Gyere a Csikybe! – kisfilm

Gyere_a_Csikybe_sav

A március 15-i ünnepségről szóló bejegyzésünkben írtunk arról a „toborzó” kisfilmről, amelyet a díszteremben összegyűlt több száz Arad megyei általános iskolás diák nézhetett meg először. Ebben csikys diákok mutatják be a különböző szakokat, illetve a diáktanács tevékenységét, és lelkesen biztatják a leendő középiskolásokat, hogy a nyolcadik osztály elvégzése után válasszák a Csiky Gergely Főgimnáziumot. 

   Tovább…

Mesekönyvet készítettünk

mesekonyvekEgy januári napon az 5. osztályos diákok, köztük én is, magyarórán azt a feladatot kaptuk, hogy mesekönyvet készítsünk, amelyben a kedvencünkön kívül egy saját mese is legyen. Nyári Melinda tanárnő állította össze a négytagú csapatokat, s ez sokaknak okozott némi szomorúságot, hiszen nem azzal kerültek össze, akivel szerettek volna…

Az első fejezet roppant könnyű volt, hisz csak be kellett másolni négyünk egy-egy kedvenc meséjét. A második fejezet már több gonddal járt, hiszen legalább két csoporttag saját meséjét kellett a könyvbe írni. Néhány cím ezek közül: A róka csalafintasága; Fel; A süket, a vak és a kopasz; Lehetetlen?; Valósítsd meg az álmaidat

   Tovább…

Az emésztőrendszer anatómiai alkotóelemei

EmesztorendszerMi történik vajon a táplálékkal, ami bejut a szervezetünkbe? Kíváncsi vagy, hogyan emészti meg a gyomrod azt a sok finomságot, amit a szádon keresztül belé juttatsz? Vagy hogy hol található a májad és a hasnyálmirigyed?

Ezekre a kérdésekre meg is van a válasz… Gyalogolj el egészen a csikys „Sóhajok Hídjáig”, ott majd megtalálod a belső szerveidet kirakva gyurmából vagy esetleg egy nagy plakátra lerajzolva. Ott megleled minden kérdésedre a választ! Csodáld és becsüld meg a VII. A és a VII. B osztályok munkáját! Vigyázz a belső szerveidre! 

   Tovább…

A Csikysek is zenebarátok!

Zeneversenyen_sav

Január 30-án, szombaton néhány csikys diák a zenei tehetségét megmutatva versenybe szállt más iskolákból összegyűlt diákokkal. A verseny neve Akarsz zenebarát lenni? (Vrei să fii meloman?) volt, s az Adam Müller Guttenbrunn Elméleti Líceum szervezte a Sabin Drăgoi Művészeti Iskolában.

Több versenyszámban is lehetett nevezni: rajzkészítés, zenei témájú számítógépes vetítések készítése, hangszeres játék, ének, illetve az elméleti tudás felmérése.

A csikys csapat eredményesen szerepelt. Rudolf Judith, Tóhtpál Eszter (VII.A) és Sallai Krisztina (VI. o.) kérdőívet töltöttek ki, villámkérdésekre válaszoltak, sőt Krisztina zongorázott, Eszter pedig táncolt is. PowerPointos bemutatóval három fiú jelentkezett: Bíró Gergő, Diel Eduárd és Rónai Zoltán (V. o), közülük Zoltán a II. helyen végzett, Eduárdot pedig az eredetiségéért különdíjjal jutalmazták. Back Annamária (X. A) Yiruma River flows in you című számát zongorázta el (dícséretet kapott érte), Rónai Zoltán (V. o.) pedig Brahms V. Magyar Táncát adta elő, s ezzel különdíjat érdemelt ki. Ők is helytálltak a villámkérdések terén is, így ötvöződött a zongorajáték és a tudás.

Nagyon jól éreztük magunkat, s köszönjük a lehetőséget Szabó Csilla zenetanárnőnek, aki felkészített minket.

[Fotó: Back Mária, Sallai Jakab]

No Images found.

A világ 7… azaz 4 csodája a Csikyben

Het_csoda_sav

Az ókori világ hét csodája alatt az ókor hét legismertebb építményét értjük. A hét csodát először a szidóni Antipatrosz említette az i. e. 2. században írt epigrammájában. A műben a legimpozánsabb és a legpompásabb alkotások szerepelnek, amelyek közül mára már csak a gízai nagy piramis létezik. (Wikipédia-szócikk, részlet) Bár az összes többi építményt elpusztították a földrengések, a háborúk, az ötödik osztálynak köszönhetően 4 épület makettje felidézi az ókori remekműveket.

Néhány napig még megtekinthetjük az első emeleti „hídon” kiállított maketteket. Belépti díj nincs, sőt a kiállított tárgyakat megérinteni is szabad. (Megérinteni, de nem összefogdosni!!! 🙂 ) A készítők nevét az alábbi fotósorozatra kattintva nézhetjük meg.

[Fotó: Ilona János]

Videón a csikys mikulásjárás és a cipősdoboz akció is!

Eltelt néhány hét a december eleji mikulásjárás, illetve a rendkívül sikeres cipősdoboz akció óta. Fényképes riportokkal erről is, arról is beszámoltunk, sőt a tévénézők az M1 műsorán is láthattak riportot a mikulásjárásról. Ám az Alaszu Tibor által akkor leforgatott anyag olyan gazdagnak bizonyult, hogy Pálfi Kinga még egy hangulatos négy perces kisfilmet összevágott belőle, csakis most, csakis nekünk (mert megérdemeljük 🙂 ), amelyet alább tekinthetünk meg.

Az M1 december 22-én a Ma délután adásában riportot sugárzott a Rogoz Marianna tanárnő és a XI. B osztály által szervezett idei csikys cipősdoboz akcióról is. Érdemes ezt is megnézni, mégpedig IDE kattintva, 44:20-tól kezdődően.

Karácsonyfa-díszítő verseny az Atrium Mallban

Karacsonyfadiszito_versenyen_sav

A IX. C osztály két csoportja, Tóthpál Renáta osztályfőnök kíséretében december 9-én részt vett és nagyon jó helyezést ért el az Atrium Mall által rendezett karácsonyfa-díszítő versenyen.

Az 1. számú csoport újrahasznosított anyagokból (pl. használt villanykörte, CD-lemez, papír, fa stb.) készített díszeket használt és ezzel a kb. 30 versenyző karácsonyfa közül a 7. helyezést érte el. A 2. számú csoport ehető díszeket (pl. mézeskalács, pattogatott kukorica, szárított gyümölcs) készített és ezzel az ötlettel dobogós 3. helyezést ért el. Az eredményhirdetésen a résztvevők tartalmas ajándékot is kaptak a bevásárlóközpont részéről.

Amíg a díszeket készítettük az osztályfőnöki órán, illetve amikor a fát díszítettük, nagyon jól éreztük magunkat, remekül szórakoztunk és igazi karácsonyi hangulatban volt részünk. Nagyon örülünk, hogy részt vehettünk ezen a versenyen és reméljük, hogy jövőre is megrendezik, mert akkor mi ismét ott leszünk!