Matematika Határok nélkül – Nemzetközi Magyar Matematikaverseny 2023

Budacsek Tímea, a Csiky Gergely Főgimnázium IX. A osztályos tanulója a Nemzetközi Magyar Matematikaverseny I. helyezettjének járó díjat veszi át a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban

Miskolcon, a Földes Ferenc Gimnáziumban április 19–23-a között 29. alkalommal szervezték meg a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyt, ahol a matematikát magas fokon művelő kárpátaljai, felvidéki, délvidéki, erdélyi és anyaországi diákok mérték össze tudásukat. Arad megyét Budacsek Tímea, a Csiky Gergely Főgimnázium IX. A osztályos tanulója képviselte, aki kimagasló teljesítményt nyújtott, és I. díjjal tért haza.

A Nemzetközi Magyar Matematikaverseny ötletét 1991-ben Bencze Mihály brassói matematikatanár fogalmazta meg a szegedi Rátz László Vándorgyűlésen. Az első verseny megrendezését 1992-ben Oláh György komáromi matematikatanár vállalta. A versenynek több célja is van: egyrészt szakmai megmérettetés a matematikát magyarul tanuló középiskolás diákok számára, másrészt a több ország határain átívelő magyar kultúra alaposabb megismerése, ápolása, a tehetséggondozás, a tudományos élet utánpótlásának támogatása. A versenyen túl a rendezvény célja a magyarságtudat erősítése, a magyar nyelvű oktatással kapcsolatos tapasztalatcsere, a szakmai és emberi kapcsolatok erősítése. Ezen célok érdekében a versenyt minden második évben Magyarországon, a közbeeső években a szomszédos országokban rendezik.

A rangos versenyen résztvevő középiskolás tanulók és tanáraik 18 év után másodszor találkoztak Miskolcon, a Földes Ferenc Gimnáziumban, az anyaország hasonló érdeklődésű diákjaival és pedagógusaival. (A Covid-járvány miatt időközben háromszor is meghiúsult a versenyszervezés.)

A közel 300 versenyzőnek 4 óra állt rendelkezésére, hogy megoldja a kitűzött, nehéz feladatokat és leírja azok teljes megoldását. Erdélyből azok a diákok vehettek részt, akik a februárban Aradon megrendezett Országos Magyar Matematikaolimpián nagyon jól szerepeltek.

A négy napra Miskolcra érkező közel 300 középiskolás diák és tanár a versenyzés mellett bepillantást nyerhetett a Miskolci Egyetem képzési rendjébe, bekapcsolódhattak az egyetemi campus életébe, továbbá számos programon ismerkedhettek Miskolc és a vármegye történelmi és kulturális gazdagságával, természeti értékeivel. Csütörtökön az ünnepélyes megnyitó után a Miskolci Egyetem nyílt napján vehettek részt a diákok, ahol bemutatkoztak az egyetemi karok. Este egy színvonalas színházi előadást néztek meg a Miskolci Nemzeti Színházban. Másnap a verseny után városnézés következett, majd az esti órákban a miskolctapolcai Barlangfürdőben lehetett egy jót lazulni, Szombaton egész napos kirándulás következett, ahol megtekintették Szerencs-Tokaj-Sárospatak nevezetességeit. A sárospataki múzeumban a Nagy Könyvtár bűvölte el az oda látogatókat, este pedig egy izgalmas Saturday Night Quiz zárta a napot.

Igazán erős mezőny alakult ki, nem volt könnyű dolga egyetlen versenyzőnek sem, de a tehetség és a kitartó munka meghozta gyümölcsét. A maximális 60 pontból Budacsek Tímeának 57 pontos lett a dolgozata, így a Nemzetközi Magyar Matematikaverseny I. díjasa lett. Mivel ilyen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, ezért 10-es osztályzattal felvételt nyer a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Matematika–Informatika karára és 10-es osztályzatot kap a matematika érettségi vizsgán.