„Khell Levente tanító pedagógusként nagyon sokat tett a jövő generációjának a neveléséért, de közösségszervezőként bálok, közművelődési rendezvények szervezőjeként is nagyban hozzájárult az Arad megyei magyarságon belüli közösségépítéshez. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a hagyományápolásban is a pécskai Búzavirág néptáncegyüttes vezetőjeként kifejtett munkájával.” (részlet a február 23-án Marosvásárhelyen elhangzott laudáció szövegéből, amelyet Bognár Levente aradi alpolgármester mondott el az Ezüstfenyő-díj átadásakor)

– Pedagógusi tevékenység, közösségszervezés, hagyományápolás – melyiket érzi a legfontosabbnak ezek közül?
– Nem lehet ilyen sorrendet felállítani. Természetesen az első az, amiből az ember él, a tanítói munka, de ugyanilyen szinten helyet foglal az életemben a hagyományápolás és a közösségépítés is. Mindhárom végigkísérte az életemet.

– Miben áll a hagyományápolási és a közösségszervezői munka?
– A hagyományőrzést itt, Aradon idestova harmincegynéhány éve végzem. A pécskai Búzavirág néptáncegyüttest 25 évig vezettem. Enyeden, a tanítóképzőben néptáncoltam, ott „fertőződtem meg”, és ezt próbáltam átadni, amikor Arad megyébe kerültem. A feleségem által kerültem ide, ő pécskai, és így adott volt, hogy Pécskán a néptánccal foglalkoztunk.

– Khell Levente tanító bácsi milyen volt kisdiákként? Hát később, középiskolásként?
– Nem voltam mintagyerek, de nem voltam a csibészek között sem. Egy átlagos kisdiák voltam. A nagyenyedi tanítóképzőben már komolyabban kellett venni a dolgokat. Bentlakók voltunk, több mint 250 kilométerre az otthontól, hétvégeken sem utaztunk haza. Ha jól meggondolom tehát, én 14 éves koromban elkerültem otthonról, és csak vakációkban utaztam haza. A tanítóképző után ide kerültem, Aradra, tehát a szülőföldemtől (Bereck, Kovászna megye) én elszakadtam 14 éves koromban.