Kovách Gézára emlékezett a város

Kovach_Geza_emleknapA 10 évvel ezelőtt, 2004. október 10-én elhunyt dr. Kovách Géza történész, néprajzkutató, közíró, tanár emlékére szervezett egész napos programot a Szabadság-szobor Egyesület október 3-án, pénteken, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében.

A rendezvénysorozat 11 órakor kezdődött az iskola dísztermében. Az én falum, a mi történetünk címmel Arad megyei magyar iskolák diákjai mutatták be a szaktanáraik irányításával elkészített, a lakóhelyükhöz kapcsolódó helytörténeti dolgozatokat. Erről rövidesen külön beszámolót közlünk.

Kiraly_AndrasDélután 4 órakor Király András, oktatási államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke házigazdaként köszöntötte a dr. Kovách Géza munkásságát bemutató szimpózium közönségét. Jelezte, hogy az egykori tanítványok, ismerősök, barátok által csak Gazsinak becézett történész életéhez fűződő számos anekdota, vicces történet felelevenítésére külön alkalom szükséges, amelyre, például, egy év múlva, a történész születésének 90. évfordulóján kerülhet sor. 

   Tovább…

Kovách Géza-emléknap a Csikyben

Kovach_GezaDr. Kovách Géza történész, néprajzkutató, közíró, tanár emlékére szervez egész napos programot a Szabadság-szobor Egyesület október 3-án, pénteken, iskolánk Tóth Árpád-termében.

11 órakor Az én falum, a mi történetünk címmel Arad megyei magyar iskolák diákjai fogják bemutatni az általuk készített, a lakóhelyükhöz kapcsolódó helytörténeti dolgozatokat. Ugyanekkor fogják bemutatni a dolgozatokat tartalmazó kiadványt is. A rendezvény vendége lesz dr. Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója.

16 órakor kerül sor a dr. Kovách Géza munkásságát bemutató szimpóziumra. A rendezvény házigazdája Király András, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke. Réhon József a Kovách Géza Baráti Kör munkájáról számol be, dr. Héjja Julianna Erika, a Békés Megyei Levéltár főlevéltárosa Arad krónikása címmel Kovách Géza történész-tanár tudományos munkásságáról értekezik, dr. Erdész Ádám pedig Arad Márki Sándor naplóiban címmel tart előadást.

A szimpózium folytatásaként kerül sor Ujj János Aradi emlékhelyek az I. világháborúból című könyvének a bemutatójára. A Szabadság-szobor Egyesület vezetősége minden érdeklődőt szeretettel vár a nap rendezvényeire.

Csikysek a Nemzetiségek Fesztiválján

Nemzetisegek_fesztivalja_2014_sav

Idén is részt vettek iskolánk tanulói a Nemzetiségek Fesztiválján.

Dr. Surján László, az Európai Parlament volt alelnöke az aradi városháza Ferdinánd termében nyitotta meg szeptember 18-án, csütörtökön a IX. Nemzeti Kisebbségek Fesztiválját.

A rendezvénysorozat pénteken 17 órakor folytatódott, a népviseleti felvonulással. A román, magyar, német, szerb, szlovák, roma és ukrán népviseletbe öltözött diákok, fiatalok a Városházától indultak, majd a színház előtt megfordulva, a Városháza mögötti Salacz (jelenleg Eminescu) parkba érkeztek.

   Tovább…

Markus Zusak: A könyvtolvaj

A_konyvtolvaj_ujFülszöveg: „EGY APRÓ KIS TÉNY: MEG FOGTOK HALNI.

1939. A náci Németország. Az ország visszafojtja lélegzetét. A halálnak sohasem volt még ennyi dolga.

Liesel, egy kilencéves kislány a nevelőszüleivel él a Himmel utcában. A szüleit koncentrációs táborba vitték. Liesel könyveket lop. Ez az ő története meg a Himmel utca többi lakójáé, amikor a bombák hullani kezdenek.

FONTOS INFORMÁCIÓK
ez a kis történet
egy lányról
egy harmonikásról
néhány fanatikus németről
egy zsidó bokszolóról
és egészen sok lopásról szól.

MÉG VALAMI, AMIT TUDNOTOK KELL:
A HALÁL HÁROMSZOR FOGJA
MEGLÁTOGATNI A KÖNYVTOLVAJT.

Szeretem, amikor fogalmam sincs, hogy miről szól egy könyv, de mégis érzem és érzékelteti a borítója is. Így történt ez A könyvtolvajjal, amit egy álmos reggelen pillantottam meg a Corina kirakatában. Ezután minden reggel elmondtam a könyvesbolt előtt Izának, hogy nekem ez kell, és nem várom meg, amíg neten megrendelem és ki is postázzák. Így picit félve, de az enyém lett… románul. Elsőre furcsa volt így olvasni, de a történet már a 2-3. oldalon olyannyira lekötött, hogy nem is figyeltem arra, hogy nem az anyanyelvemen olvasok. 

