Zöld Hét a vallásórákon is

Teljes osztályközösségek, római katolikusok és protestánsok közösen örültünk a természeti gazdagságnak, mely Istenünk ajándéka.

A gimnáziumi osztályok a Bibliában szereplő állatokról (még dinókról is 😀 ) és növényekről szereztek új információkat, azt követően olyan gyümölcsöket, magvakat, kovásztalan kenyeret kóstolhattak, amelyeket a Bibliából is jól ismerünk. Újrahasznosításként pedig maguk készítettek társasjátékot, melynek az esős napokon hasznát is vehették.

A felsős osztályok Ádám almájától az utolsó vacsoráig tettek egy bibliai utazást, és egy bibliai állatokról szóló kvíz-versenyt követően (melyet almával díjaztunk) maguk is megkóstolhatták a bibliai gyümölcsök, növények kis válogatását.

Back Mária tanárnő és három diákja szerdán az Országos Római Katolikus Hittanolimpiára utaztak el – Isten őrizze őket az úton és legyen velük a megmérettetésen! 

Ezért szerdán és csütörtökön már csak Tóbiás Emőke tanárnővel az ún. ökogyülekezetek fogalmával ismerkedhettek a diákok. Hitünket megélhetjük a teremtett világ védelmében, amint azt kezdetben az emberre bízta az Úr: „hogy művelje és őrizze azt”. (1Mózes 2,15) 

Fordítsa az Úr mindnyájunk javára a Zöld Hét üzeneteit, hogy igyekezzünk ökotudatos választásainkkal is Őt magasztalni!

« A 2 »

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három + tíz =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .