Öt mese és egy (százszor)szép előadás – Százszorszép 2015

Szazszorszep_2015_Sav

Június 7-én, vasárnap délután került sor a Kölcsey Színpad Százszorszép csoportjának idei előadására a Minorita Kultúrházban. A Csiky Gergely Főgimnázium V–VIII. osztályos tanulóinak Ujj Ágnes nyugalmazott magyartanár által instruált csoportjai négy népmesét, illetve egy Tamási Áron-mesét mutattak be a nagytermet zsúfolásig megtöltő közönségnek. 

Az ötödikesek A pap meg az egylábú liba, illetve Az állatok nyelvén tudó juhász című mesét, a nyolcadikosok pedig, szintén vidáman, felszabadultan A gazdag asszony kapzsisága és A tudálékos ember és bolond felesége című rövid darabokat mutatták be. Szusszanásnyi szünet után Tamási Áron Szegény Ördög című meséjével lépett színpadra a gimnazista diákok vegyes csoportja. Menet közben kétszer is átrendezték a színpadot, de a közönség ezt is türelemmel, csöndben várta ki, és a poénokat, csattanókat tapssal, kacagással jutalmazta.

A fellépő 42 diákot, illetve a Százszorszép csoport korábbi tagjait és a technikai segédletet ellátó csikyseket, volt csikyseket tortával vendégelte meg a rendező az előadás végén, a hálás szülők pedig szép virágcsokorral köszönték meg neki a diákszínjátszók egész évi felkészítését. A pedagógusi pályafutását és ezzel együtt a színdarabok rendezését éppen 50 évvel ezelőtt elkezdő Ujj Ágnes egy csoportképhez is ragaszkodott, jelezvén, továbbra is szeretné folytatni a százszorszépes tevékenységet, de nem tudja, mit hoz a jövő, így ígérni sem szeretne semmit. Mi viszont hadd ígérjük meg csöndesen: 2016. június elején is ott leszünk és beszámolunk majd Ujj Ágnes következő Százszorszép-rendezéséről. 🙂

[Fotó: Csomós Roland, Ilona János]

« A 2 »