Már vakációs hangulatban – Tanévzáró az V–VII. osztályokban

Evzaro_5-7_2015_sav

„Láttam a napot, súgta a szélnek: / Várnak a tavak, csónakok, stégek. / És tényleg a táblán virul egy szó, / Csupaszín betűkkel: VAKÁCIÓ!” Andók Veronika Vakáció című versének első strófájával köszöntötte műsorvezetőként Naschauer Kinga hetedik osztályos tanuló június 18-án, csütörtökön az V–VII. osztályosok tanévzárójára összegyűlt diákokat, tanárokat és szülőket. 

A Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében lezajlott ünnepségen jelen volt Hadnagy Éva igazgató, Spier Tünde aligazgató, illetve az érintett osztályfőnökök, azaz Muntean Tibor (V. o.), Erdei Emese (VI. A), Hevesi Éva (VI. B) és Erdélyi Kinga (VII. o.). Tóthpál Eszter (VI. A) szavalata után Spier Tünde aligazgató értékelte a gimnáziumi osztályok elmúlt évi teljesítményét, sőt, házi feladatot is adott a vakációra, nem is egyet, mindjárt hatot:

1. Minden nap töltsetek néhány órát  a szabadban biciklizve, görkorcsolyázva, focizva vagy csak egyszerűen szaladgálva.
2. Szerezzetek új barátokat.
3. Minél gyakrabban tegyetek jót valakivel.
4. Olvassatok sokat. Ne csak azért mert kötelező olvasmány, hanem azért, hogy minél több kalandban részt tudjatok venni, minél több és távolabbi helyet be tudjatok járni.
5. Szervezzetek legalább egy pizsamapartit.
6. Készítsetek sok szelfit azokon a helyeken, ahol jártok és azokkal az emberekkel, akikkel találkoztok.

A közelgő vakáció szellemét Rákóczi Rebeka VI. B osztályos tanuló idézte meg egy újabb verssel, majd az ünnepség „legfajsúlyosabb” része következett, a tanulmányi díjak és a sok-sok különdíj átadása. (Ahogy azt már a végzősök ballagásáról írott cikkben is jeleztük, a díjazott tanulók teljes névsorát külön bejegyzésben fogjuk közölni.) Nem kis versengés volt ezekben az osztályokban, elég ha annyit megemlítünk, hogy az V. osztályban nem kevesebb, mint 4 (négy!) első díj talált gazdára, de a jóval kisebb létszámú VI. B-ben is ketten osztoztak az első helyen.

Az ünnepség záró mozzanataként az iskola kórusa énekelt Szabó Csilla zenetanár vezénylésével, majd az V–VII. osztályos diákok is boldogan vették birtokukba… a nagyvakációt!

[Fotó: Bortoș Júlia, Ilona János]

« A 3 »