SID 2012

sid2012-0 SID, azaz Safer Internet Day. Magyarul: a Biztonságosabb internetezés napja. Ennek célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Plus nevű programja keretében világszerte ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet a világháló jelentőségére, egyszersmind az interneten leselkedő veszélyekre, így a zaklatásra, a gyermekpornográfiára és egyéb illegális vagy káros jelenségekre és tartalmakra. A program szervezői fontosnak tartják azt is, hogy tájékoztassák a gyermekeket, szülőket és pedagógusokat a problémákról és azok lehetséges kezeléséről, valamint az internet használatában rejlő lehetőségekről, a tanulásban és az oktatásban betöltött szerepéről is. Az idei SID központi témája a generációk összekapcsolása az online világban, vagyis az, hogy a gyerekek, szülők, nagyszülők hogyan adják át egymásnak tudásukat, tapasztalataikat. A nap jelszava: „Netezzünk együtt… biztonságosan!”

Február 7-én, az idei SID-napon iskolánk Sigur.info-csapata sem tétlenkedett. A nagyszünetben a tanáriban összegyűlt pedagógusoknak először Ilona János irányító tanár vázolta a program célját, illetve a nap jelentőségét. Ezt követően a csapatban tevékenykedő önkéntes diákok – Mester Roland, Moroz Annamária, Nagy Attila-Sándor, Toth Evelyn – beszéltek a csikys és nem csikys diákok számára korábban lefolytatott tájékoztató tevékenységekről és az eddigi munka során szerzett tapasztalataikról. Mindezekről vetítettképes bemutatót is láthattak a pedagógusok, de néhány kérdés megválaszolására is jutott idő, végül pedig a program céljait tartalmazó szórólapot is kaptak a résztvevők.