Február 3-án, pénteken az V–VIII. osztályosok számára is elérkezett a farsang iskolánk tornatermében. Nagy örömünkre mind az öt gimnáziumi osztály mutatott valami egyedit, sőt néhány oszi beöltözése is nagy sikert aratott.
Tóthpál Eszter (VIII. A) a Farsangoló című verssel indította az eseményt, majd műsorvezetőként az osztályprodukciókat is felkonferálta. Az V. osztály Japánba varázsolt minket a Cseresznyevirág című jelenettel, melyet osztályfőnökük, Fekete Karolina tanított be, s amelyből megtudhattuk, hogy a keleti szépségeket a szamurájok mindig megvédik a támadó nindzsáktól. Hm, jó tudni!
A hatodikosok elméje (biztos a sok tanulástól) kissé elborult, merthogy a műsorszámuk egy elmegyógyintézet szomorú mindennapjaiba engedett betekintést. Amint azt Back Mária pszichiátertől (civilben osztályfőnök) megtudhattuk, a legfélelmetesebbnek tartott képzelődések mögött tiszta lelkület áll, hiszen még a zombi is jóságos. A naponta ismétlődő incidenseket pedig esténként a „depi buli” zárja le. Normális.
A hetedik osztály diákjai babákká alakultak. Igen, természetesen a fiúk is nagyon csinos leánykáknak öltöztek be. Az óriási ajándékos dobozból előmászó babák Radics Gigi Babaház soul című dalára táncoltak, ugrabugráltak Spier Tünde osztályfőnökkel együtt. Szívderítő látvány volt, tényleg!
A VIII. A osztály a 25 éves találkozó című jelenetet improvizálta. Az osztályfőnök, Erdei Emese tanárnő jócskán megidősödve olvasta fel a névsort, hogy megtudja, mi valósult meg egykori diákjainak az álmaiból. Röviden összefoglalva: nem sok. Mindenesetre: „Van még fény az alagút végén” – reménykedett az oszi.
A VIII. B osztály egy eredeti pantomimjelenettel készült. Egy szerelmes pár elmegy a moziba, de már csak a terem két távoli sarkában van egy-egy hely. A film (Star Wars!!!) közben popcornt, ölelést, kézfogást és puszit küldenek egymásnak a köztük ülő embereken keresztül. Naná, hogy viccesen alakul az egész!
A szülői bizottság jóvoltából tombola nyeremények is gazdára leltek, majd az eredményhirdetés következett. Mégpedig azzal a jó hírrel, hogy minden osztály nyertes lett, és elfogyaszthatott egy tálca ízletes muffint.
Köszönjük az ötletes műsorokat, gratulálunk mindenkinek!
[Fotó: Ilona János]