Hívogat az iskola

foto_sav

Hamarosan kezdődik a beiratkozás a Csiky Gergely Főgimnázium előkészítő osztályába. Szeretettel várjuk azokat a szülőket, akiknek fontos az anyanyelven történő oktatás, mert ez biztosíték arra, hogy a gyermekük olyan körülmények között tanulhasson és nevelkedjen, ami számára a legjobb.

Iskolánkban szakképzett tanítók tanítják napról napra a gyermekeket az írás, olvasás, számolás mellett rengeteg más szép és hasznos dologra. 

Számtalan tantárgyversenyre, előadásra, érdekes és hasznos rendezvényre is felkészítjük tanítványainkat, kirándulni, táborozni visszük őket. A néptáncoktatás is szerves része munkánknak. Minden elemi osztályban szakoktató tanítja a szebbnél szebb táncokat, népi gyermekjátékokat, így az anyanyelv ápolása mellett a néptánc is erősíti nemzeti hovatartozásunk tudatos elfogadását.

A délutáni programban szintén szakképzett pedagógus foglalkozik a kisdiákokkal: elkészítik a házi feladatokat, ebédelnek, játszanak, kézműveskednek, így ameddig a szülők dolgoznak, a gyermek felügyelet mellett hasznosan töltheti el a délután egy részét.

Mivel egy rövid cikkbe nem fér el az összes információ az előkészítő osztállyal kapcsolatosan, ezért (immár negyedik alkalommal) tartjuk meg a nyílt napot február 25-én, szerdán. Ekkor meg lehet tekinteni az elemi osztályok tantermeit, beszélgetni lehet a tanítókkal, az iskola igazgatójával, illetve a napközis tanító nénivel. A jövendőbeli kisdiákok megismerhetik tanítójukat, a szülők pedig választ kaphatnak azokra az aktuális kérdésekre, amelyek ebben az időszakban felmerülnek.

Amit hasznos tudni:
– a Csiky Gergely Főgimnáziumban nyílt napot szerveznek február 25-én, szerdán;
– beiratkozni február 23. és március 13. között lehet az iskola titkárságán.

A beiratkozáshoz szükséges iratok:
– a gyermek születési bizonyítványának és mindkét szülő személyi igazolványának fénymásolata;
– orvosi igazolás a családi orvos részéről, amely a gyermek egészségi állapotára („clinic sănătos”) és az oltásokra (vaccinări) vonatkozó adatokat tartalmazza;
– (szükség esetén) a pszichoszomatikus felmérést igazoló bizonylat.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.

A beiratkozással kapcsolatosan további részleteket IDE kattintva találhatnak.