Vakáció van. Törjünk hát ki az iskola falai közül, sőt az otthon falai közül is, repüljünk át városokon, sőt a határon is! Repüljünk Szeged felé, majd ennek bejáratánál, Szőregnél álljunk meg (legalább) néhány percre, hogy szép dolgokat lássunk!
Merthogy Szőregen minden év júniusában Rózsaünnepet szerveznek. Idén június 19. és 21. között került sor, immár XVII. alkalommal a színes forgatagra, amely minden rózsaszerető látogató számára önfeledt kikapcsolódási lehetőséget kínál számos kiállítással, látnivalóval és kulturális programokkal.
Hétfőn, május 11-én, rendezték meg a már hagyományos „Forgalmi rend oktatás, oktatás az életért” (Educație rutieră, educație pentru viață) mottójú verseny megyei szakaszát az aradi Aurel Vlaicu Általános iskolában.
Merültél már el egy tárgy részletes megfigyelésében? Nem? Akkor bizony nem tudod, milyen érdekes részleteket rejtenek a mindennap használt tárgyak és milyen izgalmas lehet közvetlen közelről, például, egy átlagos gyufafej, vagy egy cukorszem. Vagy a konyhai szivacs. Vagy egy papírlap.
Az amatőr fotós és zeneszerző Pyanek Canon 600D fényképezőgépével, megfordított kitobjektívvel és, persze, sok-sok türelemmel készíti lenyűgözően aprólékos képeit. Az alábbi videó a legjobb felvételei közül mutat be néhányat, mégpedig úgy, hogy előbb megjelennek a képek és csak néhány másodperc múlva a felirat, hogy mit is látunk. Van tehát idő, hogy megpróbáld kitaláni, éppen milyen tárgyról is van szó. (Megsúgom, nem is olyan egyszerű!) (Teljes képernyős megtekintés ajánlott, HD felbontással.)
A Living With a Star (Élet egy csillaggal) program keretében indított új napfigyelő űrobszervatórium fő célja a Nap–Föld rendszer működésének jobb megértése. Feladata a Nap mágneses terének pontosabb feltérképezése, illetve a naptevékenység (napszél, koronakidobódások, flerek stb.) Földre gyakorolt hatásának követése, előrejelzése. Ehhez egy csomó érzékeny műszert használ, több mint 200 millió felvételt küldött már el idáig stb. stb., de most nem ez a lényeg, hanem az, hogy az SDO sikeres első 5 évét a NASA egy valóban káprázatos timelapse-videóval ünnepelte meg. Ezen a naptevékenység öt éves filmezésének legjavát láthatjuk hatásos zenei aláfestéssel.
A legérdekesebb sci-fi filmeknél is látványosabb négy és fél perces videó lenyűgöző lehet azoknak is, akik nem látták a március 20-i napfogyatkozást. És aki akarja, akár full-HD felbontásban is letöltheti a NASA weblapjáról, INNEN.
Szeresd önmagad, mert akkor a világ is elfogad! Ez jó tanács, de könnyebb mondani, mint megtenni. Viszont ha kételkedsz az igazságában, akkor itt egy ösztönző példa a legkritikusabb területről, a divatvilágból. Arról hogy minden lehetséges, ha elfogadod magad, és a boldogságodra koncentrálsz.
A képen látható gyönyörű nő Chantelle Winnie Young, egy 19 éves kanadai modell. Fiatal, magas, vékony lány, akinek mindene megvan, ami a modellséghez kell, viszont egy ritka bőrbetegségben (vitiligo) szenved, ami jamajkai származása miatt kifejezetten hangsúlyos szépséghiba. E betegség miatt a bőr foltokban veszíti el eredeti barnaságát, s bizonyos helyeken (arc, hónalj, kézfej stb.) teljesen pigmentmentessé, tehát fehér színűvé válik.
Chantellenek nehéz gyermekkora volt, tehénnek vagy zebrának csúfolták a mássága miatt. Többször meg fordult a fejében, hogy tetoválásokkal elfedi a foltokat, de végül nem tette meg. Felnőttként nagy változáson ment keresztül, megváltoztatta a hozzáállását. Lassú folyamat volt ez, eleinte nem tudta mire vélni, furcsának találta, ha valaki szépnek nevezte. Először egy tévés személyiség, Shannon Boodram talált rá a facebook-fotóira, felkereste, klipforgatást ajánlott neki. Ez nagyot lendített az önbizalmán, hiszen életében először azért volt sikeres, amiért korábban kicsúfolták. Az America’s Next Top Model című valóságshown való szereplése után pedig a nagyvilág is megismerhette a történetét. Példája ösztönözhet mindenkit arra, hogy elfogadja a külsejét, és megértse, hogy nincs azzal semmi baj, hisz Isten tökéletesnek teremtett meg mindenkit.
Jelszó (kulcsszó, password):egy biztonsági kód, jelsorozat, amelyet valamilyen azonosításhoz használunk. Jó, ez nem újdonság, manapság (majdnem) mindenkinek van facebook-profilja, vagy legalább egy email-postaládája, ahol elengedhetetlen a jelszó használata. (Hogy a PIN-kódokról, munkahelyi belépéskor, riasztó rendszereknél használatos jelszavakról stb. ne is beszéljünk.)
Már a megjelenését követő első óra után ez lett a leggyakrabban megvásárolt szám az iTuneson. Mi (ki) kellett hozzá? Egy barbadoszi szépség, némi brit különlegességgel és egy kis amerikai, fekete csípős nyelvvel vegyítve. Nem ízlelhető, hanem hallgatható egzotikus ínyencség formájában. Merthogy a FourFiveSeconds című dal három előadója: Rihanna, Kanye West és Sir JamesPaul McCartney.
A videó letisztult, egyszerű és fekete-fehér, amely nem épp Rihannát jellemzi, viszont talán épp ezért hatásos. Kár, hogy McCartney nem énekel, csak kísérő gitárosként tevékenykedik, de azért így is alaposan meglephette a két, nálánál több évtizeddel fiatalabb sztárpartnere rajongóit. Merthogy az ex-Beatles tag már a 73. életévét tapossa. Hoppácska.
Nigel (John) Stanford legújabb klippjében a fizika eszközeivel láthatóvá tette a hangokat. Vannak homokszemek a hangszórón, folyadék a hangszórón, folyadék a hangszóró előtt, plazmagömb, Rubens-féle cső meg, biztos ami tuti, egy Tesla-tekercs is.
Linkelem nektek az Origón megjelent cikket, mert ott elég jól elmagyarázzák a látottakat. A cikkben megtaláljátok a videót is, de azt külön kiraktuk alább is. Nagyon látványos, tényleg érdemes megnézni!!! És érdemes Nigel honlapjára is ellátogatni! És elfogadnánk egy élő Nigel Stanford-showt is a Csiky dísztermében! Öhm, megfelelő biztonsági intézkedésekkel, persze… 🙂