Hódmezővásárhelyi diákok a Csikyben

hodmezovasarhelyrol-0 A magyarországi Határtalanul program keretén belül április 12-én, csütörtökön iskolánkba látogatott egy hódmezővásárhelyi diákokból és tanárokból álló 44 fős csapat.

A kirándulást lehetővé tevő pályázat célja, hogy minél több anyaországi gyermek megismerje a határontúli magyar diákokat. Hetedik osztályos diákokról lévén szó, iskolánk hetedikesei fogadták őket, osztályfőnökük irányítása alatt. Rövid műsorral készültünk az iskola dísztermében. Pálfi Kinga és Kiss Zsuzsanna Tóth Árpád Arad c. versét szavalta el, Spier Alexandra és Szilvia pedig egy Kormorán-dallal köszöntötte a vendégeket. Juhász Béla igazgató úr köszöntője után Olasz Angéla történelemtanár mesélt a Csiky Gergely Főgimnázium történelméről. Majd régi és újabb iskolai képeket vetítettünk, amelyek a Csiky mindennnapi életét tárták a vendégek elé.

Ezután mi is megismerhettük a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola és Óvoda életét, az ökológiai, sport és intenzív angol osztályukat. Majd a vendégdiákok egy kis ízelítőt adtak az István, a Király c. előadásukból.

   Tovább…

Kolesz… lesz… lesz… lesz, másként!

kolesz_lesz-0 És lett! Mi lett? Három eseménydús nap (április 2–4. között), a Csiky Gergely Főgimnázium kollégiumában, az Iskola – másként program kiterjesztéseként.

A meditációra szánt időt ezeken a napokon saját magunk szórakoztatására használtuk fel és hasznos időtöltésként éltük meg. Himzőversenyt, foci-, sakk- és asztalitenisz-bajnokságot szerveztünk, azonkívül tojásfestő versenyt, fekvőtámasz versenyt, karaokét és életmentő előadást is, melynek Segíts okosan! volt a címe. Húsvéti témájú esszéket írtunk, de az esti filmvetítések sem hiányoztak a programból.

És ha valaki úgy gondolná, hogy ezzel vége is, az téved, mert talán a legvonzóbb díjak a vakáció után sorra kerülő PowerPoint-os élménybemutatók alkalmával találnak majd gazdára. Az eddigi legügyesebb bentlakók az Alma Mater Alapítvány jóvoltából pólókkal, oklevelekkel, himzőkészlettel és pénzjutalommal voltak gazdagodtak.

Kolesz… lesz…lesz… lesz a vakáció után is, amikor a nyertes bemutató(k)ból majd minden kiderül.

   Tovább…

Arad, mozdulj meg!

vizi_proba-0_1 Igen, már másodjára! Április 5-én, csütörtökön nagy volt a sürgés-forgás a sportcsarnok és az uszoda körül, hiszen a sportcsarnokban aznap délelőtt nyílt meg a sportvásár, az uszodában pedig kezdetét vette a második Arad, mozdulj meg! (Arad – mobilizează-te!) című iskolák közötti ügyességi vetélkedő.

A Csiky Gergely Főgimnázium csapata az 5-ös számú Általános Iskola, az Avram Iancu Általános Iskola és az Aurel Vlaicu Általános Iskola válogatottjával mérte össze tehetségét a vízben. 22 ponttal a Csiky a harmadik helyen végzett, de még semmi sincs veszve, hisz május 11-én és 12-én folytatódik a vetélkedő a szárazföldi próbákkal, a Victoria sportcsarnokban.

   Tovább…

Nyílt nap a Csikyben

nyilt_nap_2012-0 Arad megye 12 magyar általános iskolájának 168 képviselője – 142 nyolcadikos diák és 26 kísérő tanár – találkozott április 3-án a megye egyetlen magyar középiskolájában, a Csiky Gergely Főgimnáziumban.

Az Ágyáról, Kisiratosról, Kisjenőről, Kisperegről, Majláthfalváról, Nagyiratosról, Pécskáról, Simonyifalváról, Újzimándról, Zerindről, illetve az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskolából érkező küldöttségek egy-egy csikys diák vezetésével ismerkedtek az iskolával, majd a díszteremben gyülekeztek, ahol a vendégek és a vendéglátók bemutatkozására került sor.