   Tovább…

„Élményekben nem volt hiány” – vakációs interjú Sisa Rihárddal

A nyár végéhez közeledünk, néhány hét múlva becsengetnek megújult iskolánkban. Nemrég alkalmam volt feltenni néhány kérdést egy olyan csikys diáknak, akinek igazán mozgalmas és tartalmas volt a vakációja. Sisa Rihárd, aki az elmúlt tanévben a X. A-ban koptatta az iskolapadot, lelkesen számolt be nyári tevékenységeiről.

Sisa_Ricsi_interju

– Ha jól tudom, egész nyáron a néptáncnak éltél. Melyek voltak a legfontosabb fellépések és táborok, amelyekben részt vettél?
Sisa Rihárd: – A sort a Nagyszántói határ menti népzene- és néptánctáborral kezdeném, ugyanis ezt tartom a legkiemelkedőbb táboromnak az idén. Három különböző korcsoportban, három különböző tánckultúrával ismerkedtünk ott meg. A tábort gálaest zárta, ahol bemutathattuk mindazt, amit az eltelt héten elsajátítottunk. Ezt követte Zánkán a határon túliak tábora, mely hivatalosan a Mákvirág-díjasok jutalomtábora, de mivel ezt rendszerint sokan visszamondják, ezért a különböző tantárgyversenyeken jól szereplőket is ide verbuválják. Itt is találkoztam hagyományőrző foglalkozással, egy este táncház volt, ahol Borgovics Gergely profi néptáncos somogyi és magyarbődi táncokat tanított. Megismerkedtem olyan táncos mákvirágokkal is, akik Hargitáról, illetve Brassóból érkeztek. Ezután a Zabola községi néptánctáborban a sóvidéki táncrendet tanultuk. Itt is volt gálaest, illetve záró táncház.

– Milyen élményekkel gazdagodtál?
S. R.: – Sokkal több embert ismerek már, mint ismertem egy évvel ezelőtt, amikor először táboroztam táncosokkal. Élményekben nem volt hiány, rengeteg programunk volt Zabolán. Elvittek bennünket egy borvízfürdőbe, megtapasztalhattuk a lovaglást, és meglátogattuk a Mikes-kastélyt is.

– A pécskai Búzavirág Néptánccsoportban nem egyedüli csikysként táncolsz. Hogyan láttad, a többi csikys diák is jól érezte magát ezekben a táborokban?
S. R.: – Szerintem jól érezték magukat iskolánk jelenlegi diákjai, de a volt csikysek is, mivel azok, akik eddig nem voltak táborban, azoknak élmény új helyeken járni és táncolni. Ruscsánszky László, Stocker Richárd (9. C), Törő Norbert (9. D), Arros Katalin, Pap Enikő (10. C), Dancu Zsolt (11. A), Galaczi László Róbert (11. C) – ők a Búzavirág jelenlegi csikys tagjai. A volt csikysek közül pedig Bartók Enikőt, Bartók Andrást, illetve Pap Istvánt említhetjük meg.

 – Milyen terveitek vannak még ezen a nyáron a Búzavirág Néptánccsoporttal?
S. R.: – Számos kiszállás mellett, mint például Kisiratosra és Nagyzerindre, következnek a további rövid fellépések. Három egymás utáni napon fogunk fellépni, ezért nehéz dolguk lesz azoknak, akik a ruhákat előkészítik. Augusztus 15-én Pécskán lépünk fel. 16-án két részre oszlik a csoport: a nagyobbak Csanádpalotára, a kisebbek Majláthfalvára mennek. 17-én pedig Angyalkúton táncolunk. Ezeken a fellépéseken sajnos nem vehetek részt, mivel készülnöm kell a Mesztegnyői Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozóra.

– Mire jutott még idő a táncon kívül ezen a nyáron?
S. R.: – Egyik legfontosabb hobbim az olvasás lett. Rengeteget könyvet olvastam, és további információkat kerestem azokról a helyekről, ahol táborozni voltunk, és táncrendet sajátítottunk el.

Kedves diákok! Nem maradt sok hátra a nyárból, használjátok még ki ezt a kis időt, menjetek el kirándulni, szórakozni, amíg lehet, mert szeptemberben megnyitja kapuit az iskola, és a következő nyárig még sok van hátra!…

[Fotó: Engi Márta Ildikó, Bacsilla Sándor] 

John Green: Csillagainkban a hiba

A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni… (Részlet a fülszövegből)

Csillagainkban_1Rég (hmm… vagy talán még sohasem) olvastam ennyire megható és érzelmes (?) könyvet, mint amilyen a Csillagainkban a hiba. Akinek már járt a kezében John Green mesterműve, tudja, miért állítom ezt a KÖNYVRŐL, akinek pedig  még nem volt hozzá szerencséje (természetesen a sztoriról beszélek), az szerezze be, kérje kölcsön… vagy nézzen szét az interneten. Megéri, mert ez is egy ragasszuk-tele-post-itekkel-és-írjuk-ki-a-legjobb-idézeteket típusú könyv, és az ilyenek mindig gazdagítják valamivel az olvasót. Érzelmek, gondolatok, mosolyok és könnyek kavalkádja – így tudnám jellemezni a Csillagainkban a hibát.

