Aradon a tavaszi szünidő előtti módon folytatódik az oktatás

[Illusztráció: u-szeged.hu]

Tisztelt szülők és kedves diákok!

Bár úgy tűnik, hogy kicsit késve közöljük a május 5-i kezdéssel kapcsolatos részleteket, de meg akartuk várni a hivatalos értesítést, hiszen minden lépésünk az Arad Megyei Közegészségügyi Igazgatóság által közölt adatoktól függ.

A ma, május 4-én közölt adatok szerint Aradon a fertőzöttségi arány 2,14 ezrelék. Ennek megfelelően holnap, május 5-én, szerdán a óvodásokat és az elemi osztályos diákokat szeretettel várják az óvónénik és a tanítók az óvodába, illetve az iskolába. Az V–VII., a IX–XI. középiskolai, valamint a IX–X. szakiskolai osztályok online folytatják a hosszú tavaszi vakáció után a tanulást, az osztályfőnököktől kapott órarend alapján. A hatályos rendelkezések szerint ez a helyzet akkor változhat, ha a fertőzöttségi arány 1 ezrelék alá csökken.

Mindettől függetlenül május 10-től a VIII. és a XII. osztályos diákok fizikai jelenléttel kezdhetik meg az egyhetes vakáció után a tanulást. A XI. szakiskola is fizikai jelenléttel tanul tovább.

Némileg bonyolult és zavaros, ez tény, de most inkább arra koncentráljunk, hogy a képességvizsga előtt álló nyolcadikosaink, illetve az érettségi előtt álló végzős diákjaink számára a hátralévő időszakban megadjunk minden támogatást és segítséget a sikeres felkészülés érdekében.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 × három =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .