Weblap-évforduló és a média

weblap_5_eves_sav

5 éves az iskolánk weblapja. Az idei Csiky-napok nyitányaként, 2015. december 10-én, csütörtökön ezt ünnepeltük meg, illetve a média szerepéről, befolyásáról folytattunk fórumbeszélgetést szakmabeliek és csikys diákok közreműködésével. A tematikus versenyek értékelésére és az eredményhirdetésre is ekkor került sor.

Weblap_bemutatas_20102010. december 20-án, az akkori Csiky-napon mutattuk be a Csiky weblapját. Majdnem fél évig tartott az előkészítése, ebben Veress Dávid, akkori végzős diák vállalt oroszlánrészt. (Megjegyzés: 2004-ben kísérleti jelleggel készült már egy weblap, amely néhány hónapig működött csak, s főként a korábbi iskolai évkönyvek rövidített anyagait tartalmazta.)

2011 októberében egy adatbázis-alapú WordPress-oldalra tértünk át, amelynek programozását volt tanítványunk, Ilyés Levente végezte el. 2013 áprilisában egy komolyabb „ráncfelvarrást” hajtottunk végre a kinézeten és a menüszerkezeten, azóta pedig a mai formájában látható a Csiky Gergely Főgimnázium honlapja.

A weblap működtetésében, a szerkesztési munkában előbb egy, majd egyre több diák vett részt. Tavalyelőtt 11, tavaly 16, idén pedig 18 fős csapat dolgozik a weblapos hírek előállításán. Az évfordulós rendezvényen közülük három végzős szerkesztő, Sipos Szilárd, Bortoș Júlia (XII. C) és Tóthpál Béla (XII. A) mutatta be feladatkörét és azt, hogy miben alakította, segítette őt a weblapszerkesztési munka.

Zsori_BlankaVeres János szervergazda a Csiky-honlap és más aradi weblapok közötti különbséget ecsetelte, majd az első diákszerkesztő, a jelenleg Kanadában tartózkodó Zsóri Blanka jelentkezett be Skype-on (legalábbis hangilag, mert a mozgókép nem akart működni). Számára a weblap-fotósi munkakör igen hasznos gyakorlatnak bizonyult későbbi tanulmányaiban a Temesvári Tudományegyetem Művészet és Design Karának Fotográfia szakán.

A média tájékoztat és/vagy befolyásol – erről a témáról folytattunk fórumbeszélgetést a rendezvény további részében Pálfi Kinga televíziós szerkesztő, riporter, illetve László Ferenc operatőr közreműködésével. Mindketten jó ismerősei a csikyseknek, hisz évek óta segítik és dokumentálják az iskolai és kollégiumi tevékenységeket, rendezvényeket kisfilmes pályázatokat. Pálfi Kinga a megbízható avagy kevésbé megbízható hírforrásokra, a hatásvadász címekre s a megtévesztő hírszerkesztésre vonatkozó kérdésekre válaszolt, László Ferenc pedig egy általa szerkesztett videó segítségével mutatta be a vizuális torzítás és megtévesztés néhány esetét, végül Pataky Lehel Zsolt, az aradihirek.ro szerkesztője, illetve Gál Zoltán Csaba, a Nyugati Jelen újságírója fejtette ki röviden a témával kapcsolatos véleményét.

Az évfordulóval, illetve a fórumbeszélgetés témájával kapcsolatos versenyt Mikes Sarolta nyug. magyartanár, illetve Ruja Ildikó magyartanár értékelte, a díjazottak nevét pedig Nyári Andrea magyartanár, illetve Ilona János számítástechnika tanár, a weblap szerkesztője ismertette. Az iskola honlapját népszerűsítő reklámszövegek közül a zsűri a hatodikos Sallai Krisztina versét értékelte a legjobbként. Őt Mészár Anna Orsolya és Tóthpál Eszter (VII. A, 2. díj), Csapó Vivien, Gál Zsuzsa Dorottya, Rudolf Judith, Sallai Eszter (VII. A, 3. díj), valamint Back István Levente (VI. osztály, dicséret) követte. A fórumbeszélgetés témájára beküldött írásművek mezőnyében Sipos Szilárd (XII. C) In medias res c. verse érdemelte ki az első díjat. Bold Barbara (XI. A) Fogyasztói társadalmunk sekélyében fulladozva c. írása második díjas lett, Birta Andrea (XI. A) Tipor az emberfaló század c. verse, illetve Czank Vivien (XI. A) A média hatalom c. írása pedig dicséretet érdemelt.

