Mi másra vágyhat egy nyolcadikos diák a kimerítő vizsgák után, mint hogy elmenjen kirándulni Sonkolyosra és élményekbe fojtsa fáradtságát? Oszink, Muntean Tibor segített teljesíteni a vágyunkat, ugyanis mikor június 18-án, szombat reggel 7:57-kor begördült a Sonkolyoson áthaladó vonat az aradi állomásra, mi már útra készen álltunk a peronon.
Röpke 3 óra vonatozás után már Vársonkolyoson voltunk, ahol először a felettébb egyszerű (de nagyszerű) vonatállomás ragadta meg figyelmünket, majd utána a táj vett le mindenkit a lábáról. A Sebes-Körös mentén fekvő falucska rögtön mindenki szívébe belopta magát, hisz áradt belőle az otthonosság. Egy kellemes rövid séta után meg is érkeztünk szállásunkra, a Vila Vali-ba, ahol az előbb említett tulajdonság csak még fokozódott. Innen is köszönjük annak a néhány kedves anyukának, aki valóban kellemessé tette az utat a szállásig és elhozta autóval csomagjainkat, valamint kirándulásunk többi részében is hozzájárult kényelmünkhöz.
Következő úticélunk a Nagy Magyar-barlang volt, ahol egy kedves néni bemutatta a barlangot és ráadásként még egy állásajánlatot is kaptunk a barlangban turistavezetőnek (ő már a nyugdíj felé közeledik és annyira a szívén viseli a barlang sorsát, hogy szeretné bebiztosítani azt a jövendőbeli munkaerővel). Ezután visszaindultunk a szállásra, de útközben tettünk egy kitérőt és felfedeztük a közeli erdőt és távolról a Szelek barlangjának bejáratát is megcsodáltuk. Hazaérkezés után nyomban nekiláttunk a vacsorának, hisz a nap folyamán már mind megéheztünk. A fiúk grillezésbe kezdtek, a lányok pedig salátakészítésbe. Másfél órán belül el is készült a vacsoránk, és miután megettük, mind egyetértettünk abban, hogy rég ettünk ilyen finomat. Vacsora után kisgyerekkorunk legszebb emlékeit felidézve játszani kezdtük, majd a sötétedés beköszöntével felavattuk a tévét is. Éjféltájt néhányan kimentünk csillagokat nézni, majd a napot egy meleg teával és egy jó beszélgetéssel zártuk (vagy éppen kezdtük, hisz közben már másnap lett:)).
Második napunkon reggeli után a Révi-barlanghoz indultunk. Ide az út kicsivel hosszabb volt és néhány helyen a vasúti sín mellett vezetett, de ez egyáltalán nem vette kedvünket. A barlang és a mellette fekvő vízesés szépsége mindenkit kárpótolt. Először a barlangot jártuk be, majd a vízesésnél frissültünk fel. Ezen a napon még mindenki megúszta szárazon, a szó szoros értelmében, nem úgy, mint a következő nap, de addig még sok minden történt. 🙂
Legelőször hazaindultunk és egy kis pihenés után krumplipucolásba kezdtünk, mert vacsorára bográcsozni akartunk. Olyan jól haladtunk a pucolással, hogy nemhogy csak bográcsos, hanem a változatosság kedvéért még sültkrumpli is készült vacsorára. Ételünk elfogyasztása után jóllakottan nyugtáztuk, hogy megint finom volt a kaja, és ha szakács nem is lesz egyikünkből sem, azért nem fog senki éhen halni. Az este hátralevő részében mindenki elfoglalta magát, egyesek sétálni mentek, mások beszélgettek vagy épp játszottak, majd éjfélkor jöhetett az újabb csillagnézés. Nem hiába mondják, hogy az univerzum végtelen, hisz nem tudtuk megunni őket. Ragyogóak voltak és még egy igazi szörny (ami lehet, hogy valójában a tulaj kiskutyája volt, de ez örök rejtély marad) sem tudott elijeszteni. A hullócsillagok koronázták meg igazán az éjszakát, de az, hogy kívántunk-e vagy sem, az maradjon a mi titkunk.
