Nethuszárok Neumann-naplója – szubjektív zárszavak Budapest után

Ahogy azt a korábbi hét bejegyzéseiben (itt, itt, itt és itt) világgá kürtöltük, március 2–6. között a budapesti Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola vendége volt a Csiky Gergely Főgimnázium X. A osztálya, illetve a XI. A osztály 4 tagja. (Sajnos, a X. A-ból Gál Adrián családi okok, Musune Edina pedig betegség miatt nem tudott utazni.) A Nethuszárok című Határtalanul pályázat budapesti részeként izgalmas szakmai és kulturális programokon vettünk részt, de alkalom nyílt hosszú és lendületes fővárosi sétákra, a neumannos diákokkal, tanárokkal való ismerkedésre, no meg a szálláshely környékén található könyvesboltok, antikváriumok, kávézók felderítésére is!

Persze, lehetett volna a fentinél sokkal frappánsabban is kezdeni a zárszót, mondjuk így: Kedden a Budapesti Műszaki Egyetemen sok érdekes dolog történt, például áramot vezettek Annába, Tamásba és Zoliba. (Meg se kottyant nekik!) Szerdán ingyenes Xboxot követeltünk a Microsoft munkatársaitól, de nem adtak. A Hadtörténeti Múzeumban szablyákkal és kardokkal kaszaboltuk egymást, és a teremőr nagyon sápadt volt. A csütörtök reggeli hagymás rántottától csak Roli lett sápadt, de ki…bírta. A Csodák Palotájában felgyújtották Tihamér kezét, a Tropicariumban pedig a vízben cikázó rájákat simogattunk. Klassz volt! 😀

Nyugtassuk meg gyorsan a kedves, megdöbbent szülőket: ez tényleg csak vicces kiemelése volna néhány budapesti élménynek. A látványos kísérletek alatt valójában semmi ijesztő nem történt, minden este mindnyájan épen, egészségesen (na jó, esetleg náthásan) és élményekkel jól megrakodva tértünk a szálláshelyünkre, az otthonos West Side Hostelbe. (Amely egy régi pesti bérház harmadik emeletén van, sok-sok lépcső vezet fel, s a lépcsőkön naponta többször is fel-le trappoltunk, alig zajosan. A szomszéd lakók kitörő örömére, feltételezhetően.) Ahol az álom meglehetősen sokáig kerülgette a lelkes aradi diákokat (tisztelet a nagyon kevés kivételnek!), néha még késő éjszaka is folyt a traccsparti egy-egy (inkább több) szobában. De (időnként) elnézőek (és álmosak) voltak a kísérő tanárok, hiszen a traccspartik által is erősödött a közösség, és éppen ez az egyik célja az ilyen utazásoknak.

És hogy miként élték meg mindezt a résztvevő diákok? Nos, pont ezért van a címben többes szám. Hiszen a kísérő tanárok nem lettek volna tanárok, ha a visszaúton nem írattak volna dogát kértek volna írásbeli véleményt az aradi diákoktól. Ezekből idézünk (a teljesség minden igénye nélkül) az alábbiakban.

„Minden tetszett. A szállás, a programok, a budapesti diákok. A város leírhatatlanul szép, képtelenség ilyen rövid idő alatt bejárni mindent, amit szeretnénk.” (K. A.)

„Remekül éreztem magam. Sok szép helyre látogattunk el, sőt még cápák is úszkáltak a fejem felett. Ez az út jobban összekovácsolta az osztályt, sokkal többet beszélgettünk, jobban megismertük egymást.” (N. Cs.)

„Tetszett nagy mértékben a függetlenség, vagyis az, hogy nem volt nagy a szigorúság. A programokon sokat jöttünk-mentünk, húzós napjaink voltak, de fiatalok vagyunk, hamar kihevertük.” (J. T.)

„Volt, ami tetszett, s volt, ami kevésbé jött be. Az étel nagyon jó volt, s a séták is, a városnézések. De az a sok informatikus, okos dolog nem az én intelligenciaszintemnek lett kitalálva. :D” (Cz. V.)

„Nagyon jól éreztem magam, tetszett a szállás és az étel is. Nem tetszett, hogy túl sok múzeumba vittek minket, inkább a városban sétáltam volna többet.” (I. J.)

„Nekem tetszett a budapesti kirándulás, mivel sok helyen jártunk és életemben először voltam a Starbucks-ban is. Ami nem tetszett, az a sok gyaloglás volt a szélben.” (G. T.)

„A kirándulás nagyon jó volt, főleg a Budapesti Műszaki Egyetemen és a Microsoftnál tett látogatás tetszett. Az ott töltött időre én 8 pontot adok a 10-es skálán. J” (Sz. R.)

„A múzeumok is magukban érdekesek, de mikor már a lábam szakad le ( 😀 ), akkor kevésbé. A Microsoftnál és a Műszaki Egyetemen is jó kísérletek voltak, bár ott az utolsó helyen már csak annyit értettem, hogy »távirányító«.” (B. L.)

„A legjobb a Tropicarium volt és persze a szabadidős programok, Budai Vár stb. Az egyik legjobb osztálykirándulás volt.” (O. S.)

„Szerintem ez volt életem legjobb bulija (persze, mert ezen kívül nem bulizok). Mondjuk, a tojást jobban átsüthették volna, de volt, aki megegye rajtam kívül. 🙂 Az volt a legrosszabb, hogy este 10-re mindig otthon kellett lenni, pedig csak akkor jöttünk igazán bele…” (R. A.)

„Jó volt a társaság, szobatársak, és a pestiek is jófejek voltak, kár, hogy csak az utolsó nap tudtam jobban összebarátkozni velük.” (K. T.)

„Budapest olyan város, amelyet nem lehet egy hét alatt megismerni. A tanárok minden egyes nap kifárasztottak, azzal a reménnyel, hogy ettől éjjel aludni fogunk…” (K. H.)

„Röviden jellemezve talán annyi lenne, hogy érdekes programok, sok informatika, egy jó társaság és hosszú esték.” (J. D.)

„Nagyon jól szórakoztunk és nem volt nagy szigorúság. Az is jó volt, hogy fenn maradhattunk, ameddig akartunk, csak csendben kellett lenni, ami nem mindig sikerült.” (M. A.)

„Érdekes programokban gazdag, fárasztó, információs atombombához hasonlítható hét volt. Kifejezetten tetszett, hogy nem volt tanári szigort követelő helyzet, baráti hangulatban telt a közös idő.” (Cs. R.)

„Szerintem a csütörtöki nap volt a legjobb, mert nem volt annyira fárasztó, mint a többi. A tanárok nem voltak mindig a nyakunkon.” (B. B.)

„Tetszett minden, szerintem én voltam a legéberebb!” (Zs. Z.)

„Jó volt, de rövid. Még visszamennék.” (K. K.)

…Az eseményekről számos fotót mutattunk már az elmúlt héten a napi beszámolókban. DE most kössük be a biztonsági övünket, mert alább néhány „nem hivatalos” fotó következik a csoport tagjairól, -tól. (Az elsőt nem mi készítettük, hanem Rizsavi Tamás magyarországi fényképész, de jól látszik rajta a Nyugati-pályaudvar környéke, ahol a szálláshelyünk is volt.)