A weblap szerkesztői, valamint a rendezvény meghívottjai egy-egy vadonatúj, Csiky-logóval ellátott trikót kaptak ajándékul az iskola vezetősége részéről, majd mi más lehetett volna a végszó a rendezvény végén, mint az, hogy „Viszlát 5 év múlva!” Tehát a Csiky-weblap 10. évfordulóján. 🙂

[Fotó: Szilasi Róbert, Zsámbok Zoltán]

No Images found.

Csiky-napi rendezvénysorozat

Csiky_nap_2014_illusztracio

2015. december 10–11-én kerül sor az idei Csiky-napi rendezvénysorozatra az Aradi Városi Tanács és a Municípiumi Kulturális Központ támogatásával. A testvériskolákból és Arad megyéből érkező vendégek jelenlétében adjuk majd át az idei Csiky-díjakat, megünnepeljük az iskola honlapjának 5. évfordulóját, illetve tematikus vetélkedőre és jelenet-parádéra hívjuk az általános iskolai és líceumi diákokat.

December 10-én, csütörtökön, az iskola weblapjának 5. évfordulóján fórumbeszélgetést szervezünk a Tóth Árpád teremben A média tájékoztat és/vagy befolyásol témakörben. Ugyanekkor díjazzuk majd a honlapot népszerűsítő reklámszövegek, illetve a középiskolások által beküldött írásművek közül a legsikerültebbeket.

December 11-én, pénteken délelőtt kerül sor az idei Csiky-díjak átadására, a dr. Kovách Géza terem és a Ficzay Dénes terem felavatására, illetve Csiky Gergely szobrának megkoszorúzására. Az 5–8. osztályos diákok Arad a történelem viharában címmel történelmi vetélkedőn vehetnek részt, a középiskolások pedig jelenet-parádét mutatnak be Csiky Gergely színműveiből. Délután Az én Aradom című rajzpályázat bemutatásával, értékelésével és díjazásával zárul a Csiky-napi rendezvénysorozat.

A részletes programot IDE kattintva tekinthetjük meg.

Anyanyelvünk napjának ünnepe

Magyar_anyanyelv_dijazas_2015_sav

1844 óta Magyarországon hivatalos államnyelv a magyar, az idei évtől pedig itthon is hivatalosan ünnepelhetjük november 13-án ezt a nyelvet. Ebből az alkalomból egy oldott hangulatú rendezvényre hívta össze iskolánk a megye összes magyar tannyelvű intézetének azon diákjait, akik a tavalyi évben magyar nyelv- és irodalom versenyeken értek el szép eredményeket.

Az eseményen V–VIII. osztályos, illetve kilencedikes csikys diákok is részt vettek, s nem csak jelenlétükkel tisztelték meg az eseményt, hanem egy-egy saját rajzot, verset vagy prózát mutattak be, melynek témája a magyar nyelv volt.

Nyári Melinda magyartanár köszöntötte a vendégeket, majd Naschauer Kinga (VIII. oszt.) Gyimóthy Gábor egyik költeményével nyitotta meg a rendezvényt. A továbbiakban Szabó László, az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola magyartanára tartott rövid történelmi visszatekintést a magyar nyelvet illetően, és ismertette az idén megváltoztatott új helyesírási szabályokat. Elmondása szerint az 5 oldalban összefoglalható változtatások még inkább megengedővé, „diákbaráttá” tették anyanyelvünket.

