Egyetemi bemutató

felveteli_karavan-1 Az Országos Magyar Diákszövetség felvételi tájékoztató karavánja április 25-én, csütörtökön Aradra is megérkezett. A Csiky közgazdasági kabinetjében felállított standoknál egyetemisták várták az érdeklődőket, válaszoltak a kérdésekre és meséltek az egyetemi életről. Megismerkedhettünk a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia Tudományegyetem, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Temesvári Műszaki Főiskola ajánlataival és szakjaival. Sok diáknak már konkrét elképzelése van arról, hogy hol, milyen egyetemen vagy főiskolán fogja folytatni tanulmányait, mások viszont még azt sem tudják, hogy egyetemre mennének, vagy inkább dolgoznának. Jó és hasznos volt ez az ismertető karaván, mert segített abban, hogy a számunkra legjobb egyetemet, szakot válasszuk ki, ahol a jövőben tanulni szeretnénk.

Gulyás Beatrix (XI. A)

A minden évben megrendezett körút nagy segítséget nyújt azoknak a diákoknak, akik magyar nyelven szeretnének továbbtanulni, de még nem döntötték el, hogy melyik egyetemet válasszák. A nagyváradi, temesvári, kolozsvári, illetve marosvásárhelyi egyetemek, szakok kínálatának megismerésén kívül megvásárolhattuk az Egyetemi kalauz 2013 című kiadványt is, amiben minden fontos információt megtalálhatunk a felvételi eljárásról. Az egyetemista életről, ösztöndíjakról az egyetemeket képviselő diákokat kérdezgettük, akik szívesen adtak felvilágosítást. Köszönjük a szervezőknek, hogy lehetőségünk volt erre a találkozóra, hiszen sok tanuló esetében ez megkönnyítette a döntést.

Siska-Szabó Lilla (XII. A) 

   Tovább…

Árnyék a Holdon

reszleges_holdfogyatkozas-1 Fotók a tegnapi (április 25-i) részleges holdfogyatkozásról.
Éjjel 11 óra körül „nyesett le” egy kisebb darabot égi kísérőnkból a Föld árnyéka. A jelenség 27 percet tartott és az amerikai kontinenst kivéve a Föld legtöbb részén látni lehetett. Ugye, közületek is sokan figyelték?

Egy év múlva, 2014. április 15-én teljes holdfogyatkozásban is gyönyörködhetünk majd. Reméljük, akkor is mutathatunk majd képeket.
Az alábbi fotókat Bortoș Júlia (IX. C) követte el. Gratula!

(További fotók, illetve videó a csillagászati eseményről: itt.) 

   Tovább…

Miből áll a vers? És ki az, aki volt már szerelmes?

nagy_bando_andras-0 „Amikor szóltok, kezdem!” – jelzi a szervezőknek. Rendben, kezdheted, jelzik vissza azok. És Nagy Bandó András kezdi. Mégpedig Kányádi Sándort idézve: „A vers az, amit mondani kell!” Merthogy április 24-én, szerdán a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében összegyűlt legkisebb csikyseknek (előkészítő, illetve elemi osztályosoknak) az ismert humorista, író és szerkesztő főként verseket mond. Állatokról, virágokról, természetről. És énekel. Sőt, a verseket, énekeket el is játssza. Mutatja, hogyan repül a pöttyös katica, no meg hogyan repül a vakond egyik kertből a másikba, ha a gazdák ide-oda billentik a lapáttal. És mutatja az általa rajzolt, festett képeket is a magával hozott sok-sok könyvből. Melyeket szintén ő írt, illusztrált, szerkesztett, tördelt. Hihetetlennek tűnik? Pedig Nagy Bandó András valóban ért mindezekhez, s nem csak a humoros történetek előadásához. 

   Tovább…

Szokatlan, de érdekes!

leendo_radiosok-1 Hosszú idő után (a sulirádióra gondolok) újra saját műsora lesz iskolánknak! Pataky Lehel Zsolt, a Temesvári Rádió magyar adásának munkatársa néhány csikys diák segítségével a csikys diákok/tanárok életébe fog betekintést nyújtani egy havi rendszerességgel sugárzott félórás rádióműsor segítségével. A rádióműsor szerkesztése iránt eddig érdeklődők Rudolf Ágnes tanárnő felkérésére csatlakoztak, de a csoport még egyáltalán nem végleges, továbbra is várunk olyan diákokat, akik kipróbálnák, milyen a rádiós élet, esetleg akik erre a pályára szeretnék építeni karrierjüket.

A tervezett műsor az iskola életéről szól majd, olyan eseményekről fog beszámolni, amelyek a Csiky valamennyi tagját érintik. Olyan rovatok jelennek meg majd benne, amelyek mindannyiunk érdeklődését felkelthetik. Az első adás május 15-én lesz hallható – remélhetőleg inkább nagyobb, mint kisebb sikerrel. Természetesen itt, a weblapon is idejében jelezzük majd ezt az eseményt!

Addig is javaslatokat várunk a tervezett csikys rádióműsor címére és rovataira vonatkozólag! Mi érdekelne titeket, milyen témákról hallanátok szívesen? Kik szólaljanak meg a műsorban? Az ötleteket itt, hozzászólásként, vagy személyesen, a képeken látható csikysekkel közölhetitek. Tegyétek meg! 

