Április 11.: a magyar költészet napja. A XX. századi magyar irodalom két kiemelkedő alkotójának együttes születésnapja ez: Márai Sándor 1900. április 11-én, Kassán, József Attila pedig 1905. április 11-én, Budapesten látta meg a napvilágot.

És mivel tavasz van, most már tényleg tavasz van, Ruja Ildikó válogatásában álljon itt két tavaszi témájú, hangulatú vers, Áprily Lajos és Nemes Nagy Ágnes tollából. 

Áprily Lajos: Mennék eléd

Mennék eléd, mert itt vagy már közel.
A déli oldalon leselkedel.
Gyökerek hallják könnyű léptedet,
átküldesz egy-egy halk leheletet,
mely szűzies még és illattalan,
de sejtető, jó langyossága van.
Csak arcom érzi még, nem sejti más,
varázs van benne, keltető varázs.
Ahol jársz, néma éberség fogad,
keresed a rügyes sombokrokat,
hogy langyosságoddal rájuk lehelj
s kipattanjon a sárga kis kehely.
Feljössz az élre, melyet hó erez,
íj válladon, a hátadon tegez,
benne az arany nyílakat hozod,
melyekkel a telet megnyilazod.
Mennék eléd, s mint fényváró anyám,
még utoljára elkiáltanám
nevedet, melyből napfény sugaraz:
Tavasz, tavasz! Tavasz, tavasz, tavasz!

Nemes Nagy Ágnes: Tavaszi felhők

Bodzavirágból, bodzavirágból
hullik a, hullik a sárga virágpor.

Fönt meg a felhők szállnak az égen
bodza fehéren, bodza fehéren.

Szállj, szállj felhő,
pamacsos,
hullj le, te zápor,
aranyos,
hullj le, te zápor,
égi virágpor,
égen nyíló bodzavirág.