A rövid ismertető után Komori Viktória V. osztályos diák szavalt Pósa Lajostól, Nyári Melinda pedig megjegyezte, hogy örömteli dolog, hogy a távozó nyolcadikosok helyére olyan ötödikesek érkeznek, akik szintén szeretnek verseket mondani, ezáltal lesz utánpótlás a versmondó versenyekre. Mindezek után a bátrabb diákok be is mutatták szerzeményeiket, melyeket erre a napra alkottak. Felhangzottak versek a hagyományaink fontosságáról, a magyar nyelv előnyeiről Romániában, de prózát is hallhattunk egy külföldi kirándulásról, ahol a magyar nyelv kötött össze két idegen embert, akik a mai napig barátok.

Végül Nyári Melinda emléklapot osztott ki minden diáknak és a kísérő tanároknak, majd arra buzdította a fiatalokat, hogy az idei tanévben is vegyenek részt magyar tantárgyversenyeken. Zárásként Tóthpál Eszter (VII. B) szavalt Édes-ékes Apanyelvünkről (Bencze Imre költeménye).

[Fotó: Csomós Roland]

Nyelvi játékok a magyar nyelv napjára

A magyar nyelv napja2015. november 13-án a magyar nyelv napját ünnepeljük. 1844-ben ezen a napon fogadták el azt a törvényt, amely a magyart államnyelvvé tette. Idéntől Romániában is hivatalosan elfogadott ünneppé vált. Ebből az alkalomból nyelvi játékokkal szeretnénk rámutatni anyanyelvünk gazdagságára, színességére, hajlékonyságára, dallamosságára, a benne rejlő számtalan lehetőségre.

Ezen a héten, hétfőtől csütörtökig, nyelvi játékokat teszünk közzé iskolánk honlapján. Ezeknek megfejtését a magyartanároknak lehet majd leadni. Ők fogják ellenőrizni a megfejtéseket, illetve összesíteni, hogy a négy nap folyamán ki hány helyes megfejtést adott le. A legtöbb jó megoldást beküldő diákok közt pénteken értékes díjakat sorsolunk ki.

A napi feladványok megfejtéseit a rá következő nap folyamán lehet leadni, legkésőbb 14 óráig. (Kivéve pénteken, amikor 9 óráig várjuk a megfejtéseket.) Kérjük, hogy egy lapra írjátok rá a megfejtést, valamint tüntessétek fel a neveteket és az osztályt is.

—————————————————————————————————

A hétfői nyelvi játékok: REJTVÉNY ………………. MEGFEJTÉSEK.

A keddi nyelvi játékok: REJTVÉNY ………………. MEGFEJTÉSEK.

A szerdai nyelvi játékok: REJTVÉNY ………………. MEGFEJTÉSEK.

A csütörtöki nyelvi játékok: REJTVÉNY ………………. MEGFEJTÉSEK.

—————————————————————————————————

Sok sikert a megfejtésekhez!

A Csiky és a csokigyár…

Golyabal_2015_sav

Október 20-án, kedden este 7 órakor elérkezett a kilencedik osztályosok egyik legfontosabb és talán legszebb eseménye: a harc Willy Wonka csokigyáráért!… Vagyis a GÓLYABÁL! Édességek, nehéz próbák, izgalmak és sok-sok nevetés – talán így jellemezhetjük legjobban az Aradi Nagyszínház színpadán bemutatott gólyaműsor hangulatát.

A Csokigyárért indított harc a gólyák nyitótáncával kezdődött (valahol ott, a sűrű füstfátyol mögött), majd minden gólya röviden elmondta a nevét, osztályát és a sorszámát. Az est házigazdája, az elegáns frakkban és kalapban színpadra lépő Willy Wonka, vagyis Szabó Mihály ezután a zsűrit is bemutatta: a 12-es páholy lakói – Lucaciu Edit, iskolánk főkönyvelője, Mester Nicoleta, az Avon szponzorcég képviselője, Rudolf Anna tanárnő, nevelési tanácsadó, Ilona János számítástechnika tanár, illetve Mészár Zsófia, a 2014-es gólyabál királynője – ekkor még azt hitték, hogy szép az élet, de hamarosan rájöttek, hogy viszont nehéz a pontozás…

