Nyugdíjba vonult három kolléga…

nyugdijaztatas_2013-0 2013. június 21. volt az idei tanév utolsó tanítási napja. Már elbúcsúztattuk a nyolcadikosokat, elballagtattuk a tizenkettedikeseket… s aznap mégis újra megszólalt a csengő. Csakhogy nem diákokat, hanem három, szeptembertől nyugdíjas kollegánkat – Kiss Anna tanító nénit, Nagy Gizella magyartanárnőt és Péter András matematikatanárt – búcsúztatta.

A Csiky Kollégiumának igényesen megterített ebédlőjében fogadták az ünnepeltek a meghívottakat. Örültünk egymásnak, örültünk a már nyugdíjban lévő kollégákkal való találkozásnak. A hangulat, na meg a hangzavar olyannyira a tetőfokára hágott, hogy mikrofonra és határozott hangra volt szükség, hogy megkezdhessük a műsort.

Ugyanis a színfalak mögül, bocsánat, a pincén keresztül néhány diák „lopakodott” a terembe, hogy igazi meglepetésként egy rövid műsorral kedveskedjen a jelenlévőknek. 

   Tovább…

Végzősök, figyelem!

Az érettségi okleveleket július 15–19. között (tehát hétfőtől péntekig) lehet átvenni a 214-es teremben, naponta 10–14 óra között.

Ugyanott, ugyancsak július 15–19. között, ugyancsak naponta 10–14 óra között lehet beiratkozni az őszi érettségi vizsgasorozatra.

Ugyanott, ugyanebben a periódusban lehet átvenni a végzősöknek járó tanulmányi, érdem- és szociális ösztöndíjakat (bursă de studiu, bursă de merit, bursă socială). Figyelem, csak a végzősöknek (tizenkettedikeseknek) járó ösztöndíjakról van szó!!!

Véget ért az idei nyári érettségi

erettsegi_vegeAz óvások elbírálása nem hozott sok jó változást a csikys érettségizők tekintetében. Amint azt korábban megírtuk, a sikertelenül vizsgázó 21 diákunk közül hétfőn összesen 11-en nyújtottak be óvást (egyikük két tantárgynál is), 8-an az átmenő jegy megszerzéséért, 3-an pedig az átlaguk növeléséért. Nos, ez utóbbiak közül egy diák román átlagát 8,10-ről 8,70-re növelték a dolgozatot újrajavító tanárok, a bukásra állók közül viszont senki sem lélegezhetett fel. Négyük megóvott dolgozatának jegye változatlan maradt, négyük esetén viszont még kisebb lett…

Néhány adat az idei érettségi nyári szakaszáról, csikys viszonylatban.

89-en iratkoztak be az érettségi vizsgára, közülük 78-an idei, 11-en pedig tavalyi végzősök.

A 78 idei végzős közül 60-an sikeresen, 18-an viszont sikertelenül vizsgáztak, az átmeneteli arány tehát 76,92 %. A 11 korábbi végzős közül 8-an sikeresen, 3-an pedig sikertelenül vizsgáztak, az átmeneteli arány esetükben 72,72 %. Összesen a 89 végzős közül 68-an sikeresen, 21-en pedig sikertelenül vizsgáztak, az átmeneteli arány tehát 76,40 %

   Tovább…

Július 17-től lehet beiratkozni a kilencedik osztályba

Idén július 17–26. között zajlik a beiratkozás a IX. osztályba. A Csiky Gergely Főgimnáziumban naponta a következő órarend szerint fogadjuk a jövő tanévre meghirdetett középiskolai osztályokba beiratkozni kívánó diákokat és szüleiket:
– hétfőn, kedden, szerdán, pénteken: 9:00–16:00 óra között
– csütörtökön: 9:00–18:00 óra között
– szombaton: 9:00–12:00 óra között.

A beiratkozáshoz szükséges iratok:
1. típuskérvény (ezt helyben lehet kitölteni)
2. másolat a születési bizonyítványról (certificat de naștere) és a személyi igazolványról (carte de identitate)
3. az V–VIII. osztályok anyakönyvi kivonata (foaie matricolă)
4. igazolás a képességfelmérő vizsgán elért eredményről (adeverință cu notele și media generală obținută la Evaluarea Națională)
5. oltási igazolás (fișă medicală cu vaccinări).

A Csikyben végzett nyolcadikosok számára mindezek közül csak a kitöltött típuskérvény szükséges.

