A félévik közt Gyulán nyaraltunk!

Gyula_9A_10A_sav

Május 26–29. között iskolánk két osztálya, a IX. A és a X. A (diákjainak több mint a fele) az Arad–Gyula első kézfogása című pályázaton vett részt. Spier Tünde aligazgató, illetve Hevesi Éva, Páll Mária és Muntean Tibor tanárok kíséretében látogattunk Gyulára, ahol az Erkel Ferenc Gimnázium diákjai és tanárai fogadtak minket. 

   Tovább…

Ballagás 2016 – beszámoló-előzetes

ballagas_2016_elozetes_sav

A ballagás megvolt, az eső elmaradt! Sőt, gyakorlatilag végig szép napsütésben búcsúztattuk ma, 2016. június 3-án délelőtt a Csiky Gergely Főgimnázium idei tizenkettedikes végzőseit, illetve a szakosztály harmadik évét befejező tanulókat. 

   Tovább…

Ballagás lesz, még ha eső is lesz! [FRISSÍTVE]

Ballagas_2015_volt

2016. június 3-án, pénteken ballagnak a Csiky Gergely Főgimnázium idei végzős diákjai. Az ünnepség reggel 9 órakor kezdődik az iskola udvarán VAGY esős idő esetén az Arad-belvárosi református templomban. 

A végleges helyszínt az időjárási körülmények figyelembe vételével reggel 8 óráig dönti el az iskola vezetősége, s azt itt, a weblapon is azonnal közzétesszük. 

Ami azonban az időjárástól teljesen független: a tizenkettedikesek ballagására minden kedves szülőt, nagyszülőt, hozzátartozót, barátot szeretettel várunk!!!

Frissítés: A ballagás helyszíne az iskola udvara lesz. Kezdés 9 órakor, a csengő hangjára.

Csütörtök délután: tanév végi néptáncelőadás!

Neptanc_meghivo_2016_sav

Június 2-án, csütörtökön délután 17 órakor kezdődik a Csiky Gergely Főgimnázium néptáncos diákjainak tanévzáró előadása. 

A helyszín, a korábbi évekhez hasonlóan, az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház nagyterme. Az Adjon az Isten szerencsét!… című előadáson fellép iskolánk valamennyi néptánccsoportja (az előkészítő osztályosoktól a középiskolásokig), illetve iskolánk kórusa. A néptáncok koreográfiáját Sztankó Károly néprajzkutató, magyar–néprajz szakos tanár, néptánc- és drámapedagógus állította össze, a kórust Szabó Csilla zenetanár irányítja.

Szeretettel várunk minden szülőt, nagyszülőt, hozzátartozót, és a néptáncok, népdalok iránt érdeklődőt!

A szervezők