„Forr a dal már” – Rendhagyó történelemóra a Csikyben

forr_a_dal_mar_sav

Október 13-án, csütörtökön Tóth Péter Lóránt Radnóti-díjas versmondó látogatott iskolánkba, hogy egy különleges, a Corvin közi hősökről szóló pódiumműsort bemutasson. 

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának alkalmából az V–VIII., majd pedig a IX–XII. osztályos diákok rendhagyó történelem- és irodalomórán vettek részt, melynek keretén belül jobban megismerhették a „pesti srácok” harcát a szovjet megszállás ellen. Az előadás egy rövid vetítéssel kezdődött, mely az október 23. előtti tüntetések és a forradalom egyes pillanatait elevenítette fel. Ezután Tamási Áron, Illyés Gyula, Buda Ferenc, József Attila, Márai Sándor, Faludy György és sok más híres magyar szerző alkotásain keresztül ismerhettük meg a „Corvin köziek” mindennapjait.

Tóth Péter Lóránt, aki „civilben” testnevelés és történelem szakos tanár, az ’56-os forradalom fiatal hőseinek történeteit felidézve tudott a mai fiatalokhoz szólni közvetlenül, hatásosan és igényesen. A Forr a dal már című előadást, melynek iskolánk volt a legelső helyszíne, az 1956-os Emlékbizottság támogatásával 65 állomásból álló körúton mutatja be a Kárpát-medencében és Kanadában élő magyaroknak.

Az előadás minden diák számára emlékezetes marad, mivel a műsor üzenete mindenkit megérintett, és ráébresztett minket arra, hogy mekkora kincs a szabadság, amelyért 60 évvel ezelőtt nagyon sokan az életüket adták.

[Fotó: Csomós Roland, Ilona János]

« A 2 »