarpalatkai táncokat mutatott be iskolánk néptánccsoportja, Sztankó Károly néprajzkutató, néptáncoktató koreográfiája alapján. Musune Edina és Józsa Tamás, a két 11. A osztályos műsorvezető kedves szavakkal üdvözölte az ünnepelteket és az ünneplőket, köztük Bognár Levente urat, városunk alpolgármesterét.

Hadnagy Éva igazgató ünnepi beszédében biztató szavakkal fordult a tizenkettedikesek felé: „A feltűzött szalag jelkép, az összetartás, és felnőttkorotok jelképe”. Az egybegyűltekhez szólt Bognár Levente is, sikerekben gazdag jövőt és felnőttkort kívánva a végzősöknek.

[Fotó: Bacsilla Sándor, Csomós Roland, Godó Ákos, Ilona János, Zsámbok Zoltán]

« A 4 »

Küküllőmenti tánccal folytatódott a műsor, melyet iskolánk öt diákja, Arros Katalin, Havrán Krisztián, Pap Enikő, Ruscsánszky László és Sisa Rihárd adott elő. Utánuk maguk az ünnepeltek kerültek reflektorfénybe: a 12. A osztály képviseletében Păcurar Ariana, Torma Dorothy és Tóthpál Béla zenés összeállítással lépett színpadra.

A diákélet egyik legjellemzőbb vonását, az örömöt s a derűt a 12. B osztály tanulói tolmácsolták számunkra, akik zenés-táncos produkcióval készültek. Iskolánk kórusa Szabó Csilla tanárnő vezetésével a Képzeld el és megkapod, valamint A mese rólad szól című dalt adta elő. Szólót énekelt Păcurar Ariana, Simon Beatrix, illetve Back Annamária és Hegyi Boglárka.

A 11. A osztály öt tanulója – Birta Andrea, Búza Róbert, Kocsis Hedvig, Tamás Noémi és Zsámbok Zoltán – egy képzeletbeli televíziós műsor nyilvános felvételére invitálta a jelenlévőket. Az Ez itt a valóság! című beszélgetős műsorban a riporter kérdéseire rendkívül magabiztos, megnyugtató és optimista válaszok érkeztek, legalábbis eleinte…

A 11. C osztály tanulói egy rendkívül felszabadult és pörgős tánccal léptek fel, majd versekkel, idézetekkel és egy Máté Péter-dallal búcsúztak a 11. B-sek. Mi is az a felnőttkor? címmel újra a 11. A-sok léptek színpadra, azt érzékeltetve, hogy milyen sokféleképpen is lehet értelmezni a felnőtté válás fogalmát.

[Fotó: Bacsilla Sándor, Csomós Roland, Godó Ákos, Ilona János, Zsámbok Zoltán]

« A 3 »

Az ünnepség fénypontját a szalagtűzés mozzanata jelentette. Ruja Ildikó, Nyári Melinda és Rudolf Ágnes osztályfőnökök visszavonhatatlanul felnőtté avatták a 2015–2016-os tanév csikys maturandusait.

Ezután következett egy talán még meghatóbb pillanat: a végzősök keringője. Először a 12. B lépett színpadra, majd a 12. A és 12. C tanulói táncoltak együtt. A keringők koreográfiáját Erdei Emese tanárnő és iskolánk volt diákja, Murvai Dávid, az aradi Mil Pasos Táncegyesület oktatója tanította be.

A műsor végeztével a büszke szülők, rokonok, családtagok meghatódva és felejthetetlen élményekkel távoztak, az ünnepeltek és a tizenegyedikes szervezők számára viszont még folytatódott az est. Ők a Jelen ház nagytermében maturandus-bálon vettek részt, ahol a végzősök újra előadták a keringőket, a jelenlévő tanáraikkal koccintottak, s Boda Krisztina, illetve Szomorú Sándor személyében a bálkirálynő és a bálkirály is megválasztatott.

Szponzoraink, akik nélkül nem valósulhatott volna meg az idei szalagavató: az RMDSZ Arad Megyei Szervezete, az Alma Mater Alapítvány, a Game Play Kft., a Farmec illatszerbolt, László Karolina élelmiszerboltja, Boldizsár Margit élelmiszerboltja, az Enigma fotóstúdió, a Harmony szépségszalon, illetve a Progelco Kft. Köszönjük nekik a támogatást!