Újratervezés

ujratervezes

Az Újratervezés igazából nem más, mint az élet filmje… csak ez kicsit rövidebb.

Tóth Barnabás rendezésében, Pogány Judit és Kovács Zsolt főszereplésével egy házaspár mindennapi életébe, kapcsolatába, cívódásaiba leshetünk bele. A film mindössze 12 perc, de nagyon megéri megnézni. Járt a Montreáli Filmfesztiválon, egy rakás díjat besöpörve. Viszont az interneten való megtekinthetősége véges, sajnos, csak november 9-ig érhető el.

Nézzétek meg, főleg a csattanót a végén.

MY GUIDE from Barnabás Tóth on Vimeo.

Markus Zusak: A könyvtolvaj

A_konyvtolvaj_ujFülszöveg: „EGY APRÓ KIS TÉNY: MEG FOGTOK HALNI.

1939. A náci Németország. Az ország visszafojtja lélegzetét. A halálnak sohasem volt még ennyi dolga.

Liesel, egy kilencéves kislány a nevelőszüleivel él a Himmel utcában. A szüleit koncentrációs táborba vitték. Liesel könyveket lop. Ez az ő története meg a Himmel utca többi lakójáé, amikor a bombák hullani kezdenek.

FONTOS INFORMÁCIÓK
ez a kis történet
egy lányról
egy harmonikásról
néhány fanatikus németről
egy zsidó bokszolóról
és egészen sok lopásról szól.

MÉG VALAMI, AMIT TUDNOTOK KELL:
A HALÁL HÁROMSZOR FOGJA
MEGLÁTOGATNI A KÖNYVTOLVAJT.

Szeretem, amikor fogalmam sincs, hogy miről szól egy könyv, de mégis érzem és érzékelteti a borítója is. Így történt ez A könyvtolvajjal, amit egy álmos reggelen pillantottam meg a Corina kirakatában. Ezután minden reggel elmondtam a könyvesbolt előtt Izának, hogy nekem ez kell, és nem várom meg, amíg neten megrendelem és ki is postázzák. Így picit félve, de az enyém lett… románul. Elsőre furcsa volt így olvasni, de a történet már a 2-3. oldalon olyannyira lekötött, hogy nem is figyeltem arra, hogy nem az anyanyelvemen olvasok. 

   Tovább…

Matisyahu

Matthew Paul Miller, héber nevén és egyben művésznevén Matisyahu, 1979. június 30-án született Pennsylvaniában. Hogy hogy lett ez az ember híres énekes? Hát úgy, hogy tehetséges, baromi érdekes a zenéje, ráadásul érdekes személyiség is (most komolyan, ti láttatok már zsidó embert reppelni?). Ortodox zsidó kinézettel lett híres, tudjátok, hosszú szakáll, kippa, pajesz stb., és bár a haja és a szakálla az idő folyamán fokozatosan rövidebb lett, sőt teljesen el is tűnt, de akkor is ritkán lát az ember ilyet. Ez az ember ’true’.

Reggaet, hip hoppot, rock-ot énekel, reppel és (mondjatok erre egy magyar szót) beatboxozik, ja és mindezt egy dalban ötvözi.

Az énekes színészként is bemutatkozott, a Démoni doboz-ban egy rabbi szerepét játszotta el, a Dinoszauruszok, a Föld urai című gyermekfilm végén pedig egyik személyes kedvencem, a Live like a warrior című száma hallható. A film nem különösebben izgalmas, nem történik benne túl sok minden, de a zene a végén nagyon is passzol. Most készíti új albumát, az Akedát, dolgozott a DeScribe-al, Nosson Zand-el és a Moshav-al. Hallgassatok bele, szerintem érdemes.

Itt az első szám amibe én beleszerettem. 😉

No és a legfrissebb szám, a Surrender.

(Szerk. megj.: Matisyahu héber jelentése Isten ajándéka.)

Anne Frank naplója

Anne_Frank_konyv

Fülszöveg: „1942. június 12.–1944. augusztus 1.

Anne Frank 1942. június 12. és 1944. augusztus 1. között vezetett naplót. Az volt a terve, hogy később könyvet ír a háborúról, és hű képet fest benne a hollandiai német megszállás éveiről. Korai halála – nem sokkal tizenhatodik születésnapja előtt vesztette életét – megakadályozta terve megvalósításában. Anne Frank naplója örök érvényű olvasmány, egyaránt szól az övéihez hasonló gondokkal küzdő fiatalokhoz, az idősebbekhez, akik szeretnék jobban megérteni őket, és szól mindazokhoz, akik tudni akarják, mi történt a Prinsengracht 263. hátsó traktusában bujkáló családokkal a hitleri megszállás alatt álló Amszterdamban.

Számomra nem meglepő, hogy Anne Frank naplója egyre nagyobb népszerűségnek örvend, hiszen érzéseiről, családjáról, életükről s nem utolsó sorban a két évig tartó bújkálásról ír. Ezért nem csoda, hogy az akkor 13 éves Anne nem lelt barátokra a Hátsó traktusban, ahol elmondása szerint undok anyja, merev húga, apja, ki nem védte mindig meg anyjával szemben és az idegesítő Pels család laktak. Így utolsó vigasza a naplója maradt, amit Kittynek nevezett el. 

   Tovább…

Hiszen ki tökéletes?…

Pro_infirmisManapság minden a szépségről, a divatról és a tökéletességről szól, de itt egy meghökkentő tény: SENKI NEM TÖKÉLETES.

A Pro Infirmis nevű szervezet éppen arra a fogalomzavarra akarja felhívni a figyelmünket, amit a „tökéletesség” szó takar. Hiszen mindenki úgy gyönyörű, ahogy van! A szervezet felkeresett néhány embert, akik testi fogyatékkal születtek, róluk pedig próbababákat mintáztak, amiket Zürich egyik díszes bevásárló utcájának kirakataiban helyeztek ki. Tevékenységük mottója a következő lett: „Hiszen ki tökéletes? Gyere közelebb”.

Sokan ijesztőnek találták a „suta gyártó” által készített babákat és inkább elfordultak, mások viszont megpróbálták leutánozni, megérteni, milyen lehet azoknak az embereknek az élete, akik fogyatékkal élnek.

Saját véleményem: ők is pontosan UGYANOLYAN emberek, mint MÁSOK. Éppen annyira „tökéletesek” és értékesek, mint te vagy én, nincs semmi különbség.

Nézzétek meg a videót!…