A hétfő reggelt kicsit fáradtabban kezdtük, de a friss levegő rögtön felébresztett mindenkit. Reggeli után közös megállapodás alapján elkezdtünk rendet rakni, mert kicsit megviseltnek nézett ki a két nappal azelőtt még tiszta és rendezett villa. Ebédidő előtt ezzel meg is lettünk, majd elindultunk egy közeli vendéglőbe, hogy elfogyasszuk ebédünket. Az ebéd ismét finom volt, de most ez nem igazán kötött le senkit, hisz mindenki azt várta, hogy mi lesz azután. A várva várt raftingolás, azaz 8 és 10 fős csónakokban történő evezés a Körösön. Miután csoportokba rendeződtünk és végighallgattuk a gondos eligazítást, beszálltunk a csónakokba és anyait, apait beleadva elkezdtünk evezni és haladni is a folyón. Bár elsőre szokatlannak tűnt, úgy voltunk vele, hogy egyszer mindent el kell kezdeni, így az evezést is. Nem kellett sok, el is kezdődtek a vízi csaták: egymást fröcsköltük, a másik csónakot fröcsköltük vagy épp a vízbe ugrottunk, de semmit sem bántunk. Közben elérkeztünk az előző napi vízeséshez, de ekkor már senki nem úszta meg szárazon. Nem hittünk a szóbeszédeknek, hogy egy vízesésben hideg a víz, le kellett ellenőriznünk. Volt, aki egyszerűen belesétált, más beleugrott, de olyan is akadt, aki úszott benne egyet, abban viszton mindenki egyetértett, hogy a víz nagyon hideg.
Az evezés után igyekeztünk megszáradni és lenyugodni egy kicsit, hisz közel sem volt vége a napnak. Az este beköszöntével tábortüzet raktunk és szalonnasütésbe kezdtünk. Mi, lányok, néhányan virágkoszorút fontunk, majd a Szent Iván-éji hiedelem szerint még az akkorára már lecsendesült tüzet is átugrottuk. E nap sem maradhatott el a csillagnézés, hisz pont akkor, éjjel 3-kor volt a több, mint ezer éve nem látott bolygóegyüttállás. Természetesen ezt sem hagyhattuk ki.
Utolsó napunkon, a reggeli elfogyasztása után szomorúan vettük tudomásul, hogy aznap véget ér a kirándulás. Azt már nem is számoltuk, hogy hány órát aludtunk az elmúlt éjszaka… Egy dolog számított, de az volt a legfontosabb: hogy jól éreztük magunkat. Miután kiköltöztünk szobáinkból elsétáltunk a Körös-partra és ott töltöttük a napot. Néhányan a vízben pancsoltak, volt, aki homokvárat próbált építeni, mások pedig az újdonsült barátunkkal, az ottani kutyussal, Szalámival (utólagos engedelmével el is neveztük) játszott. A délelőtt, ugyanúgy, mint az előző három nap, csak úgy elrepült, és miután elfogyasztottuk jól megérdemelt ebédünket, a vonatunk is megérkezett.
Azt hiszem, mindannyiunk nevében kijelenthetem, hogy a többi osztálykiránduláshoz hasonlóan ez is nagyon magasra tette a lécet és ezúttal is szeretnénk megköszönni a szervezést (és minden mást is) az oszinak. Sonkolyosi kirándulásunk méltó megkoronázása volt a magunk mögött hagyott 4 évnek, hisz úgy zártuk le az általános iskolát, ahogy annó elkezdtük: mosollyal az arcunkon, nevetve, de annál több élménnyel és remélhetőleg egy kicsivel több tudással is gazdagodva. Most már nincs más hátra, jöhet a líceum, de addig is élvezzük a vakáció minden egyes pillanatát. Tegyétek ti is ezt, további kellemes vakációt!