Iskolánk idén szeptembertől partnerként vesz részt egy Erasmus+ projektben, amelyet az Európai Unió finanszíroz, s amelynek címe The European Express: Everybody on board! (Az Európai Expressz: Mindenki a fedélzetre!)
Tovább…
Ahogy arról már tavasszal beszámoltunk, iskolánk 2014 szeptemberétől egy O.K.+ 2007–2014 című Erasmus+ stratégiai partnerség típusú projektben vesz részt, amelynek koordinátora az OTP Fáy András Alapítvány. Október 12–13-án Aradon rendezték meg a második projekttalálkozót, amelyen az OTP Fáy András Alapítvány mint koordinátor szervezet és a romániai, illetve szlovákiai magyar tannyelvű iskolák mint partnerek munkatársai egyeztettek a projekt előrehaladásáról, jelenlegi helyzetéről. Romániából iskolánkon kívül a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, Szlovákiából pedig az almágyi Alapiskola és Óvoda, illetve a buzitai Alapiskola vesznek részt a projektben.
Tovább…
A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány tehetségkutató projektje első lépéseként várja olyan, Kárpát-medencei, rendkívüli tehetségű 16-30 éves fiatalok jelentkezését, akik:
– kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkeznek,
– országos, illetve megyei tanulmányi-, sport-, művészeti versenyeken dobogós helyezést értek el,
– eredményeiket publikálták,
– motiváltak, szorgalmasak, kitartóak, elkötelezettek céljaik megvalósításában.
A jelentkezéseket a www.kmta.hu/regisztracio elektronikus címen várják.
Dr. Réthelyi Miklós, a KMTA kuratóriumának elnöke tájékoztatása szerint azon diákok, akik felvételt nyernek az idén induló tehetséggondozó programba, személyre szabott támogatást kaphatnak, ami lehet ösztöndíj, képzés, vagy mentorálás. Mindenki azt kapja, amire a kuratórium megítélése szerint szüksége van ahhoz, hogy a tehetségét minél jobban fejleszteni tudja.
A Magyar Innovációs Szövetség által meghirdetett jubileumi, 25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen azokat az ötletgazdag, kreatív fiatalokat keresik, akik érzékenyek környezetük problémáira, azok tudományos szintű megoldására újszerű javaslatokat tesznek, továbbá képesek arra, hogy a javaslatot kidolgozzák, megvalósítsák, és az ahhoz szükséges erőforrásokat mozgósítsák.
Egyénileg vagy kétfős csapatba szerveződve pályázhat minden 1995. október 1. és 2002. augusztus 31. között született fiatal, aki még nem kezdte meg felsőoktatási tanulmányait.
Pályázhatnak határon túli magyar fiatalok is, de az EU-döntőre csak azok juthatnak ki, akik magyarországi iskolába járnak, vagy magyarországi intézményben végezték kutató-fejlesztő munkájukat kettős állampolgárként.
A díjazott fiatalok között több mint 2,5 millió forint ösztöndíj kerül kiosztásra, s a magyarországiak emellett 30 többletpontot is kaphatnak az egyetemre, főiskolára történő felvételi jelentkezés esetén. A legjobbnak ítélt fiatalok felkészítő tanárai is ösztöndíjban részesülnek. A legfiatalabb díjazott megkapja a Siemens Zrt. 100 000 Ft-os, egyösszegű Junior Ösztöndíját is. A legjobb pályamunkát beadó határon túli pályázó a Magyar Innovációs Szövetség egyösszegű, 100 000 Ft-osösztöndíját kapja meg. Az első és második helyezett fiatalok által megjelölt egy-egy középiskolai tanár egyszeri 100 000 Ft-os ösztöndíjban részesül.
Pályázni lehet műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai, valamint matematikai területről bármilyen innovatív alkotással, találmánnyal, kutató vagy fejlesztő, ill. tudományos munka eredményével.
A kidolgozandó vagy megoldandó feladat max. 2 oldalas vázlatát doc formátumban kell eljuttatni e-mailben 2015. november 26-án, 15 óráig beérkezően a Magyar Innovációs Szövetség e-mail címére: innovacio@innovacio.hu.
A bemutatásra alkalmas pályaműveket 2016. májusában kétnapos kiállításon tekinthetik meg az érdeklődők, ill. szeptemberben a Kutatók éjszakáján. Az ünnepélyes díjátadásra a májusi kiállítás megnyitóján kerül sor.
A versenyről további információt a www.innovacio.hu innovációs portálon olvashatunk.
A Magyar Templeton Program a Templeton World Charity Foundation finanszírozásával, a European Social Fund társfinanszírozásával és a MATEHETSZ (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) szakmai együttműködésével 2015. szeptember 15. és 2017. február 28. között valósul meg. Célja a feltörekvő tehetségek és a már eredményeket felmutató fiatal példaképek felkutatása.
A beválogatás módszertanáról és a program céljairól a Tehetség Csatornán (www.youtube.com/tehetsegcsatorna) közzétett felvételekből tájékozódhatunk.
A Magyar Templeton Programban kifejezetten a kognitív (megismerő folyamatokon, gondolkodáson alapuló) tehetségterületeken kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalokat keresik, akik közül 10-19 éves feltörekvő tehetségeket és 20-29 éves, már eredményeket felmutató fiatal példaképeket válogatnak be a programba Magyarországról és a határon túlról.
A 10-19 éves fiatalok a www.templetonprogram.hu weboldalon regisztrálhatnak, itt tölthetik ki az online kognitív teszteket, ami számukra a beválogatási folyamat első szűrője.