Következtek az egyéni produkciók, bemutatkozások énekkel, szavalattal, a Szomszédnéniéktől kölcsönzött paródiával, mazsorett tánccal, néptánccal, hiphop(ra nagyon halványan emlékeztető) tánccal stb. A Reklámból jeles című próbán 15 televíziós reklám zenéje alapján kellett a megfelelő édességmárkát felismerni (hát, nem mindenkinek sikerült ez fényesen), majd egy újabb „édes” próbán a festett búvárszemüveget viselő gólyáknak különböző finomságok nevét kellett kimondani egy kiskanálnyi kóstoló alapján. Kavarogtak az ízek (a gólyák fejében), szilva helyett almakompótot, mangó helyett répát mondtak, de volt ott natúr joghurt is, ja és az extrémebb ízek, mint pl. a mustár és a ketchup is érdekes reakciókat váltottak ki. (Lásd a fotókat!)

A kikerülhetetlen villámkérdések ezúttal, persze, a Charlie és a csokigyár című film alapján érkeztek, majd egy cefettül nehéz próba, az Édesség-puzzle következett, melyet itt most biztosan nem fogunk elmagyarázni, aki ott volt, (lassanként) megértette. A gólyák lufit fújtak (ha tudtak) rágógumiból, aztán pörögtek, mind a ringlispil, aztán a puzzle-t is kirakták, ja, és mindezt a lehető leggyorsabban. Ehhez képest a Harapj rá! már kifejezetten laza volt, a kisorsolt párok egyik tagjának bekötött szemmel, hátratett kézzel kellett három, madzagra kötött pillecukrot befalnia, a csapattárs utasításait követve.

Az utolsó próbatétel előtt, ameddig a gólyák átöltöztek, vendég fellépők szórakoztatták a közönséget: a Mistral mazsorettcsoport két tánccal, Ilona Judit (XI. A), a csoport tagja az idei olaszországi twirling-világbajnokságon előadott X-strutting gyakorlatával mutatkozott be, Păcurar Ariana (XII. A) pedig osztálytársa, Tóthpál Béla gitárkíséretével két éneket adott elő.

A támogatók felsorolása és az egyik támogató, az Avon cég által szervezett tombola után következett a műsor talán legszebb része, a keringő, majd következtek az izgalmak, mármint az eredményhirdetés. Valamennyi gólyát és a zsűri tagjait is színpadra szólította a műsorvezető és indult a sejtelmes háttérzene. Az iskolai nagyszünetekben megszervezett gólyahét nyerteseit, Mester Zsófiát és Juhász Ákost (IX. A) a Diáktanács két képviselője, Sáfár Kinga (XI. C) és Zsámbok Emese (X. A) jutalmazta. Az egy héten át tartó internetes szavazás eredményeit, tanulságait Ilona János ismertette: a szoros vokspárbaj végén Spier Szilvia és Strenger Erik (IX. A) végzett az első helyen. (Szerk. megj.: az internetes szavazás sikeres lebonyolításában, ahogyan az egész honlap működtetésében Veres János informatikus, szervergazda, iskolánk egykori tanítványa nyújtott és nyújt komoly segítséget.)

És hogy mi lett a gólyabáli verseny végeredménye? Az összegyűjtött pontszámok alapján a legjobban teljesítő gólyalány, azaz Mrs. Wonka Jr. Molnár Kitti (IX. A) lett, Mr. Wonka Jr., a csokigyár kulcsát kiharcoló gólya címével pedig Kecskés Lóránt (szintén IX. A) büszkélkedhet. Két-két helyettesük (segédWonkák! 🙂 ) Sisa Renáta (IX. C) és Bitai Vivien (IX. A), illetve Lévai Kevin (IX. C) és Nagy Tamás (IX. A) lett.

Hölgyeim és uraim, így zajlott le a 2015-ös gólyabál, amelyet a végzős osztályok és osztályfőnökeik (Ruja Ildikó – XI. A, Nyári Melinda – XI. B, Rudolf Ágnes – XI. C) szerveztek. És amelyet (ahogy több résztvevő is fogalmazott) még ha bukás árán is, de mindenképpen megismételnének, hiszen egy felejthetetlen estét jelentett minden gólya számára. 🙂

[Fotó: Bacsilla Sándor, Bortoș Júlia, Zsámbok Zoltán]

« A 4 »

Ezüstgyopár-díjak, 2015.

Ezustgyopar_dijak_2015_sav

2015. október 10-én Szovátán, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség Teleki Oktatási Központjában adták át 46 erdélyi magyar oktatónak az Ezüstgyopár-díjat. Ezt a kitüntetést kétévenként ítéli oda az RMPSZ Országos Elnöksége olyan aktív vagy nyugdíjas pedagógusnak, aki napi, kötelező munkáján túlmenően, hozzájárul a rábízott kis- vagy nagyközösség oktatásához, magyar identitásának őrzéséhez, az erdélyi szellemiség kiteljesedéséhez.

Az Arad megyei RMPSZ javaslatára, megyénkből ez alkalommal három pedagógus kapta meg az Ezüstgyopár-díjat: Szívós Helén, nyugalmazott simonyifalvi tanítónő, leánya, Péter Dalma, a simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola tanítónője és Ilona János, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium számítástechnika szakos tanára. Az idős tanítónő betegsége miatt nem tudott jelen lenni az ünnepségen, neki a megyei Szövetség vezetői otthon adják át a díjat.

[Fotó: Ilona János, Ilona Judit]

A teljesség igénye nélkül, tallózás a (kötetben is kiadott) laudációkból.

„Van Arad megyében egy falu, Simonyifalva, melyben 1954-től (két év kihagyással) napjainkig, a helység egyik tanítója a Szívós névre hallgat.

Szívós (Dornbach) Helén az Aradi Magyar Pedagógiai Leányiskolában végzett 1954-ben, és nyugdíjazásáig (1990) tanított, amikor átadta helyét leányának, aki akkor kezdte pályafutását és napjainkban is ott tanít, immár 25 éve. A környéken mindenki úgy emlegeti őket, hogy a tanító dinasztia, hisz a bátyja felesége is tanító, sőt, Dalma nagyobb lánya is jelenleg helyettesként, két éve tanít. Meghatározó egyéniségei a falunak, ők a falu »izzig-vérig pedagógusai« – ilyenné formálta Őket a család és Ők a családjukat. Mi a titka annak, hogy a 25 éve nyugdíjas tanítónéni még mindig közismert személy maradt? Fáradhatatlan, mindenütt felbukkan ma is, ahol szükség van rá, és mindenütt tisztelet és szeretet övezi. 

Péterné (Szívós) Dalma munkája egyfajta folytatása szülei munkájának. Mindenhol, ahol megfordul, a magyar népdal és a néptánc virágzik nyomában. Szüleitől örökölte a kultúra iránti szeretetet, hisz telente minden este néptánc vagy színjátszópróba volt a kultúrházban, az ő vezetésükkel. Tíz évig néptáncolt a helyi Leveles tánccsoportban, majd édesapja halála után, 2004-ben felkérték a Simonyi Imre Kultúrház igazgatására, a néptánccsoport vezetésére. Azóta szervezi a községben folyó rendezvényeket. A munkájában segíti férje és két lánya is.

A két tanító nem csak két pedagógus generációt képvisel, hanem a magyar terminológiában századok óta meghonosult lámpást, aki hajdan gyertyával, ma internettel világít kitartóan, magyarságunk gödrös útjain.” (Kiss Anna laudációjából)

„Néptáncgála – június első napjaiban hagyományos ünnepség az aradi Csiky Gergely Főgimnázium rendezésében. Másfélszáznál több tanuló a színpadon, közel tíz tánccsoport ropja, többségükben városi gyermekek. Az, hogy egy tanár is tagja a nagyok csapatának, csak a hajszínről tűnik fel, mert Ilona János fizika-informatika szakos tanár évek óta diákjaival táncol, fegyelmezetten, pontosan.

