Kábítószer-megelőzés határok nélkül, a Szórvány Alapítvány szervezésében

szorvany_tabor_sav

Amikor június 26–28-án az elméleti osztályok már vakáción voltak, a szakosztályok pedig az évzáróra készültek, öt diák a X. C-ből – Adamcsek Nándor, Horváth Roland, Lévai Karola,Tötös Kornélia és Varga Lukács – a júniusi hőségben vonatra ült és Temesvárra utazott. A Szórvány Alapítvány által szervezett „Kábítószer-megelőzés határok nélkül – NoDrugs” című három napos, középiskolásoknak szóló programon osztották meg eddigi tudásukat és szereztek új információkat a témában.  Folytatás

Honismereti tábor Gergelyiugornyán

honismereti_tabor_sav

Budapest Főváros Önkormányzata az Iskolakapun kívüli tevékenységek programsorozat keretében július 8–13. között ismét megszervezte Gergelyiugornyán (Vásárosnamény) azt a Honismereti tábort, melynek célkitűzése a Kárpát-medence határon túli régióját képviselő diákok közötti kapcsolatteremtés. Az aradi diákok mellett szabadkai, székelyudvarhelyi és szlovákiai csoport vett részt a táborban. A Csiky Gergely Főgimnáziumból négy diák ismerkedhetett meg a beregi, zempléni táj néprajzi, természeti és helytörténeti értékeivel.  Folytatás

Önismereti tábor IX–XI. osztályos diákoknak

kamasz-plakat-jpg-01_savIngyenes önismereti tábort szervez a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány 40 érdeklődő IX–XI. osztályos középiskolás diák számára. Az önismereti tábor időpontja 2019. július 7–13., helyszíne pedig a KEFAG Vackorvár Erdei Iskola, Kecskemét – Hetényegyháza (honlap).

A szervezők biztosítják a sikeres pályázók számára az egyhetes ingyenes táborozás (szállás, étkezés, tematikus önismereti és tehetségfejlesztő programok) lehetőségét.  Folytatás

Sítábor Lengyelországban

sitabor_lengyelorszag_sav

Alig hagytuk magunk mögött a telet, s a téli sportokat. Amelyek közül az egyik legnépszerűbb a síelés. Méltán nevezhető ez természeti sportnak, mivel a lejtők és emelkedők havas tájai legalább olyan fontos szerepet játszanak az élményszerzésben, mint a gyorsaság és a siklás öröme. A síelés kedvezően hat az egész szervezetre, sőt a lélekre is. Igazi kikapcsolódást nyújt, élményt szerez, közelebb hoz a természethez, egyszóval a szellemi, lelki, testi felfrissülést, rekreációt szolgálja. E rövid bevezető után három résztvevő beszámolójával és néhány fotó segítségével szeretnénk ízelitőt adni az idei lengyelországi sítáborunkról, amelyen 15 csikys diák vett részt Erdei Emese testnevelő tanár kíséretében.  Folytatás

Velencei sporttáborban a csikys diákok

velence_sporttabor_kicsiA Magyarországi Rákóczi Szövetség és az Aradi Alma Mater Alapítvány jóvoltából augusztus 13-tól tíz újdönsült kilencedikes diák vett részt a Velencei-tó partján megrendezett Sporttáborban. A résztvevők a világ minden tájáról érkeztek: Kanadából, az Amerikai Egyesült Államokból, Dél-Afrikából, Ausztráliából, Franciaországból, Macedóniából, Venezuelából, és mi, Aradról, Romániából. De egy valami összekötött minket: a magyar nyelv.  Folytatás