   Tovább…

Újra a Nagy Vagy-on

nagy_vagy_2013-1 Iskolánk immár másodszor iratkozott fel Erdei Emese tanárnő közreműködésével a magyarországi és a határon túli magyar iskolák versenyére, a Nagy Vagy-ra. Idén 30 iskola vett részt a vetélkedőn. A csapatokat öt csoportba osztották, s mindegyikbe hat csapat került. A Csiky Gergely Főgimnázium az 5. csoportba került a következő vetélytársakkal: Bonyhádról a BONI Széchenyi István Általános Iskola, Budapest III. kerületből a Dr. Béres István Általános Iskola, Csongrádról a Csongrádi Oktatási Központ, Hajdúhadházról a Hajdúhadházi Református Óvoda és Általános Iskola, illetve egy soproni általános iskola (amelyet éppen most neveznek át).

A verseny vízi és szárazföldi játékokból állt. A vízi versenyen vettünk részt először, április 6-án a kecskeméti élményfürdőben. Itt 4 versenyszámban kellett bizonyítsunk: 2 uszodai, 1 csúszdás és 1 hullámmedencésben. Csapatunk tagjai itt a következők voltak: Bálint Botond (III. osztály), Mészár Anna (IV. o.), Naschauer Kinga (V. o.), Mészár Zsófia (VII. o.), Adjudeanu Patrik (VIII. A o.), Csomós Roland (VIII. B o.), Bella Natalia (anyuka), Mészár Gabriella (anyuka), Spier Mihály (apuka), illetve Cserneczky Árpád (tanár). 

   Tovább…

A Föld napján


Április 22. a Föld napja, már 1970 óta. Ezen a napon adja ki a washingtoni Worldwatch Institute éves jelentését a világ környezeti állapotáról „A világ helyzete”címmel. A Critical Mass kerékpáros mozgalom szervezői gyakran erre a napra teszik a felvonulás időpontját, a civil szervezetek, helyi önkormányzatok, iskolák pedig fát ültetnek, rajzpályázatot, vetélkedőket, takarítási programokat szerveznek.

Mit tehetsz TE a Földért? Először is tájékozódsz. Például ITT. Utána pedig cselekedsz. Tudatos(ab)an vásárolsz, közlekedsz, döntesz stb. a környezet(ünk)ed fenntarthatósága érdekében. Minél többször, minél tovább. Hiszen, ahogy a Föld napja mozgalom egyik jelszava is hirdeti: Egyetlen nap kevés

Nézzünk meg egy csodálatos time-lapse videót a Földről, úgy, ahogy odafent, a Nemzetközi Űrállomáson látják anyabolygónkat.

Értékelésed

Eredmények

Betöltés ... Betöltés ...

Életreszóló szép emlék marad – Mesztegnyői barátaink Aradon

mesztegnyoiek_aradon-1 Nagy öröm volt a Csiky Gergely Főgimnázium pedagógusai és diákjai számára az április 5-én, pénteken iskolánkba látogató mesztegnyőiek fogadása, akiket többen is a csikysek közül régi barátokként üdvözölhettünk. A Balatontól 25 km-re fekvő, gyönyörű természeti adottságokkal rendelkező Mesztegnyőn, ahol immár 27 esztendeje minden évben megrendezik a Kárpát-Medencei Honismereti Ifjúsági Találkozót, iskolánkat olyan kiváló diákok képviselték, akik számára a búcsú Mesztegnyőtől nem jelentett elszakadást, mert a barátság szálait itthon tovább szövögetik.

Mesztegnyő 35 főből álló csoportját, a polgármesteri hivatal képviseletében érkező 9 felnőttet és a tánccsoport 24 tagját Nagy László Péter polgármester és Kövesdiné Panyi Antónia alpolgármester vezette, aki 10 éve már az ifjúsági találkozók lelkes szervezője és a Csikyvel való kapcsolattartás motorja is. A látogatás fő célja közül kiemelném a régi barátságok ápolását, új kapcsolatok kialakítását, valamint Arad történelmi nevezetességeinek megismerését és a vértanúk emléke előtti tisztelgést. E célkitűzéseket figyelembe véve szervezte meg számukra a programot Hadnagy Éva tanárnő, a Csiky Gergely Főgimnázium aligazgatója, aki már egy mesztegnyői ifjúsági találkozó résztvevőjeként ismerte a csoport tagjait és vezetőjükkel is állandó kapcsolatban maradt. 

   Tovább…

„Borban az igazság…” – Csikysek Szegeden

szeged_hansag-2013aprilis-1 A szegedi Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola és a Csiky Gergely Főgimnázium egy közös pályázatban vettek részt, aminek neve Borban az igazság. Szegedi társaink novemberben jártak nálunk, mi pedig április 12–15. között látogattuk meg őket. Kísérőink László Anett tanárnő, Tóthpál Renáta tanárnő és Hasas Paul tanár úr, illetve Erdélyi István voltak.

12-én délelőtt megérkeztünk a szegedi iskolába, ahol kedves fogadtatásban részesültünk. Bemutatták az épületet, a tantermeket, mi pedig nagy szemekkel figyeltük az iskola felszereltségét. Szakács, cukrász és pincér tanoncokkal voltunk körülvéve. Mi is az iskola diákjai által készített ebédből kaptunk, amit ők szolgáltak fel. A borvidékekről Gyurica Zsolt tanár úr tartott előadást. A szegedi diákokkal együtt sétálni indultunk Szeged központjába, megnéztük a Széchenyi teret, a városházát, híres emberek szobrait, a sétálóutcát, a Reök palotát, a szegedi Tudományegyetemet, az Aradi vértanúk terét, a Hősök kapuját, a Dóm teret, az áradó Tiszát, majd, nem utolsó sorban, az Árkád plázát. A vacsorát is a diákok készítették nekünk. Gyönyörű helyen voltunk elszállásolva, a Fehértói Halászcsárdában, ami Szegedtől 12 km-re található. 

   Tovább…