Színpadon a Szépek és szörnyek

KAMASZK_U17_sav

Február derekán új lehetőség nyílt a IX–XII. osztályosok számára, hiszen megalakult a KAMASZK U17 diákszínjátszó csoport. Kezdetben 45 diák érdeklődött, de a fellépésig 19-re csökkent a létszám. Balog József, a Magyarországi Alternatív Színházi Központ (MASZK) elnöke készített fel minket. Tőle sokat tanultunk a színészetről, de a jókedv sem maradt el a próbákról, melyeket kéthetente szerdán és csütörtökön tartottunk. Június 22-én a csikys diákok, másnap, 23-án pedig az érdeklődő felnőttek előtt léptünk fel a Szépek és szörnyek című előadással. 

A „színészpalánták” a IX. A, IX. C, X. A, XI. A, XI. C és XII. B osztályból gyűltek össze. A próbákon Fekete Réka, az Aradi Kamaraszínház produkciós és művészeti titkára segített, Vulcu Mihai (X. A) pedig a hangosításnál működött közre. A továbbiakban a nézők és a fellépők által megfogalmazott véleményekből idézünk.

Bold Barbara (XI. A, néző): – Mivel az elején én is részese voltam a színjátszó körnek, nagyjából tudtam, hogy mire számítsak, de az előadás ennek ellenére is sok meglepetést tartogatott. A néző saját belső világát, érzéseit, tapasztalatait is fel kell hogy használja a darab megértéséhez. Az előadás sikeresnek tekinthető, mert mély üzenetet rejt magában, amely talán napokig is motoszkálhat egyesek agyában. Rám hatással volt és igazán tetszett.

Kovács Kriszta (X. A, néző): – Nem igazán tetszett, mivel eléggé monoton volt, annak ellenére, hogy a fiatalok mutatták be a mostani fiatalságot. Kevés szöveg volt, nem lehetett érteni igazán, hogy miről van szó. Ez jellemző mostanság, mivel nem kommunikálunk és nem is tudjuk, mit szeretne a másik. Egyformák próbálunk lenni, pedig biztos sokakban rejtőznek remek tulajdonságok…

Búza Róbert (XI. A, fellépő): – A Józsi bával való dolgozás mindenben eltért az eddigi színjátszó tevékenységeimtől, teljesen új felfogást idézett elő. A hangulat a próbák alatt oldott volt, játékos, de, úgy érzem, mégis sokat tanultam közben. Az előadott darab sem hasonlított bármihez, amit eddig csináltunk, és ez nem mindenkinek tetszett. Ki kellett lépni abból a bizonyos forgatókönyves komfortzónából, de aki készen állt erre és az empátiáját sikeresen bevetette, annak szerintem nem volt ez „ciki”. Alighogy vége lett, de már nagyon várom a következő évadot.

Lovas Éva (X. A, fellépő): – Nagyon élveztem a Józsi bával töltött órákat, annak ellenére is, hogy a színdarab gyakorlására szánt idő kicsit kevés volt. Találkozásaink sokszínűek voltak, Józsi bá mindig új feladatok elé állított minket és persze rengeteg történetet mesélt nekünk. Egy érdekes és szórakoztató embert ismerhettünk meg, és remélem, hogy az új tanévben is számíthatunk rá.

Back Mária (tanár, néző): – Elgondolkodtató, görbe tükör a mai emberről, az ő életéről, a rohanásáról, a személytelen kapcsolatairól, arról, hogy miként cserél válogatás nélkül partnert, és miként hajt akár a kimerültségig, amikoris a nő az, aki hamarabb leesik lábról, a férfi talpon marad, hisz többnyire nem az ő vállán van a munka mellett a háztartás.

Ilona János (tanár, néző): – Pörgősebb, lendületesebb, fiatalosabb előadást vártam… 19 ember ül egy színpadon, szinte mozdulatlanul, tízperceken keresztül – ez nagyon gyorsan lefárasztja a nézőt, akármennyire is próbál (empatikusan) figyelni, fejben ott lenni. Színt, illetve dinamikát hoz ugyan a mezítlábas chaplines rendezői monológ, akárcsak a palatkai néptáncbetét (Sztankó Károly koreográfiája), ám az előadáson belül mindkettő idegen test. A szimbólumok, üzenetek egy része (társas mobilmagány, információözönt sugalló szimultán hangos felolvasás, élettelen szelfizés – partnercserék – kilószámra stb.) követhető volt, de az ecc, pecc, kimehetsz-es összeeséseken azóta is töprengek. Jövőre jó lenne valamivel többet látni a diákszínjátszók egyéniségéből, humorából, XXI. századi álarcok nélküli arcából.

[Fotó: Godó Ákos, Ilona János, Pattus Dorottya]

« A 3 »