21 éve tanára Arad megye egyetlen magyar tannyelvű középiskolájának, tanít, karbantartja a számítógépeket, előbb egy, majd két, most három infolaborban. Létrehozta és szerkeszti a Főgimnázium weblapját, pillanatnyilag 19 diákszerkesztővel együtt. Másfél évtizeden át tördelte, majd öt évig főszerkesztője, mindenese volt a Szövétnek – Aradi Kulturális Szemle lapnak, az aradi Alma Mater Iskolaalapítvány kiadványának.

Egy mondat saját vallomásából: a tanítás a diákokkal közös rácsodálkozás arra, ami bennünket körülvesz, vagy ami bennünk van.” (Matekovits Mihály laudációjából)

Pedagógustársak, diákok, szülők és ismerősök nevében gratulálunk a három kitüntetett oktatónak!

[A Mákvirág-táborról szóló beszámolót, illetve további képeket az eseményről ITT találunk.]

Mákvirág-díjas diákok és Ezüstgyopár-díjas tanárok Szovátán

Ezustgyopar_Makvirag_2015_sav

Október 7. és 11. között Szovátán táboroztunk, mi, a 2014–2015-ös tanév Mákvirágjai: Back Annamária (bronz fokozat), Ilona Judit (ezüst fokozat) és Sisa Rihárd (arany fokozat). (Kovács Henrietta gyémánt fokozatú Mákvirág-díjas, a Csiky tavalyi végzőse, egyetemi teendői miatt, sajnos, nem tudott velünk lenni a táborban és a díjátadáson.) 

   Tovább…

Október 6.: a nap, amikor minden magyar együtt ünnepel

2015_oktober_6_sav

Jó ideje már, hogy Arad felett a Nap egyetlen sugara sem szűrődött át a sűrű és sötét felhők közül. De a mai nap más volt. A mai nap a megemlékezésről, a hagyományokról és az értékekről szólt. Október 6. csak egyszer van egy évben s ezért az aradi Vesztőhelyen, pontban 16 órakor a Nap is lerótta tiszteletét a 13 aradi vértanú előtt.

A megemlékezésen az ünnepi beszédek előtt a román, a magyar, illetve az európai himnusz hangzott el, a Magyar Nemzeti Énekkar (Budapest) előadásában, Antal Mátyás karnagy vezetésével.

Az egybegyűltekhez először Gheorghe Falcă, Arad polgármestere szólt. Visszaemlékezett arra, hogy ő volt az első olyan román politikus, aki évekkel ezelőtt lerótta tiszteletét egy október 6-i megemlékezésen, s emiatt egy sor támadást vont magára, de ez mégis egy lépcsőfok volt a magyar és a román nép közötti jó viszony fenntartásának érdekében.

„A szabadság nem lehet kizárólagosan egy nemzeté vagy egy népé. Nem lehet egy nép szabad mindaddig, amíg a vele együtt élő más nemzetek vagy etnikumok nem érzik magukat szabadnak.” – nyilatkozta Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke, dr. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese pedig a megemlékezés, illetve a magyar–román kapcsolatok fenntartásának fontosságáról beszélt. Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke is üdvözölte az aradiakat és a távolabbról ideérkezett vendégeket, s ezután újra a Magyar Nemzeti Énekkar énekhangja csendült fel. Az egyházi felekezetek jelenlévő vezetőinek irányításával a Mi Atyánk hangzott el magyarul, románul és németül, majd Urbán Erik OFM érseki helynök, csíksomlyói templomigazgató áldotta meg a megemlékezés résztvevőit.

Az ünnepséget a koszorúzás tetőzte. Az emlékműnél iskolánk diákjai segédkeztek az állami, egyházi és civilszervezetek, illetve egyéni megemlékezők koszorúinak elhelyezésében. Iskolánk részéről Hadnagy Éva igazgató, illetve Spier Tünde aligazgató koszorúzott.

Az október 6-i megemlékezés száznál több virágkoszorút és egy színekben úszó emlékművet jelentett… képekben. De az esemény annál sokkal több volt minden résztvevő számára.

[Fotó: Ilona János]

« A 2 »