Az óvodások megajándékozása után a Mikulás december 6-án az iskolába is eljött, hogy minden diákot megajándékozzon.
Tovább…
SIKERÜLT!!!!!
Sikerült megtalálni és kijavítani a hibát, ami miatt egy héten át alig döcögött kedvenc Csiky-weblapunk!
Veres János szervergazda (iskolánk egykori tanítványa) rászánta (pontosabban ránk szánta) a szombat éjszakájának tekintélyes részét és az adatbázis teljes átvizsgálásával kiderítette, hogy egy hibásan működő plugin (bővítmény), mégpedig konkrétan az oldal fotógalériáit működtető plugin okozta a rendkívül lassú működést, illetve gyakran a teljes lefagyást. A bővítményt visszaállítottuk egy korábbi verzióra, s most újra régi fényében tündököl az iskola honlapja! 🙂 A korábbi verzióra való visszaállás miatt az augusztusi, szeptemberi és októberi fényképgalériák pillanatnyilag nem elérhetőek, de egy-két napon belül azok is visszakerülnek eredeti helyükre.
Tehát újra lehet kattintgatni, keresgélni, újra lehet a fotó-videópályázat versenyzőire is SZAVAZNI (egyszerre akár háromra is!), csak bátran, bátran!!!
Mikulás a Kincskeresőben
AZ ÉN ARADOM – nyilvános szavazás!
Október 31-én zárult le Az én Aradom című fotó- és videópályázatra való jelentkezés időszaka. A pályázatot idén márciusban az Alma Mater Alapítvány és a Csiky Gergely Főgimnázium hirdette meg V–VIII., illetve IX–XII. osztályos diákok számára.
November hónap folyamán az öttagú zsűri alaposan átnézte a beküldött pályamunkákat, és döntött a fotó-, illetve a videókategória díjazottjairól, akárcsak a fődíj (egy korszerű, tükörreflexes fényképezőgép) nyerteséről. Hogy kik a zsűri tagjai? Kik a díjazottak? Ki nyerte a fődíjat? Nos, mindezekre a kérdésekre december 12-én, az idei Csiky napok nyitó rendezvényén derül majd ki a válasz. Türelem, már csak kevesebb, mint két hét van hátra addig. 🙂
Most azonban – a zsűri döntésétől függetlenül – EGY KÜLÖN OLDALON közönségszavazásra bocsátjuk valamennyi érvényes pályamunkát, külön a fényképeket és külön a kisfilmeket. A fényképek nagyobb száma miatt ott azok szerzőjére lehet szavazni, sőt, egyszerre akár 3 (három) különböző szerzőre is. A legtöbb szavazatot kapott fotós, illetve a legtöbb szavazatot kapott kisfilmes veheti majd át december 12-én a közönségdíjat. Figyelem, a fényképek csak bélyegképként vannak beillesztve, azokra rá kell kattintani, hogy teljes méretükben, arányukban megnézhessük őket! Tehát akkor: SZAVAZÁSRA FEL! (Hogy meddig lehet szavazni? Egész pontosan december 11., szerda éjfélig, egy perccel sem később!)
[A Netkurkász rovatból] Az micsoda?…
Egy kisfilm, amihez igazából nincs miért magyarázatot írni, csak meg kell nézni és el kell gondolkodni rajta.
De ha mégis tanulságot szeretnénk, kedves fiatalok (mert igen, ezt a videót elsősorban nektek szánom), akkor talán az lehetne, hogy legyetek türelmesek és ne mérgelődjetek az idősek kérdésein. Az idősek sokszor idegesítőek, de nem tehetnek róla. Nagyanyáink/nagyapáink sokszor kérdeznek vissza arra, amit éppen mondtunk. Az idő eljár felettük, ahogy majd felettünk is el fog járni. Ahogy nagyanyáim mondani szokták: „te is leszel öreg”…
Constantin Pilavios görög nyelvű kisfilmjének angol feliratozása talán nem mindenkinek érthető. Ezért a videóablak alatt magyarul is olvasható a párbeszéd. Ne feledkezzünk meg a kisfilm nagyszerű zenéjéről sem: Christos Triantafillou alkotása.
Apa: – Az micsoda?
Fiú: – Veréb.
Apa: – Az micsoda?
Fiú: – Mondtam neked apu, veréb.
Apa: – Az micsoda?
Fiú (ingerülten): – Az veréb, apu, mondtam már, hogy veréb. V-e-r-é-b!
Apa: – Az micsoda?
Fiú (dühösen kiabálva): – Miért csinálod ezt? Hányszor mondtam már neked, AZ EGY VERÉB!!! Nem tudod megérteni?… Hová mész?
Apa (feláll, bemegy a házba, onnan kihoz egy könyvet, a fiú kezébe adja, és rámutat egy oldalra): – Hangosan!
Fiú (olvas a könyvből): – …Ma a legkisebb fiammal, aki néhány napja töltötte be a harmadik évét, együtt ültünk egy padon a parkban, amikor egy veréb szállt le a közelünkben. Az én fiam 21-szer kérdezte meg tőlem, hogy „Az micsoda?” és én 21-szer válaszoltam neki azt, hogy az egy… veréb. És én megöleltem őt minden egyes alkalommal, amikor megkérdezte ugyanazt… újra meg újra. Anélkül, hogy mérges lettem volna az én ártatlan kisfiamra.
(A fiú becsukja a könyvet, majd megöleli és megcsókolja az apját.)
Még mindig kreatív a X. C
A novemberi hónap igazán mozgalmasnak mondható, már ami a X. C osztályt illeti. A nagy sikerű sütivásár és az ajándékozási akció lebonyolítása után még mindig nem fáradtak el a diákok.
November 28-án délelőtt, osztályfőnöki órán adventi koszorúkat készítettek a tizedikesek. Az óra kezdetén mindenki elővette az otthonról hozott kellékeit, és előkerült néhány pisztoly is. Nem kell megrémülni, ragasztópisztolyokról van szó! A diákok serényen dolgoztak, beleadtak apait-anyait, és végül nagyon szép eredmény született. Összesen 15 darab adventi koszorút készítettek, mind más-más fajta lett, és mindben megtalálható egy-egy diák egyénisége. A dolog jól sült el, hiszen szükség van ilyen apró dolgokra, egy jobb osztályközösség kialakításáért.
Ne feledjétek, most vasárnap lesz advent első vasárnapja. Készítsetek ti is koszorút, és gyújtsátok meg az első gyertyát!
[Fotó: Bortoș Júlia]
Hívogatás iskolánkba – kisfilmen is
A november 21-i kisiratosi Csiky-bemutatóról már az elmúlt pénteken közöltük Csíki Gergely beszámolóját. A Páter Godó Mihály Általános Iskolában való látogatásról szóló kisfilm azonban – a szerkesztő figyelmetlensége miatt – csak most kerül fel a weblapra. Elnézést a késésért! Nézzük meg tehát a kisfilmet, amelyet Bortoș Júlia forgatott és Sipos Szilárd szerkesztett!
Nekik múlt, nekünk jövő… A XI. A egy másik arca
Némi szervezéssel (na jó… elég sokkal) kitaláltuk (na jó… az Oszi), hogy tegyünk valamit együtt, és leginkább valami jót tegyünk. Valójában ez sem csupán a mi ötletünk volt, hisz evvel a SuliJó pályázatát céloztuk meg.
Viszont az már a mi fejünkből pattant ki, hogy a kisiratosi Máltai Házban működő mozgássérült otthont látogatjuk meg. A lányok az ajándékba vitt sütit készítették, a fiúk pedig… drukkoltak nekik. Aztán Dávid, röpke két hét noszogatás után, elkészítette az emléklapokat, melyre osztályképet és idézetet „varázsolt”, s ezt búcsúzóul az otthon lakóinak ajándékoztunk. Egyenpólót öltöttünk magunkra, amikre smiley face-eket ragasztottunk, a vidámság jelképeként.
Az otthonban már várták érkezésünket, mi pedig leültünk beszélgetni, vagy éppen meghallgatni őket. Azok a bölcs, idős emberek, aki idejük legnagyobb részét tolószékben, ágyhoz kötve, az ápolók fehér köpenyét bámulva töltik, egy kis időre elfelejthették a monoton, nyomasztó napokat, s felelevenítették boldog(abb) életszakaszaikat. És csak meséltek és meséltek, régi szerelmekről, katonaemlékekről, találmányokról, zenei sikerekről, iskolai csínytevésekről, kudarcokról és sikerekről.
Endre és Rudi még egy-egy tolószéket is kipróbálhatott, s ez nagy mértékben megváltoztatta nézőpontjaikat. Egy ötlet is felmerült Henitől, miszerint miért ne lehetne havonta más-más osztálynak megismételnie egy ilyen délutánt… Lenne rá igény.
A három óra hamar eltelt, és mindenki szívesen maradt volna még, de várt a busz, így indulnunk kellett. Megígértük az ottaniaknak, hogy amint alkalmat találunk, újra meglátogatjuk őket.
