Pályázati lehetőség: Rákóczi Mozgótábor

rakoczi_mozgotabor

A kanadai Rákóczi Alapítvány pályázatot hirdet a 24. Magyarságismereti Mozgótábor programjain való részvételre 2017-ben. Tanulmányaikban eredményes, tehetséges, kreatív, talpraesett 15–19 éves középiskolai, gimnáziumi, líceumi, szakközépiskolai tanulói jogviszonnyal rendelkező fiatalok jelentkezését várják, akik érdeklődnek népünk történelme, hagyományai, irodalma és műemlékei iránt. 

A Magyarságismereti Mozgótábor célja a határon túli magyar fiatalok magyarországi körútja, melynek során a résztvevők mélyebben megismerkednek a magyar történelemmel, kultúrával, művészetekkel. A résztvevők egymással is megismerkednek, az otthonról hozott kultúrális értékeket (ének, tánc stb.) a tábor tagjai számára közkinccsé teszik. A tábor helyszínei: Pécs, Miskolc (3-3 nap), Budapest (4 nap). Időpontja: 2017. június 29. – július 10. Szervezők: II. Rákóczi Ferenc Alapítvány a Kárpát-medencei Fiatalokért (Budapest), Rákóczi Alapítvány (Kanada), magyarországi Templomos Lovagrend.

Azok a magyar fiatalok pályázhatnak, akik:

  • a Kárpát-medencében határon túli magyar területen élnek;
  • életévüket 2017. június 29-ig betöltötték és még nem töltötték be a 19. életévüket;
  • elkötelezetten érdeklődnek a magyar történelem és kultúra iránt;
  • a megadott pályatételek egyikét kidolgozzák és benyújtják a területileg illetékes referensnek;
  • korábban nem vettek részt Magyarságismereti Mozgótáborban;
  • vallásukat gyakorló fiatalok, felekezeti hovatartozástól függetlenül.

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. április 14. (postai bélyegző dátuma). A pályázat a területileg illetékes referensnek nyújtandó be. A szórványban élők referense: Péntek Bori, 407343, Şaula nr. 37, Judeţul Cluj, e-mail: pborika@yahoo.co.uk.

A lehetséges pályatételeket, illetve a pályázat további részleteit ITT lehet tanulmányozni.