Egy hétvége, három falunap

Augusztus második hétvégéje bővelkedett kulturális eseményekben, ugyanis három Arad megyei település, Ágya, Simonyifalva és Majláthfalva is ezen a hétvégén ünnepelte a nyári időszakra jellemző falunapi eseménysorozatot. Iskolánk képviselői, pedagógusok és diákok, mindhárom programsorozaton részt vettek. Az itt szerzett élmények, benyomások kapnak hangot az alábbi rövid beszámolókban.

Majláthfalvi falunapi ünnepség

Szombaton, augusztus 13-án reggel mosolygós arcok fogadtak minket a helyi iskola udvarán. Egy rövid egyeztetés után elkezdődött a főleg gyerekek számára kigondolt programsorozat. Az iskola udvarán található hársfák árnyékában az idelátogató kisebb-nagyobb gyerekek kipróbálhatták a kézművesség terén való jártasságukat, gipszfigurákat festhettek, pörgettyűket, könyvjelzőket készíthettek, és arcot festethettek, amely tevékenység a legnagyobb népszerűségnek örvendett. Amiután ezeket a foglalkozásokat befejezték, csapatokat alkotva átmentek az iskola udvarán található futballpályára, ahol érdekes csapatvetélkedőkön vettek részt.

A nagy meleg ellenére is sikeresnek bizonyult ez a kezdeményezés, és reméljük, jövőre ugyanakkor, ugyanott folytatjuk.

Nyári Melinda és Hasas Paul, tanárok

Simonyifalvi falunapi ünnepség

Augusztus 13-án, szombaton Simonyifalvára, az ottani falunapi ünnepségre is ellátogatott a Csiky Gergely Főgimnázium pedagógusokból és diákokból álló csapata. Kézműves foglalkozásokkal kedveskedtünk a sátrunkat meglátogató gyermekeknek. Gipszfigurákat festettünk, könyvjelzőket készítettünk, ismerkedtünk, beszélgettünk. Élménydús napra tekinthetünk vissza, reméljük, jövőre újra találkozunk.

Spier Tünde, igazgató, Nagy Anikó és Rónai Helén, tanárok

Ágyai néptánctalálkozó

A IX. ágyai néptánctalálkozó augusztus 13-án került megrendezésre és két kolléganőmmel nagy örömmel képviseltük ott a Csiky Gergely Főgimnáziumot. Mint számítottunk rá, a sokadalomból mindig akadt egy volt diák, egy kolléga, egy ismerős, aki örömmel sétált el standunkhoz egy baráti beszélgetésre, de természetesen a legtöbb látogatónk gyermek volt, aki a zajos forgatagban szívesen ült le gipszfigurát festeni. Kifaggattuk ezeket a kis lurkókat és megtudtuk, hogy a gyermekek, a fiatalok, ugyanolyan optimizmussal állnak hozzá a jövőhöz mint mindig. Terveiket, álmaikat nem befolyásolja a gazdasági helyzet, a szárazság. Ők bíznak sikerükben és abban, hogy minden jó lesz. Mi is ebben bízunk és reméljük, hogy a Csiky Gergely Főgimnázium is hozzá tud majd járulni ezeknek a gyerekeknek, leendő diákjainknak a boldogulásához és álmaik megvalósulásához.

Tóthpál Renáta, aligazgató, Erdei Emese és Fekete Karolina, tanárok

Köszönjük iskolánk diákjainak az eseményeken való közreműködést és segítséget!

« A 2 »