2023. december 21-én, csütörtökön 13 órakor a negyedik adventi gyertya meggyújtására gyűltek össze az iskola udvarán a Csiky Gergely Főgimnázium tanárai és diákjai. A vakáció kezdete és Karácsony ünnepe előtt imádkozva és énekelve zártuk közös adventi utunkat.
A négy gyertyát László Anna Zsófia, Stadler-Szanda Sandra, Kis Marc Christian VI. B osztályos és Horváth Szilvia Viktória V.A osztályos diákok gyújtották meg, utóbbi ezt követően szavalattal is megörvendeztette az egybegyűlteket.
Tóbiás Emőke református vallástanár áldásmondása után Vincze Julianna tanítónő vezetésével közösen énekeltük el a Csendes éjt. Back Mária katolikus vallástanárnőnek, főszervezőnek ezúton is gyógyulást kívánunk!
Áldott Karácsonyt, Boldog Új Esztendőt kívánunk iskolánk minden pedagógusának, munkatársának, kis- és nagy diákjának és mindnyájuk szeretteinek!