Hetedikesek – másként

hetedikesek_iskola_maskent_sav

Ha már a tavaszi vakáció előtti hét Iskola másként hét volt, mi is máshogy töltöttük, méghozzá nagyon aktívan. Hétfőn a Millefiori gyárba indultunk, ahol megismertették velünk a nyersanyagként Muránóból ideszállított színes üvegrudak átalakítási folyamatait. Megfigyeltük, hogyan hevítik, alakítják, fújják, égetik az üveget. Megcsodáltuk az eredeti üvegrudakat, amelyek később, miután tehetséges kezeken áthaladtak, elkápráztató, csodás fülbevalókká, karperecekké, medálokká, vagy éppen tálakká, hamutálcákká alakultak. 

A gyárlátogatásra meghívott ágyai Olosz Lajos Általános Iskola diákjai is érdeklődéssel figyelték az átakulási folyamatokat. Őket Gomoi Beatrice és Erdős Márta tanárnők kísérték el az aradi kiruccanásra.

A cég üzletében vásárolni is lehetett, de minden látogató egy-egy emlékként kapott medállal tért haza. Az üzembe Rus Cristiana és Szabó Csilla tanárnők kísértek el bennünket.

Kedden sem unatkoztunk. Reggel fél 8-kor az állomáson találkoztunk s a Temesvárra induló vonatra szálltunk fel. Odaérkezésünk után az Opera téren sétáltunk, s közben megfigyelhettük, hogyan készítik elő a virágfesztivált. A húsvéti vásár házikói között ellátogattunk az ortodox katedrálisba, ahonnan sétánkat folytatva a Bega partján eljutottunk a Temesvári Műszaki Főiskola Hidrotechnikai tanszékéhez, amely az Experimentárium elnevezésű interaktív múzeumnak is helyt ad. A kiállító- és bemutató teremben a fizika szinte valamennyi ágát – mechanika, optika, hőtan, elektromosság, mágnesség – érintő érdekes kísérleteket láthattunk. Lelkes, immár nyugdíjas fizikatanárok kalauzoltak el bennünket a fizika rejtelmeibe, kihangsúlyozva a jelenségek gyakorlati alkalmazásait is az általuk szerkesztett eszközök segítségével.

Ide sem csak mi, csikysek érkeztünk, társaink voltak a Majláthfalvi Általános Iskola diákjai is Kocsik Imre tanár úr kíséretében.

Szerdán a Hegyaljára indultunk. A gyoroki kirándulásunk célja a Bor és Szőlő Múzem, valamint az egykori motorállomásról induló vonatot bemutató Zöld Nyíl Múzeum meglátogatása volt. A gyerekek nagy figyelemmel követték a vidék borászati történelmét, de még nagyobb érdeklődéssel szálltak be az egykori vonat vagonjaiba. A felújított, de még a felújítatlan vagonok birtokba vétele is óriási örömet okozott diákjaimnak.

A csütörtöki sportnapon is lelkesen szerepeltek a hetedikesek. Futballban, terepfutásban, társasjátékozásban, tollaslabdázásban is egyaránt ügyeskedtek.

A Láthatatlan Színház megható, megrázó, érdekes előadásán többen is részt vettünk, és nagyon mély, átfogó érzelmekkel telítődtünk.

Pénteken pedig mindenki a saját felekezethez tartozó templomában készülhetett az ünnepre.

Ezek után pedig jöhetett a pihenés, a vakáció, amikor mindenki erőt gyűjthet a még hátralévő néhány tanítási hétre.

További jó vakációzást!

« A 3 »