Tanulj a legjobbaktól a legjobbak között! – Jelentkezz az Erdélyi Középiskolás Programra!

Zsiga Karola, az Erdélyi Középiskolás Program koordinátora mutatja be a tehetséggondozó program által kínált lehetőségeket [Fotó: Ilona János]

A budapesti székhelyű Mathias Corvinus Collegium a Kárpát-medencében egyedülálló, élményalapú, videós, interaktív tananyagokra épülő tehetséggondozó programot biztosít 2013 óta az érdeklődő középiskolásoknak. A prof. dr. Romsics Ignác Széchenyi-díjas történész, akadémikus fővédnökségével futó programról Zsiga Karola, az Erdélyi Középiskolás Program koordinátora tartott vetített képes bemutatót iskolánkban, 2020. január 23-án.

Az Erdélyi Középiskolás Programban (e-KP) résztvevő diákok a következő kurzusok közül választhatnak: Közgazdaságtan, Nemzetközi kapcsolatok, Modern kori történelem, Társadalmi tanulmányok, Pszichológia, Állam, jog, szabadság, kötelezettség, Íráskészség-fejlesztés, Academic Writing (angol nyelvű). Minden sikeresen elvégzett kurzusért programbizonyítvány jár, amelyet a diákok Budapesten vehetnek át egy közös kirándulással egybekötve. A képzésben részt vevő diákok a kurzusokat a Collegium elektronikus oktatási környezetében (e-learning-oldalán) végzik.

Az elméleti képzéseket Kolozsváron, illetve Székelyudvarhelyen havonta egy, szombatonként tartott tréning egészíti ki, ahol neves egyetemi oktatók, elismert szakemberek előadásain, tréningjein vehetnek részt, s ahol lehetőség nyílik a csapatépítésre, új barátságok kialakítására.

A résztvevő diákok az e-KP téli és nyári táboraira is eljuthatnak. A téli táborra minden évben más-más helyszínen, Erdélyben kerül sor, a nyári tábor alkalmával pedig az erdélyi programtagok Magyarországra utaznak, ahol az anyaországi KP-sokkal találkoznak. Szintén a Mathias Corvinus Collegium szervezi a Problema Solvenda Romania történelmi esetmegoldó versenyt, amelynek 2019-es döntőjét a Csiky Gergely Főgimnázium dr. Muntean Tibor történelemtanár által felkészített Phalanx csapata nyerte meg.

Az idei kurzusokra 2020. január 31-ig lehet jelentkezni. A jelentkezési űrlapot egy 1-1,5 oldalas élményszerű beszámoló (vagy kritika, ajánló) kell hogy kiegészítse egy, a jelentkező által olvasott könyvről (vagy egy látott filmről, sorozatról, színházi darabról). Elérhetőség: kzsiga@mcc.hu.

Az Erdélyi Középiskolás Programról bővebben ITT lehet olvasni. Fényképes ízelítőt a program eseményeiből ITT találhatunk.

[Fotó: Ilona János]

« A 2 »