Aradi majálison a Csiky

[Fotó: Nyári Melinda]

A hétvégén, május 6-án megrendezésre került a 21. Aradi Magyar Majális. Iskolánk pedagógusai, idén már második alkalommal, a majális teljes ideje alatt, különböző kézműves foglalkozásokkal és ügyességi játékokkal kedveskedtek a csikys sátrat meglátogató kisebb-nagyobb gyerekeknek.

A sátorban minden korosztály megtalálta a számára érdekes és szórakoztató foglalkozást, kezdve a bölcsisektől és ovisoktól, akikkel az iskolánkhoz tartozó bölcsődei intézmény két dadusa, valamint a Kincskereső Óvoda óvónői foglalkoztak, egészen a legnagyobbakig, akik kipróbálhatták az újonnan beszerzett, fából készült ügyességi játékainkat, a társasjátékokat, valamint papírvirágokat hajtogathattak, ahová bizony elkelt a kézügyesség.

A délelőtt 10 és délután 16 óra között zajló programsorozat alatt nagyon sok kíváncsi gyerek megfordult a csikys sátorban, szülőkkel vagy barátokkal.

Örülünk annak, hogy idén is részt vehettünk ezen a rendezvényen, mosolyt csalhattunk a látogatók arcára és a szórakoztató játékok mellett megismerkedhettek kollegáinkkal is.

Köszönjük az Aradi RMDSZ-nek, hogy lehetőséget biztosított a részvételhez, köszönjük a kollégáknak a segítő munkájukat, a diáktanácsosainknak és iskolánk többi résztvevő diákjának is, hogy segítségünkre voltak!

« A 2 »