Aradról a Himalájára

Torok_Zsolt_1Török Zsolt hegymászóval az Alma Mater Alapítvány által szervezett idei Véndiák-találkozón már találkozhattak az egykori diákok. A mai csikysekkel pedig október 24-én, csütörtökön, 13–15 óra között fog találkozni az aradi hegymászó (aki maga is egykori csikys!).

Török Zsolt vetítettképes, filmes élménybeszámolóval készül betekintést adni a Föld legmagasabb hegycsúcsait ostromló hegymászók világába, az expedíciók során adódó feledhetetlen pillanatokba, akárcsak a kihívásokba, veszélyekbe is.

Szó lesz Zsolt hegymászó karrierjének kezdeteiről, a későbbi nagy sikerekről, és, természetesen, a legutóbbi világsikerről, a sikeres Nanga Parbat-expedícióról, amelynek ő volt az ötletadója és a vezetője is.

Megjelenés az előre összeállított listák alapján, 13 órakor, a díszteremben. Kérdéseket is hozhatunk magunkkal, lehetőség lesz azokat is feltenni.

Torok_Zsolt_2