További információkat a beiratkozásról a Csiky Gergely Főgimnázium titkárságán kérhetünk, a 0257-210002 telefonszámon, illetve a csikyg@yahoo.com email-címen.

Örömmel várjuk a leendő kilencedikeseket! 🙂

MEGVANNAK AZ EREDMÉNYEK!!! [Frissítve]

erettsegi-0 Megvannak az idei érettségi nyári vizsgasorozatának eredményei. A Csiky Gergely Főgimnáziumban is délben függesztették ki ezeket. Most csak röviden: az összesen 89 csikys végzős közül 68-an értek el átmenő jegyet, 21-en megbuktak. Ez 76,4 %-os átmeneteli arányt jelent. (Az országos átlag 55,65 %.)

A korábbi évfolyamok 11 végzőse közül 8-an átmentek, 3-an megbuktak (vagyis 73,72 %-os arány, az országos 31,01 %-os arányhoz képest!!!). Az idei 78 végzős közül 60-an átmentek, 18-an megbuktak (76,92 %-os arány). Az idei végzősök országos 62,09 %-os átmeneteli arányához képest ez utóbbi is jónak számít.

A legtöbben (összesen 10-en) a román nyelv és irodalom próbán „véreztek el”, 8-an pedig nem érték el a végső minimális 6-os átlagot. 

   Tovább…

Beiratkozás a kilencedik osztályba – a felvételi opciók megjelölése

Július 8-án, hétfőn délelőtt 9–11 óra között, illetve délután 16–19 óra között a nyolcadikos végzős diákok bejelölhetik a beiratkozási lapon azt a szakot (vagy azokat a szakokat), amelyen folytatni szeretnék tanulmányaikat a IX. osztályban. A bejelölt opciókat figyelembe véve a számítógépes elosztás a felvételi átlagok („media de admitere”) sorrendjében fog történni. Az opciók bejelölése a diák és az egyik szülő jelenlétében történik, az osztályfőnök segítségével. Érdemes több opciót beírni, hiszen előfordulhat, hogy az elsőnek bejelölt szakon betelnek a helyek. 

   Tovább…

Várakozunk…………

WaitingVéget ért az érettségi.
Az idei nyári.
Azt mondják, könnyűek voltak a tételek.
Viszonylag.
Aki egy picit is tanult, mindenből átmenő jegyet kaphat.
Talán.
Viszont a felvigyázó tanárok szigorúak voltak.
Még szép.
Szóval most csak várakozunk.
Az eredményekre.
Csöndben.
Pszt………

(Hétfőn! Délben 12 órakor!
Tudjuk…)

Box Populi – Arcok harca

Box_PopuliÉrdekes cím, izgalmas verseny. Az erdélyi transindex portál szerkesztői ki szeretnék deríteni, hogy vannak-e erdélyi sztárok, s ha igen, ki közülük a legnagyobb. Ennek érdekében indították el a Box Populi – Arcok harca nevű többfordulós, kieséses jellegű lájkversenyt, amelynek győzteséről az olvasók Facebook-szavazatai döntenek.

Eredetileg 63 sztárjelölt nevét és tevékenységének nagyon rövid leírását tették közzé, a listát azonban július 2-ig az olvasók javaslatai alapján 91 névre egészítették ki. Jelenleg (július 3–10. között) a selejtező zajlik, amelynek nyomán a 16 legtöbb szavazatot (lájkot) begyűjtő jelölt jut az 1. fordulóba. Ott, a transindexes leírás szerint már direkt kiesési rendszerben fognak „megmérkőzni” egymással a jelöltek, az 1. a 16.-kal, a 2. a 15.-kel stb. Hogy ez pontosan miként zajlik, kiderül majd a megfelelő időben.

Kikre lehet szavazni? – kérdezhetitek. Hát éppen ez az érdekes! A versenyzők között szép számmal akad színész és színésznő, író, költő, képzőművész, zenész, rendező és filmrendező, humorista, sportoló, sportedző és sportcsapat (!), kutató, van köztük egy-egy filozófus, szerzetes, üzletember, divattervező, blogger, szakács, celeb, pszichológus, sőt még gróf is, politikus viszont egy sem, mivel őket simán kizárták. A feltételek szerint mindnyájan élő, a romániai magyar közösségben dolgozó, vagy abban munkásságukkal hangsúlyosan szerepet vállaló személyek vagy csoportok. (A közelmúltban elhunyt Erőss Zsolt hegymászó, illetve Lohinszky Loránd színművész nevét éppen ezért ne keressétek a listán.) 

   Tovább…