„Azt mondom – játsszunk tovább!
Újra álmodjunk hát,
mint a felnőtt gyermekek.
Még mindig tiszta szív,
és ha valami hív,
kell, hogy újra ott legyek,
hol voltunk rég…”
(Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek)

Elballagtak… Június 1-jén, gyermeknapon. Éppen gyermeknapon váltak felnőtté az idei végzősök. (A szalagavató után másodszor, immár véglegesen.)

Elballagtak hát… Szépen, rendben, csöndesen, ahogy kell. Mosolyok és könnyek között (volt, aki visszatartotta s volt, aki nem), ígéretekkel, figyelmeztetésekkel ellátva (csak megtartsák, legalább a töredékét!), tárgyi és szellemi útravalóval feltarisznyázva (csak felhasználják, ha lehet!), kissé borús, szeles időben (hja, az élet nem csak laza séta a napsütésben stb.), családtagok, rokonok, jóbarátok, tanárok és diákok féltő-szerető pillantásaitól kísérve.

Az utolsó osztályfőnöki óra után (hogy mi történt azon, minden osztály intim belügye, ne tessék faggatózni utána!) megszólalt a csengő és a virágokkal szépen feldíszített termekből kiáramlottak az ünnepi ruhába öltözött végzősök. Fentről, a második emeletről indultak, s az igazgatói, illetve a tanári szobát érintve ereszkedtek le a földszintre, majd léptek ki az udvarra. A négy ballagó osztály elfoglalta a számára kijelölt helyet, majd a Gaudeamus-t énekelte, Albert Dóra gitárkíséretével.