Móka és nevetés – egy nem hagyományos tanévzáró

Július 25-én, rekkenő hóségben, lezárult a 2020–2021-es tanév. A diákok, ki-ki a maga módján, az osztályfőnökök vezényletével elbúcsúzott az elmúlt, nem egyszerű, tanévtől. A tanáriban is egyesek a kollegák közül nagyon várták már a pénteki napot, ugyanis remélték, hogy közösen ellazulhatnak az utolsó hétvégén azon a csapatépítő, feszültséglevezető tréningen, amit az iskolánkba már évek óta visszajáró Major Zsolt budapesti tréner, pszichológus tartott.

Várakozáson felülire sikerült az az élmény, amelyet másfél nap alatt (péntek, szombat), 16 tanár, Zsolttal együtt az iskola bentlakásában átélt.

A betervezett program az elmúlt másfél év feszültségét hivatott levezetni és ellazítani a résztvevő pedagógusokat. Ez annyira jól sikerült, hogy úgy tűnt szombaton délután, amikor már a végszó is elhangzott, senki sem akaródzott megmozdulni a helyéről, és véget vetni ennek a családias hangulatnak.

Ennek a hangulatnak a megteremtéséhez természetesen szükség volt egy olyan profi csapatvezetőre, mint Zsolt, és azokra a fantasztikusan, előre kigondolt és stratégikusan felépített csapatépítő játékokra, amelyeket magával hozott.

Kivétel nélkül mindenki, levetkőzve a gátlásait és sok esetben nagyon feszegetve a határait, kilépve a komfortzónájából, részt vett minden egyes játékban, bizonyítva ezzel a csapatjátékosi mivoltát. A résztvevők megcsillogtatták szerepjáték készségüket, színpadi tehetségüket, előkerült a nagy klasszikus, az Activity, valamint bebizonyították azt is, hogy feltétel nélkül megbíznak a velük együtt dolgozó kollegáikban, ugyanis csak így működhet egy munkaközösség csapatként. Emellett persze mindenki ellazult, teret nyert a szórakozás és a felszabadult nevetés.

A program célja, a tréning terápiás hatása, tehát teljes mértékben megvalósult, reméljük, hogy a következő ilyen alkalom nem sokat várat magára.

Köszönet az ötletgazdáknak és nem utolsó sorban Zsoltnak!