Tehetségsegítés az iskolai gyakorlatban

Tehetségsegítés az iskolai gyakorlatban – képzés a Bethlen Gábor Alap támogatásával [Fotó: Tóthpál Renáta]

Ahogy azt korábban is jeleztük, 2019. november 15-én és 16-án került sor a Csiky Gergely Főgimnáziumban a Tehetségsegítés az iskolai gyakorlatban című pályázat lebonyolítására. Ennek keretén belül tanáraink dr. Mező Katalin, a Debreceni Egyetem adjunktusa és dr. Mező Ferenc, az egri Eszterházy Károly Egyetem docense vezetésével egy kétnapos képzésben részesültek, amelyen megismerkedtünk a tehetség fogalmi sokszínűségével. A pályázatra a Bethlen Gábor Alap támogatásával került sor.

A mai napig nincs megegyezés a szakemberek körében arról, hogy mi a „tehetség”, így az iskola elsődleges feladata a tehetségkoncepció kiválasztása és megfogalmazása. Hasznos ötleteket kaptunk a tehetségazonosítás és tehetséggondozás terén is, illetve a mindennapi pedagógiai gyakorlatban is alkalmazható tanulásfejlesztő gyakorlatokat is megosztottak velünk a képzők.

Péntek délután, a szülőknek tartott előadás keretében az OxIPO tanulás módszertani programból kaptunk ízelítőt, amelynek célja a kreatív (produktív) tanulás fejlesztése.

A képzés hiánypótló volt, hiszen a tehetséggondozás egy nagyon sokrétű, összetett, sok szakterület munkáját megkövetelő tevékenység, amely konkrét ismeretek birtoklását is feltételezi. Lehetőségünk volt végiggondolni a tehetséggondozás jelenlegi és jővőbeli helyzetét intézményünkben és bízunk benne, hogy ez a két nap csak a kezdetét jelenti a hatékonyabb tehetségsegítői munkának.

Köszönjük képzőinknek a sok értékes információt, valamint a nyitottságot, amit a további együttműködés iránt tanúsítottak.

[Fotó: Tóthpál Renáta]

« A 2 »