XXIX. Kárpát-medencei Honismereti Ifjúsági Találkozó

Mesztegnyo_sav

Idén, augusztus 15–21. között 29. alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei Honismereti Ifjúsági Találkozót, a kisebbségben élő magyar fiatalok részére. Ezúttal sajnos csak nyolc csoport tudott eljönni a meghívott tízből: Léváról (Szlovákia), Aradról, Barótról Kémerről, Kisiratosról, Székelykeresztúrról (Románia), Horgosról (Szerbia), a házigazdák pedig Mesztegnyőről (Magyarország). Sajnos Beregszászról, Nagymuszalyról (Ukrajna) és Csantavérről (Szerbia) különböző okok miatt nem jöttek diákok. Iskolánkból idén a XII. A osztály 8 diákja kapott lehetőséget a táborban való részvételre, Olasz Angéla nyugalmazott történelemtanár kíséretében: Csíki Gergely, Juhász Dóra, Lőrincz Márk, Mogyorósi Krisztina, Păcurar Ariana, Sisa Rihárd, Torma Dorothy és Tóthpál Béla. Megjegyzendő, hogy a kisiratosi csapat két tagja, Gál Krisztián és Ierger Zsolt is régi ismerősünk volt, hiszen egykoron („réges-régen”, de nem egy távoli galaxisban) ők is a Csikyben végeztek. 

Augusztus 15., szombat

Autózás, vonatozás, buszozás, vonatozás, metrózás, megint vonatozás, aztán megint buszozás – jó hat-hét órás út után épen, de kissé fáradtan megérkeztünk Mesztegnyőre. Kipakkolás után várt minket a vacsora, melyet Galambos Ferenc plébános tábornyitó szentmiséje követett. A nap zenés ismerkedési esttel zárult.

Augusztus 16., vasárnap

Az augusztus 20-i műsorra tervezett verses, zenés számunk próbájával kezdtük a napot. A tábor hivatalos megnyitóján Kövesdiné Panyi Antónia táborvezető tartott beszédet, majd a meghívott vendégek mondtak rövid köszöntőt: Bognár Levente, Arad alpolgármestere, Nagy László Péter, Mesztegnyő polgármestere, illetve Gálné Jáger Márta, a Megyei Honismereti Szövetség képviselője. A megnyitón csoporttársam, Tóthpál Béla és Murvai Dávid, egykori csikys diák szavalatait is meghallgattuk. „Királyi szakácsok nyomdokain” címmel Molnár Vilmos és csapata varázsolta elő az ebédre szánt konyharemekeket. Farkas Vera pedagógus vezetésével a tábor udvara a kézművességek udvarává alakult át, ám előtte Terescsik Eszter színművész, a Veszprémi Petőfi Színház társulatának tagja népmesékkel szórakoztatott minket. Késő délután a mesztegnyői temetőben megkoszorúztuk Kövesdi Tiborné sírját. Neki köszönhetjük, hogy minden évben itt lehetünk, ő volt az, aki 29 évvel ezelőtt ezt a tábort megalapította. A nap vacsorával, és a Calypso kórus koncertjével ért véget.

Augusztus 17., hétfő

Olasz Angéla nyugalmazott történelemtanár Corvin Mátyás halálának 525. évfordulója kapcsán tartott előadást. Gál Zoltán Csaba, a Nyugati Jelen szerkesztője, egykori csikys diák a Menni vagy maradni? témáról, tehát a kivándorlásról és a hontalanságról beszélt. Az előadások sorát Molnár V. József néplélek és néprajzkutató zárta, Magyarnak lenni… című expozéjával. Mindezek mellett erdei vasutazásra is jutott idő a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben. A napot karaoke est zárta, Tóth Gellért vezetésével.

Augusztus 18., kedd

A nap témája a II. világháború befejezésének 70. évfordulója volt. A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékét dr. Csorba Csaba sátoraljaújhelyi történész, Fabulya Éva békéscsabai népművelő pedagógus és Boda Sándor keszthelyi történelemtanár elevenítette fel. A Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája játékos sportvetélkedőjén a kisiratosiakkal közös csapatban második helyezést értük el, kikapcsolódásként pediga mesztegnyői HONI Hagyományőrzők komikus színdarabját és a HONI Tánccsoport bemutatóját tekintettük meg. Este a Margaret Island zenekar lépett fel szabadtéri koncerten.

Augusztus 19., szerda

Egész napos kiránduláson vettünk részt. Meglátogattuk Keszthelyen a Balaton múzeumot, majd hosszú buszozás után a Balaton-Boglári Szüretre jutottunk, ahol mindenki azzal töltötte el a szabadidejét, amivel csak akarta és, persze, amivel a zsebe engedte. Fáradtan üldögéltünk a visszaúton, néma csend, a légy zümmögését is lehett hallani, a legtöbben szunyókáltunk… amikor egyszer csak BUMM! Durrdefekt az autóbusz egyik hátsó kerekénél. Szerencsére baleset nem történt, viszont egyórás késéssel értünk vissza Mesztegnyőre, mivel meg kellett várni, ameddig megérkeztek a pótbuszok Marcaliból.

Augusztus 20., csütörtök

Elérkezett az előadás napja. Reggeli után Kövesdi Tiborné, Gizi néni emléktáblájának és kopjafájának megkoszorúzására került sor. Előtte Kövesdiné Panyi Antónia tartott egy rövid köszöntőt, melyet Tóthpál Béla (gitár) és Păcurar Ariana (vokál) saját feldolgozásában előadott Ha én rózsa volnék című dal követett. A koszorúzás és Galambos Ferenc plébános ünnepi szentmiséje után már várt minket a meleg ebéd a mesztegnyői iskola kantinjában. A Szent István napi ünnepségen pedig sor került az új kenyér megszentelésére és a várva várt pillanatra, a találkozón résztvevő csoportok ünnepi műsorára. Az (utolsó) estét zenés rendezvény zárta, melyet mindenki kihasznált az utolsó cseppig.

Augusztus 21., péntek

Reggeli után nehezen, könnyes szemekkel búcsúztunk a többiektől, azzal a reménnyel, hogy jövőre (talán) újra találkozunk. A hazaút nagy részét pedig végigaludtuk. 🙂

U.i.: Köszönjük a házigazdáknak, hogy fogadtak és hat napon keresztül elláttak, a többi táborlakónak, hogy befogadtak a közösségbe és nem utolsó sorban Olasz Angéla tanárnőnek, hogy felkészített minket.

[Fotók: Tóth Gellért (1., 4.), Gál Zoltán Csaba (2., 3.)]

További képek: ITT: