Gólya7, kedd: Szárnyat feszíteni, szinkronizálni, START!

golyahet_2017_kedd_sav

Éééss elkezdődött! Az idei gólyahét. A Diáktanács szervezésében. Ma. Október 24-én. Kedden. A nagyszünetben. Amikor a gólyáké volt a főszerep. Egy nagyon mozgalmas főszerep! 

A mindenkori szokásoknak megfelelően, a „hídon” gyülekeztek a gólyák, mentoraik és az érdeklődő diákok, azaz szinte mindenki. És hogy miként is kezdődött el a ifjú madárkák felavatása? Gólyafutással!

A párok összekötött kézzel és lábbal kellett hogy „átrepüljenek” az új, illetve a régi épület között. Szóval, a régi épület második emeletéről induló hat gólyapár átszaladt, átugrált, átbukdácsolt, átmendegélt, avagy átcsetlett-botlott az új épület második emeletére, miközben az onnan induló öt gólyapár ugyanolyan módon jutott el a régi épület második emeletére. (Nehogy már valaki azt higgye, hogy tényleg repülniük kellett, brrr!) Leegyszerűsítve: helyet cseréltek. Egyszerű ez, na.

Voltak, persze, akik „békát fogtak” (lásd az alábbi képeket!), de lényeg a lényeg, valamennyi gólyapár sikeresen teljesítette az első megpróbáltatást. Hurrá!

[Fotó: Juhász Alexandra, Kovács Róbert]

« A 2 »


Minden, ami Gólya7!!!