
A 2023-as év Kölcsey-díjasa az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium lett. A díjátadásra ma, 2024. január 21-én, vasárnap 18:00 órakor került sor a magyar kultúra napi ünnepség keretén belül, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében.
Tovább…
A 2023-as év Kölcsey-díjasa az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium lett. A díjátadásra ma, 2024. január 21-én, vasárnap 18:00 órakor került sor a magyar kultúra napi ünnepség keretén belül, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében.
Tovább…
A magyar kultúra napja alkalmával az Osonó Színházműhely 2024. január 23-án, kedden Aradon mutatja be a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadást.
Tovább…
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán került sor idén is a Nemes Tihamér Informatikai Tanulmányi Verseny országos (erdélyi) döntőjére 2024. január 13-án. A magyarországi Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) által közösen szervezett rangos informatikai verseny erdélyi döntőjére a november 15-i megyei fordulón elért kiemelkedő pontszáma alapján Nyári Tamás, a Csiky Gergely Főgimnázium XI. A osztályos diákja is továbbjutott, és az összesített pontszámok alapján a verseny nemzetközi döntőjére is meghívást nyert.
Tovább…
2024. január 13-án ismét megrendezésre került iskolánkban az Implom József helyesírási verseny, amelyen IX–XII. osztályos diákjaink vettek részt, akik évfolyamtól függetlenül ugyanazt a feladatsort kapták. A versenyre összesen 15 diák jelentkezett. A feladatlap 2 részből állt: egy tollbamondásból, mely 70 pontot, illetve egy feladatlapból, mely 130 pontot jelentett.
Tovább…
2024. január 8-án 38 új könyvvel bővült a Kortárskönyv-kommandó állománya. Sok újdonsággal színesítjük a könyvtárunkat, hiszen mi, a könyvkommandósok ajánlottuk beszerzésre kedvenceinket, és úgy válogattunk, hogy kalandos, izgalmas történeteket kínáljanak.
Tovább…
Ebben a tanévben is folytatódik iskolánkban a Román Madártani Egyesület által meghirdetett Természetbarát iskolák program. A projekt tevékenységei nagyon változatosak, a téli madáretetéstől a virágok, fák, cserjék ültetéséig, a rajzversenytől a a jeles napok megünnepléséig rengeteg érdekes teendő várja a természet ifjú barátait.
Tovább…
Bolyai János megkérdőjelezhetetlenül egy meghatározó matematikus volt, hisz ő fedezte fel, többek között, a nem-euklideszi geometriát. December 15-én, születésének 221. évfordulója alkalmából néhány program keretében rá emlékezünk.
Tovább…
A téli vakáció előtti héten, karácsony közeledtével ünnepi hangulat uralkodott az egész iskolában. Azért, hogy ez a hangulat megmaradhasson, csütörtökön a VI. A osztály az utolsó két magyarórán egy kreatív feladatot kellett megoldjon, mégpedig azt, hogy a tanulók 4 csoportra osztva egy-egy osztályújságot szerkesztettek.
Tovább…