A 20-29 éves korosztály esetében a www.templetonprogram.hu/cimlap/20-29 linket azoknak a fiataloknak a figyelmébe ajánlják, akik eddigi kiváló teljesítményük, elért eredményeik alapján vehetnek részt a programban.
A tesztek kitöltésének határideje mindkét korosztály esetében 2015. október 20.
Az esetleges kérdéseket, észrevételeket, javaslatokat az azinfo@templetonprogram.hu címre küldhetjük.
Középiskolás vagy? Csinálj filmet! Ezzel a közvetlen felszólítással fordul a budapesti Káldor Miklós Kollégium a filmkedvelő és filmkészítő középiskolások felé. A 11. Országos Középiskolai Filmszemlén magyarországi és határon túli középiskolák diákjai vehetnek részt. Nevezési díj nincs.
A 11. O.K. Filmszemlén max. 15 perc hosszú rövidfilmmel lehet pályázni, amely lehet játékfilm, animációs film, vagy dokumentumfilm. A beküldött pályaműveket (valamennyit!) a 2015. december 4–6. között sorra kerülő filmszemlén értékelik. A szakmai zsűri tagjai: Mundruczó Kornél filmrendező, Balog Judit színművésznő, Kende János operatőr, Sas István reklámfilmrendező.
Az elkészített kisfilmeket az Indavideó portálon keresztül lehet feltölteni (okfilmszemle.indavideo.hu). A pályázati adatlapot a www.okfilmszemle.hu oldalról tölthetjük le. A pályázat csak a kitöltött pályázati adatlappal együtt érvényes!
A pályázat beküldésének határideje: 2015. november 15.
További információk: www.okfilmszemle.hu, facebook.com/okfilmszemle.
Október 1–2. között Temesvárra utazott iskolánk két végzős szakosztálya, hogy a Regionális Üzletközpontban megrendezett gyakorlócégek vásárán vegyen részt. Az eseményre több mint 50 virtuális vállalat érkezett Románia számos pontjából. A XII. B és C osztályosok összesen 10 gyakorlócég képviseletében jelentek meg az expón, melyek közül 4 már meglévő, 6 pedig újonnan alapított vállalat volt.
Csütörtökön, 16 órakor indult Temesvárra a diákokat és kísérő tanáraikat szállító busz az iskola udvarából, majd a röpke egyórás utat követően az üzletközpont bejárata előtt találtuk magunkat. Az ennél valamivel lassúbb adminisztrációs ügyintézés után minden cég feldíszítette a következő napra a standját, s ezt követően a szálláshelyre szállítottak bennünket.
Pénteken reggel a 10-kor kezdődő megnyitó után minden gyakorlócég elkezdhette a szórólapok osztogatását, a tranzakciók lebonyolítását és az adásvételi szerződések megkötését. Ez idő alatt valamennyi gyakorlócég egy-egy képviselője bemutatót tartott vállalatáról egy zsűri előtt, illetve egy másik bizottság pontokat osztott ki a standokat körbejárva. Délután fél 2-kor kezdődött el a díjkiosztó, ahol senki sem maradt üres kézzel. A zsűri külön díjazta a régóta működő, illetve az újonnan alapított kereskedelmi társaságokat. A részvételi díjak mellett az újak csoportjában első díjat nyert logójáért a by:cycle (XII. C), és szintén első díjat kapott katalógusáért a Sweet Life (XII. B) vállalat. Az esemény zárását követően lebontottuk a standokat, majd az egyetemi negyedben elvegyülve egy kis szabadidő jutott a hazaindulásig.
Mindannyian fáradtan, de elégedetten és a díjainknak örvendve tértünk vissza Aradra, majd egy közös csoportképpel örökítettük meg a napot a Megbékélési Parkban.
[Fotó: Bortoș Júlia, Tóthpál Renáta]
A C3 Kulturális és Kommunikációs Központ idén is meghirdette a <19 Szabadfogású Számítógép versenyt, amelyre október 19., hétfő éjfélig várják a pályázatokat.
Ki jelentkezhet? Mindazok, akik 2015. december 31-ig nem töltik be a 19. életévüket.
Mivel jelentkezhetsz? Bármilyen számítógéppel kapcsolatos, önálló alkotással: számítógépes játékkal, honlappal, portállal, rajzzal, animációval, zenével, kiegészítő alkalmazással, mobilkommunikációs fejlesztéssel, robottal, saját fejlesztésű szoftverrel vagy hardverrel stb.
Amivel a korábbi években jelentkeztek: hangsebességmérő palacsintasütő, meteorológiai portál, sötétben tapogatózó mobiljáték, pókerező robot, erősokszorozó robotkar, közösségépítő portálok, mobilapplikációk stb. stb. A fő szempont nem annyira a számítógépes tudás, inkább az egyéni, eredeti ötletek.
Egyénileg vagy csapattal kell jelentkezni? Jelentkezhetsz egyénileg vagy csapattal.
A nevezés ingyenes? Igen.
Díjak lesznek? Igen. A támogatóknak köszönhetően a verseny legjobbjai ösztöndíjat, notebook-ot, táblagépet, mobiltelefont vagy GoPro kamerát nyerhetnek. A legjobb műveket az Új Budapest Galériában, a Bálna Budapestben állítják ki 2015. december 5. és 13. között.
Részletesebb információk? A <19 Szabadfogású Számítógép verseny honlapján: http://verseny.c3.hu. A legfrissebb híreket és információkat a verseny Facebook-oldalán is elérhetjük: http://www.facebook.com/19SzabadfogasuSzamitogepVerseny. Ha kérdésed lenne, e-mailben is felteheted azt: verseny@c3.hu.