Hadnagy Éva aligazgató számítógépes vetítésében a legfontosabb adatokon kívül az iskola jellegzetes ünnepeit, eseményeit is felvillantotta, majd következett a különböző szakok bemutatása. Nagy Attila-Sándor és Toth Evelyn XII. A osztályos tanulók a matematika–informatika–intenzív angol nyelv, Páll Mária biológiatanár, Demeter Márk-Cristopher és Péter Norbert (IX. A) a természettudományok–intenzív angol nyelv,  Barna Henrietta és Komlódi Krisztina (XI. D) a közgazdaság, Bartucz Eduárd és Kürti Szabolcs (X. B) a turizmus, Futó Zsolt és Wager Richard (X. E) az elektronika–automatizálás szakról beszéltek, és válaszoltak a (nem túl sűrűn) feltett kérdésekre.

   Tovább…

Csiky – másként

csiky_maskent-0 Minisztériumi kezdeményezésre idén a tavaszi szünet előtti utolsó hét a szokásostól eltérő tevékenységekkel telt Románia minden iskolájában. Az Iskola – másként című programba a Csiky Gergely Főgimnázium is bekapcsolódott.

A teljesség igénye nélkül sorolunk fel néhányat az április 2–6. közötti tevékenységekből: iskolai sportesemények (futball-, röplabda- és kosárlabdabajnokság), érdekes kép- és filmvetítések (román, illetve magyar nyelv és irodalom, földrajz, történelem és más tantárgyaknál), húsvéti kézimunkázás, süteményvásár, városnézés, képzőművészeti tárlat megtekintése, fórumbeszélgetések különböző témákról, közlekedésrendészeti előadás stb.

Hétfőn, illetve kedden a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem munkatársai tartottak bemutatót a kilencedikes, illetve tizenegyedikes osztályok tanulóinak.

Kedden, április 3-án az Arad megyei magyar iskolák nyolcadikosai látogattak el a Csikybe osztályfőnökük, igazgatójuk kíséretében. (Nyitóképünkön a vidéki nyolcadikosok és kísérőik Szabadság-szobornál készült csoportképe látható.)

   Tovább…

Adakozni jó!

ajandekok-0 Az Iskola – másként program keretében Rogoz Marianna tanárnő vezetésével a XI. B osztály diákjai több mint 50 cipősdoboznyi ruhát, ajándékot és édességet gyűjtöttek össze. Szinte az egész iskola összefogott a cél érdekében, aki csak tudott, hozott valamit, mert tudta, hogy az ajándékok olyan gyerekekhez kerülnek, akik hasznát vehetik ezeknek.

Az összegyűjtött és szépen becsomagolt ajándékokat április 4-én, szerda reggel vittük ki Kisiratosra, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett Pio Atya Gyermekvédelmi Központba.

Ezzel az akcióval azt próbáltuk éreztetni a csikys diákokkal, hogy vannak gyerekek, akik tényleg támogatásra szorulnak és hogy – amint a címben is jeleztük – adakozni jó.

   Tovább…

Húsvéti esszék

husveti_esszehez Az Alma Mater Alapítvány húsvéti esszék megírására biztatta a Csiky bentlakóit. Az alábbiakban a végzős Moroz Annamária és a kilencedikes Rostás Sandra Tamara írását közöljük.

 

Régen és most…

Hogy mit jelent számomra a Húsvét? Erre a kérdésre nem tudtam azonnal választ adni, ezért újra feltettem magamnak. Ekkor eszembe jutottak a gyermekkori emlékeim.

Eszembe jutott, hogy kiskoromban mennyire vártam a húsvéti ünnepeket és hogy milyen buzgón készülődtem. Egy teljes napot szántam a nyuszifészek elkészítésére. Reggel felkeltem és az utcán minden létező virágfélét összeszedtem. Délután került sor a fészek összeállítására. Gondosan dolgoztam ki minden egyes részletet. Először a friss fű került a kosárba, majd a virágokat helyeztem el precízen. Sajnos, nem egyszer megtörtént, hogy a fészek elkészítése után a cica belefeküdt a kosárba. Persze, ezt nagy hiszti követte, de anyukám azzal nyugtatott, hogy hát annyira szép a fészek, hogy még a cicának is megtetszett! Az is megtörtént, hogy annyira türelmetlen voltam, hogy sokkal hamarabb készítettem el a fészket, így húsvét napjára a virágok mind elfonnyadtak.

   Tovább…

Consummatum est…

[singlepic id=2513 w=450 h=217 float=center]
 

Consummatum est…

 az utolsó szavak… a szenvedés végét jelentő csöndes lehellet…
az isten teljes önfeladása, elerőtlenedése…
az én, a te, a mindenki erőtlenségét átvevő mozdulat az átszegzett kéztől…

az egyedüli remény a teljes reménytelenségben…
ha a halál után létezett feltámadás, ha a consummatum után létezett redivivus,
akkor ebben s csakis ebben kapaszkodhatok meg én is, te is, mindenki…
akkor, s csakis akkor van értelme az ünnepnek…

Szép ünnepet!