„Néktek ragyog ma, tiétek az ünnep”

nyolcadikosok_ballagasa-0 Két héttel a végzős diákok után, június 15-én a csikys nyolcadikosok is elballagtak. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Faragó Péter parlamenti képviselő, Kiss Anna, a RMPSZ Arad megyei titkára, Baracsi Levente, az Arad Belvárosi Református Egyházkerület lelkésze, Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője, illetve Lipták Julianna, iskolánk szülői bizottságának elnöke.

A földszinti osztályteremből indult, majd az iskolaépületet megkerülve jutott a hátsó udvarra a nyolcadikosok huszonhat fős csoportja, élén Siska-Szabó Hajnalka osztályfőnökkel. A Gaudeamus igitur eléneklése után Pálfi Kinga IX. A osztályos tanuló műsorvezetőként üdvözölte a szép számban megjelent szülőket, hozzátartozókat, diáktársakat és tanárokat. Juhász Béla igazgató megnyitó beszédében utalt rá, hogy csak jelképes ez a ballagás, hiszen a nyolcadikosok jövőre is ugyanebbe az iskolába, egy vagy két emelettel feljebb járnak majd, de nemcsak őket, hanem a megye más magyar nyelvű iskoláiban végzett diákokat is örömmel várja a Csiky. Faragó Péter szólt ezután az ünnepeltekhez, jelezve nekik, hogy az iskolai élet legszebb négy éve, a középiskolai szakasz vár rájuk.

Ilona Judit a hetedikesek nevében búcsúztatta egy évvel idősebb társait, Birta Andrea VII. B osztályos tanuló Kiss Kálmán Szonett Szonett ballagóknak című versével, Csiszár Balázs hatodikos diák pedig énekkel köszöntötte a ballagókat. Kruzslitz Asztrid a nyolcadikosok nevében búcsúzott diáktársaitól, Tóthpál Béla pedig Reményik Sándor Mi mindig búcsúzunk című költeményét tolmácsolta a jelenlévőknek.

   Tovább…

Money for Nothing

Amerikai témájú videó a Kilátó-ban, brit együttes a Szünet-ben. Mégpedig a 80-as, 90-es évek egyik kultikus együttese, a Dire Straits. Legkiválóbb albumuknak, az 1985-ös Brothers in Arms-nak az egyik legnépszerűbb száma az alábbi, címe Money for Nothing. A lenyűgöző zenei indítás (a videón az első háromnegyed perc) és a korabeli komputergrafikával készített animáció mellett az is érdekessége a számnak, hogy egy magyar együttes, az akkoriban igen népszerű Első emelet is szerepel a klipben. (Juszt se áruljuk el, hogy 1:50-nél…)

Aki a szám teljes, hosszú verzióját is hallani szeretné, kiváló minőségben, az 1985-ös Wembley-beli koncert hangulatával megspékelve, az ide kattintson.

Időképek

 

A vimeo.com-on találtuk ezt a káprázatos videót, Tom Lowe amerikai újságíró munkáját. A TimeScapes (magyarul, talán, Időképek, a Landscapes – tájképek mintájára) című film s annak  alább látható előzetese az Amerikai Egyesült Államok délnyugati részének tájait, embereit mutatja be egészen látványos formában. A felvételek a hagyományos HD-felbontás négyszeresével készültek (4096*2304 pixelre), innen a 4K jelzés. A szuggesztív zenét Nigel John Stanford szerezte. Jó szórakozást hozzá, lehetőleg teljes képernyőn! (Indítás után a négyfelé mutató nyílra, majd a HD feliratra kattintva!)

Értékelésed

Eredmények

Betöltés ... Betöltés ...

Érettségi 2012 – hírek, információk (2.)

info_proba Túl vagyunk a román, illetve a magyar szóbelin. Mind a 63 idei végzős rendben megjelent és le is vizsgázott mindkét tantárgyból. A román szóbelin 11-en alsó-középfokú (mediu), 32-en felső-középfokú (avansat), illetve 20-an felsőfokú (experimentat) minősítést szereztek. A magyar szóbeli vizsgán ugyanezen minősítések száma, sorrendben 5, 17, 41.

Június 18-án, hétfőn, illetve 19-én, kedden a digitális kompetencia felmérése (azaz a számítástechnika vizsga) következik. A  vizsgázók mindkét napon délben, 12.30-kor lépnek be a második emeleti informatikaterembe, a tulajdonképpeni vizsga 13.00 órakor kezdődik. A végzősök ezúttal se felejtsék otthon igazolványukat (vagy, annak hiányában, útlevelüket), viszont ételt, italt ne hozzanak magukkal. (A teremben elegendő mennyiségű ásványvíz áll majd rendelkezésükre.) A szóbeli vizsgákon használatos eredménylapot (amelyre a különböző próbákon szerzett minősítéseket vezetik be a vizsgáztatók) most nem kell hozni, hiszen a digitális kompetenciavizsga eredménye csak az írásbeli, illetve a gyakorlati kérdésekre adott válaszok kijavítása után, a vizsga másnapján lesz kifüggesztve.

