Egy jó hangulatú délután a Kultúrpalotában

A Kultúrpalotánk őrei nevű kilencedikes diákcsapat. A fotón balról jobbra: Budacsek Tímea, Bálint Anna, Gyarmathy Tímea, Szatmári Kata, Molnár Alexandra és Tiba-Fischer Eszter [Fotó: Ilona János]

Szerdán, november 23-án az Örökségünk őrei című versenyre benevezett csapatunk, a Kultúrpalotánk őrei – Bálint Anna, Budacsek Tímea, Gyarmathy Tímea, Molnár Alexandra, Szatmári Kata és Tiba-Fischer Eszter (IX. A) – kultúrdélutánt rendezett, melynek helyszíne az aradi Kultúrpalota volt. 

Dr. Muntean Tibor történelemtanár beszéde után Tóth Csaba, Arad megye prefektusa, illetve Bognár Levente, aradi tanácsos köszöntötték az egybegyűlteket.

Egy rövid számítógépes prezentáció következett a Kultúrpalota múltjáról Budacsek Tímea (IX. A) közreműködésével, majd iskolánk diákjai szavaltak. Petőfi Sándortól a Nemzeti dalt Tapasztó-Gujdár Péter (VIII. A), Tóth Árpád Miért? című versét Drasztyl Anna Szilvia (IX. C), Juhászné Bérces Anikó Hagyományőrzés című versét Vincze Tímea (IV. B), Vass Albert Szeretném című versét pedig Szél Emese (IX. A) adta elő. 

Saját versét olvasta fel Bálint Anna (IX. A) Történtek, Somodi Adrienn (IX. C) Asztrológia, illetve Kátai Tímea (XII. B) Kérdések Istenhez címmel. Zárásként a kisiratosi Napraforgó citerazenekar lépett fel, két népdalcsokorral.

Az eseményen jelen volt a Kölcsey Egyesület részéről Berecz Gábor, elnök, Fekete Károly, alelnök, Hadnagy Dénes, titkár, illetve Arad város történetének két kiváló ismerője, Ujj János és Puskel Péter helytörténész.

Köszönjük szépen mindenkinek, aki megtekintette műsorunkat, illetve Sergiu Bacoşnak, a Filharmónia igazgatójának, hogy lehetővé tette számunkra a rendezvény helyszínét.

További részleteket csapatunkról és a versenyről IDE kattintva találhatunk.

« A 3 »