Debrecen, Sárospatak, Tiszaújváros – Határtalanul-túrán a IX. A és X. A osztályosok

Csoportunk a sárospataki Rákóczi-várban

A Határtalanul pályázat keretében 2022. június 7-e és 10-e között iskolánk IX. A és X. A osztályának diákjai Magyarországra, azon belül Debrecenbe, Sárospatakra és Tiszaújvárosra utazhattak, Ruja Ildikó és Hadnagy Éva osztályfőnökök kíséretében. Négy napot töltöttünk ott el a Tiszaújvárosi Eötvös József gimnázium és a Sárospataki Árpád vezér gimnázium diákjaival. A program célja az volt, hogy a magyarországi diákok megismerhessék a határon túli magyarok lakta területeket. Ezért a két iskola diákjai a mi utunkat megelőzően, május elején Aradon voltak.

Június 7-én, kedden reggel 8-kor indult az autóbusz, amire a csikys diákok hatalmas lelkesedéssel szálltak fel. Utunk első célpontja Debrecen volt, ahol a Debreceni Református Kollégiumot nézhettük meg. Itt belekukkanthattunk a régi iskolai rendszerbe, és híres költőink „lábnyomába léphettünk”. Ugyanakkor a hittudomány és a tanítóképző épületét is láthattuk, majd a fiúk kipróbálhatták a tűzoltóvá válás kemény próbáját. A lányok pedig ámuldozással léptek be a műemlék könyvtárba, ahol csodaszép és értékes könyvek tárultak a szemünk elé. Miután mindenki körbejárta a debreceni plázát, a buszra felülve indultunk is Tiszaújvárosra. Ott az Eötvös József Gimnázium Kollégiumában szálltunk meg, és a nap további részében szabad programok voltak.

Szerdán, a reggeli után az Eötvös József Gimnáziumot és Szakközépiskolát nézhettük meg belülről és kívülről, majd a Hamvas Béla Könyvtárban egy kis kiállítást nézhettünk meg a városi életmód változásairól, aminek a címe Életmód váltás volt. Ezt követően a tiszadobi Andrássy-kastélyba indultunk, ahol kellemesen eltöltöttünk pár órát, majd visszatértünk Tiszaújvárosba, ahol egy verseny keretén belül alkalmunk volt megnézni a várost.

Csütörtökön, a reggeli után Sárospatakra indultunk, ahol legelőször a Megyer-hegyi Tengerszemhez mentünk el, ami egy egész délelőttös túra volt. Ahogy megérkeztünk Sárospatakra, a Móricz Zsigmond Kollégiumban szálltunk meg. Ebéd után rövid szünet következett, majd a Rákóczi-várat látogattuk meg, utána pedig a Sárospataki Zrínyi Ilona Városi Könyvtárba mentünk, s onnan diákok kíséretében megnézhettük a várost is. A vacsorához már meglehetősen fáradtan mentünk, de utána még belefért egy gyors iskolabemutató, és az Árpád Vezér Gimnázium diákjaival szórakozhattunk. Egyesek fociztak, és akiknek kedvük volt, azok a város legjobb tánctanárától sajátíthattak el tánclépéseket.

Pénteken a Nyíregyházi Állatkertbe indultunk, s ott egy nagyon kellemes napot töltöttünk el, utána pedig az egyetlen úticél már csak Arad volt.

Köszönjük a két iskolának a remek fogadtatást, és a diákoknak a kedvességüket. Köszönjük a remek programokat is! A jövőben is szívesen vágnánk bele ilyen kalandokba!

[Fotó: Hadnagy Éva, Ruja Ildikó, Charles-Fekete Farkas Frederick, Czabai Karola]

« A 3 »