Vigyázat, meleg lesz, tehát a szvettert, sálat, sapkát nyugodtan otthon hagyhatjátok. Ja, és ahogy az előre látható volt, kamera is lesz… Azért nem kell emiatt bepánikolni, viszont ajánlatos mellőzni a forgolódást, leselkedést.

Jó felkészülést, ismétlést és sikeres digitális vizsgát kívánunk mindnyájatoknak!

(Folyt. köv.)

Még egy utolsó forduló…

…és kiderül, ki táborozhat a II–IV. osztályosok körében zajló Napsugár vetélkedő eredményeként július első hetében Illyefalván, a Napsugár gyermeklap jóvoltából. A VII. és VIII. forduló eredményei alapján lehetnek elképzelések, remények, de amint azt tapasztaltuk, még bármi megtörténhet, hiszen vannak, akik nyílegyenesen törnek a csúcs felé, mások esetleg lemaradnak. Külön dicséretet érdemel már most a negyedikes Naschauer Kinga, aki csak a II. fordulótól lépett a versenyzők közé, és lám, összegyűjtött pontjainak száma igen magas. Az utolsó, mindent eldöntő fordulóra hétfőn, június 18-án, az eredmények kihirdetésére viszont csak az évzárón kerül sor.

Ugyancsak az évzárón lesz megtekinthető az a kis házi kiállítás, amit az 55 éves Napsugárnak és a 10 éves Napsugár vetélkedőnek a tiszteletére rendezünk.

A VII. forduló feladatsorát itt, az eredményeit itt, a VIII. forduló feladatsorát itt, az eredményeket pedig itt tekinthetjük meg.

Érettségi 2012 – hírek

erettsegin-0 Hétfőn, június 11-én a román szóbelivel kezdődött, ma, szerdán pedig a magyar szóbelivel folytatódik az idei érettségi vizsgasorozata.

Nálunk, a Csikyben összesen 72 diák iratkozott be az érettségi vizsgára, közülük 63-an idei végzősök, 9-en pedig tavalyiak. (Ők, csak egy-egy írásbeli vizsgán kell hogy megjelenjenek az átmenő osztályzat megszerzése érdekében.)

A részadatok megjelenítésére itt, a honlapon nincs lehetőségünk (és engedélyünk sem), viszont a végleges eredményeket július 8-án mi is közzétesszük majd. Annyit természetesen jelezhetünk, hogy a román szóbelin mind a 63 diák megjelent és mindnyájan sikerrel le is tették a vizsgát. Sok sikert kívánunk nekik a további „próbákhoz” is! Hamarosan újra jelentkezünk.

   Tovább…

Robotok a Csikyben!

robotok-0 Különleges élményben volt részük azoknak, akik június 8-án, pénteken időt szántak arra, hogy iskolánk dísztermében figyelemmel kísérjék az Orosházi Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont vendégcsoportjának robotika bemutatóját. Orosz László stratégiai főigazgató-helyettes és Libor Roland mentor, informatika tanár, akik iskolájukban robotika szakkört vezetnek, a kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskolával közös tehetséggondozó projekt keretében látogattak Aradra, a Csiky Gergely Főgimnáziumba.

A Lego Mindstorms készlet, amelyet bemutattak, alkalmas arra, hogy a kisebb elemekből összeállított robot különféle egyszerű feladatokra legyen programozható. Például, tapsra (vagy valamilyen más hangjelzésre) elindul vagy megáll, haladás közben ha falat vagy valamilyen más akadályt érzékel, szintén megáll, követ egy adott útvonalat stb. A robotok programozása a beléjük épített érzékelők – hang-, fény-, távolság-, nyomásérzékelő – segítségével történik. Orosz László és Libor Roland elmondása szerint a robotok építésével, programozásával és tesztelésével a gyerekek kreativitását, problémamegoldását fejlesztik, miközben játékos formában ismertetik meg velük az egyszerűbb és bonyolultabb gépek működését, feladatait.

   Tovább…

Néptánc-kulisszák…

nepitanc_proba-0 Avagy: hogyan készült az Ide lábam, ne tova című évzáró előadás?

Fotók a keddi főpróbáról, illetve a szerdai bemutató előtti színpadi próbáról.

Látszik, hogy már ekkor is jó volt a hangulat, legfeljebb a koreográfus egy-egy heves mozdulata utal arra, hogy még van néhány csiszolnivaló mozdulatsor, beállás. (Tényleg volt!) Technikai egyeztetés a koreográfus (Sztankó Károly), a színpadfelelős (Khell Levente) és a hangmérnök (Wittmann Zoltán) között, hogy az előadáson ne legyen semmiféle fennakadás. (És nem is volt!) Mindeközben az ötletgazda-szervező (Hadnagy Éva) egy nézőtéri székből elégedetten figyeli az utolsó előkészületeket. Jó lesz ez! – gondolja magában. (És tényleg jó lett!)

   Tovább…