Tetszett, hogy Hazel és Gus nyíltan beszéltek a „rákprémium” nevű dologról, ami mindennapos volt az életükben. Arról, hogy mindent megkapnak, csakis azért, mert betegek. 

   Tovább…

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései

Részlet a fülszövegből: „Az élet, a szerelem és a barátság regénye. (…) Az Egy különc srác feljegyzései című könyv elbeszélője egy tizenöt éves srác, Charlie. Egy nap elhatározza, hogy leveleket ír egy ismeretlennek, aki akár a barátja is lehetne. Ezekből a levelekből aztán szép lassan egy cseppet sem átlagos tinédzsert ismerhetünk meg. Charlie kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja élni a saját életét, miközben menekül is előle, és ez a kettősség járatlan utak bejárására kényszeríti: családi drámák sora, új barátok, az első randevú, szexualitás, drogok… Chbosky regénye a lélek legmélyebb rezdüléseit tükrözi, miközben felidézi az olvasóban a felnőtté válás nehéz, semmi mással össze nem hasonlítható éveit.”

Egy_kulonc_sracTele van a fejem s a szívem Charlie gondolataival. És remélem, még sokáig ott maradnak, hisz olyan jó lenne, ha legalább néha tudnánk így rácsodálkozni dolgokra, és ha vízfestékkészletet ajándékoznánk, mert ezekre mindenkinek szüksége van.

Vannak az olyan könyvek, amelyek elolvasása után az ember csak téblábol a lakásban és csakazértse’ kezd új könyvet, mert fél, hogy nem lesz annyira hú- és hűdejó, mint amilyen az előző volt. Hát akkor hadd jegyezzem meg, hogy ez egy ilyen könyv.

Ennyire emberi könyvet, amelynek java része tőmondatokból és szóismétlésekből áll, nem olvastam még. És ezért volt olyannyira magával ragadó. 

   Tovább…

A zene a világ legegyetemesebb nyelve

Lecke_koncert_2014_sav

Június 12-én, déli 1 órakor az Aradi Filharmónia lecke-hangversenyére gyülekeztek iskolánk V–VII., illetve IX–XI. osztályos diákjai a Kultúrpalota díszes nagytermében. Neagu George Cristian karmester röviden, jól követhető, egyszerű stílusban vezetett fel valamennyi bemutatott darabot, melyek közös témája A tánc a komolyzenében volt.

Az első darab egy, a barokk korszakból való Mozart-menüett volt, utána pedig Beethoven lendületes 1. szimfóniájának egy tételét hallgattuk meg. Az idősebb, illetve a fiatalabb Johann Strauss művei következtek: a Kék Duna keringő, illetve az Anna polka, amelyet ifj. Johann Strauss valószínűleg szerelméhez írt. Csajkovszkij Csipkerózsika című darabjából kaptunk egy kis ízelítőt, majd Johannes Brahmstól az I. magyar tánc volt soron. Nem felejtette el megemlíteni a karmester, hogy Brahms nagyon szerette a magyar népdalokat, sokszor azokból is inspirálódott, és Aradon is előadott.

A koncert Csajkovszkij Hattyúk tavának egy részletével végződött. Neagu George Cristian megköszönte hogy jó közönség voltunk (a koncert közben folyamatosan mobiltelefonozó, beszélgető, ki-bejárkáló diáktársainkat valószínűleg nem látta…), és elárulta hogy Radu Barbu, Románia legjobb trombitása is a zenekar tagjai között játszott. (Barbu az alábbi fényképsorozat 23. képén narancssárga trikóban, rövidnadrágban látszik.) Az aradi magyarok számára jól ismert hegedűművész, Miskovits Tibor is a Filharmónia tagjai között szerepelt a lecke-koncerten. (A 18., 19., 20., 22., 23. fotón látszik szürke trikóban, a csíkos inges hegedűs mögött.)

[Fotó: Ilona János] 

Hang-, illetve videofelvétel ugyan nem készült a koncerten, ízelítőként mégis idelinkeljük Brahms I. magyar táncát. A felvétel érdekessége, hogy Magyarország legrégebbi, ma is működő komolyzenei társulata, az 1853-ban Erkel Ferenc által alapított Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara szerepel rajta, a zenekart pedig egy világhírű japán karmesternő, Tomomi Nishimoto vezényel. Érdemes meghallgatni!