A ballagás megvolt, az eső elmaradt! Sőt, gyakorlatilag végig szép napsütésben búcsúztattuk ma, 2016. június 3-án délelőtt a Csiky Gergely Főgimnázium idei tizenkettedikes végzőseit, illetve a szakosztály harmadik évét befejező tanulókat.
A 9 órakor megszólaló csengő hangjára előbb az épületben tettek rövid sétát a végzősök, majd az iskola udvarán sorakoztak fel. A köszöntő és búcsúztató beszédek után megtörtént a jelképes kulcsátadás, sok szép díjjal, dicsérettel és különdíjal jutalmazták a legeredményesebb tizenkettedikeseket, a XII. A, B és C osztály tagjai egy-egy éneket adtak elő, végül pedig egy újabb, immár közös ének után színes lufik serege emelkedett az égbe, a végzősök kívánságait, gondolatait hordozva.
A ma este (éjszaka) az önfeledt szórakozásé lesz, hétfőtől viszont folytatódik a már közelgő érettségire való felkészülés.
Alább egy kis ízelítőt láthatunk a ballagási fotókból. Hamarosan részletes beszámolóval és bőségesebb fényképsorozattal jelentkezünk.
![Az osztályok által előadott énekhez sorakoznak a 2015–2016-os tanév csikys végzősei a június 3-i ballagáson [Fotó: Ilona János] ballagas_2016_elozetes_sav](https://www.csikygergelyarad.ro/wp-content/uploads/temp/ballagas_2016_elozetes_sav.jpg)