Ígéretünkhöz híven, az alábbi galériában megkezdjük a Csiky-napi betlehemes makettversenyre beérkezett alkotások bemutatását. Ahogyan a Karácsonyi galériában, ezúttal is naponta egy-egy képpel bővül majd a sorozat. És nem, nem gond az, hogy az összesen 12 betlehemes makett bemutatása az új évbe is átnyúlik, hisz ezáltal is meghosszabbítjuk egy picit a karácsony ünnepét. Sőt, ahogy a Kaláka együttestől tudjuk, „Húsvétig tart a Karácsony!…” 🙂
Kreativitás címkével jelölt bejegyzések
Tóth Árpád rajzverseny – a díjazott munkák
Amint arról korábban beszámoltunk, az idei Csiky-napon Tóth Árpád verseinek illusztrálására vonatkozó rajzversenyt, illetve betlehemes makettversenyt is meghirdettek a szervezők. Mindkét verseny díjátadására december 4-én került sor, iskolánk Tóth Árpád termében.
A különböző helyezést elért diákok névsorát akkori beszámolónkban megtalálhatják, alább a rajzverseny díjazott alkotásait nézhetjük végig. A bethelemes maketteket pedig naponta bővülő galériában mutatjuk be, holnaptól kezdve, az eddigi Karácsonyi galéria helyén.
Karácsonyi galéria
Ugye, észrevették már, kedves internetes látogatók, hogy immár
második többedik napja karácsonyi témájú rajzok tűnnek fel a jobb oldali ablaksáv (widget-sáv) tetején, Karácsonyi galéria címmel? Csikysek munkái ezek, melyek az elmúlt években készültek, s jelenleg az iskola első emeleti folyosóján láthatóak. Mivel azonban oda a diákokon kívül elég kevesen jutnak el, a weblapon is megmutatjuk a képeket, a készítőjük nevével és az elkészítés évszámával kiegészítve.
Minden nap egy-egy új képet (rajzot) helyezünk el a widget-sáv tetején, amelyre ha rákattintunk, akkor a korábbi rajzokat is tartalmazó galériához jutunk. Tehát igen, kedves látogatók, ez egy folyamatosan bővülő virtuális (és teljesen ingyenes) tárlat lesz, bizony! Az, hogy kiknek a munkái kerülnek még fel ebbe a galériába, hadd legyen meglepetés. Kövessék naponta az oldalt, és akkor megtudják. 🙂
Tündérszó Meseíró Pályázat
A székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület hatodik alkalommal hirdeti meg nemzetközi meseíró pályázatát.
A pályázatra a világ bármely országában élő 8–15 éves gyermekek magyar nyelven írott meséit várják emailben, csatolt Microsoft Word dokumentumban, vagy postai úton 4 példányban, 2015. március 3-ig.
Tovább…
Tudományok fesztiválja, immár VIII. alkalommal
November 7-én már kora reggel nagy sürgés-forgással készülődtek a résztvevő iskolák képviselői standjaik elkészítésére az Aurel Vlaicu Általános Iskola tornatermében. A Tudományok fesztiváljára csapatok érkeztek megyénk több iskolájából, Magyarországról, de bemutatkoztak aradi, temesvári és kolozsvári egyetemek is.
Számos érdekes fizikai, kémiai és biológiai jelenséget figyelhettek meg a látogatók, akik az ünnepélyes megnyitó után körbejárhatták a kiállítást, de a számítástechnika újabb vívmányaival is megismerkedhettek ugyanott.
Tovább…
Variációk egy Örkény-novellára
A 9. A osztály feladata az volt, hogy egy Örkény-novella alapján írjanak történetet. A jobbakat most a weblap olvasóinak is bemutatjuk.
Alább, ízelítőül, L. Éva Álom című írása olvasható. A teljes válogatást ITT találjuk meg.
Örkény István: LELTÁR
Dombos táj (zivatar után)
3 gomolyfelhő
1 halastó
1 gátőrház
1 férfi (az ablakon kihajolva)
1 kiáltás
1 jegenyesor
1 sáros út
Kerékpárnyom (a sárban)
1 női kerékpár
1 kiáltás (az előbbinél hangosabb)
1 pár szandál
1 szoknya (a szélben lobogva, a csomagtartót csapkodva)
1 milflőrmintás blúz
1 darab amalgámtömés (fogban)
1 asszony (fiatal)
1 kiáltás (még hangosabb)
Új kerékpárnyomok
1 becsukódó ablak
Csönd
Tovább…
Valami készül a Csikyben…
Bizony, még egy nap és november lesz, és ahogy a XI. C ígérte, valami történni fog iskolánkban. Hogy pontosan mi, azt még mindig nem árulták el, de október 30-án történt egy kis festegetés, mázolgatás, ami aztán nem is volt annyira kicsi!
Az egész délelőttjét rááldozta az osztály, hogy az udvarban dülöngélő szürke betonkerítést kicsit felélénkítse (persze, nagyon szomorú volt mindenki amiatt, hogy nem vehetett részt a tanórákon 🙂 ). Sárgával, pirossal, kékkel, zölddel és rózsaszínnel borították be a kerítéssor felét (sajnos, az ő lehetőségeik is végesek voltak).
Tovább…
Erdély diákszemmel – online szavazás
Idén májusban tudósítottunk az Élő Erdély Egyesület Erdély diákszemmel című honismereti pályázatáról, melynek célja erdélyi települések kulturális, történelmi, természeti, gazdasági értékeinek, sajátosságainak bemutatása. Június 15-ig lehetett jelentkezni, majd augusztus 31-ig lehetett beküldeni a rajz (I–VIII. osztályosok), esszé (IX–XII. osztályosok), illetve tanulmány (egyetemisták, főiskolások, mesterképzősök) kategóriába szánt pályamunkákat.
Tovább…