Gólyák mulatsága Párizsban

Golyabal_2014_sav

2014. november 4., este 7 óra, Párizs utcái. A gólyalányok matrózruhában (vagy pantomim-jelmezben?), a gólyafiúk ingben, rúzsfolttal arcukon táncolnak. Hátul padok, asztal és egy villanyoszlop. 

Az este a gólyák és a szervezők közös táncával indult, mely egyből meghozta a közönség kedvét. A nagyszínház majdnem teljesen megtelt, ezért a táncvégi tapsból sem volt hiány. Érkezett a bemondó, Szabó Mihály, aki először Bognár Levente alpolgármestert, Hadnagy Évát, iskolánk igazgatóját, Spier Tünde aligazgatót, illetve Ruja Ildikó nevelési igazgatót köszöntötte, utána pedig a közönség és a gólyák is üdvözölve lettek. 

Bemutatkozott az idei gólyabál zsűrije is: Rudolf Ágnes magyartanár, Sipos Gabriella pszichológiatanár, Zabán István biológiatanár, Lipták Julianna, az iskola szülői bizottságának elnöke és Rudolf Anna, a tavalyi gólyabál királynője.

E sok-sok név után végre következett a szó szoros értelmében vett gólyabál. Első feladatként a gólyák villámkérdéseket kaptak, melyekre szinte kivétel nélkül hibátlanul válaszoltak. A kérdések között a következők is szerepeltek: Hol született Csiky Gergely? Melyik Párizs legnagyobb múzeuma? Melyik Párizs legismertebb és legelőkelőbb sugárútja? A kérdezgetéstől kissé lelapult kedélyeket egy modern tánccal élénkítették fel párizsi gólyáink, majd következett egy vicces próba. A gólyapárok levették mindkét cipőjüket, majd az egyiket elcserélték a párjukéval. Egymás megismerésére vonatkozó kérdésekre kellett ezután felelniük cipőfelemeléssel, s a feleletek akkor értek pontot, ha az egymással háttal álló (!) gólyák ugyanazt a cipőt emelték fel. Olyasmiket kellett eldönteniük, hogy kettőjük közül ki szereti jobban a húslevest, ki késett többet a próbákról, esetleg ki lóg el többet tanórákról. 🙂 A következő feladatban „sajtótiprást” műveltek a gilicék, azaz újságpapírokon kellett táncolniuk, s idővel a szervezők elkezdték összehajtani alattuk a „táncparkettet”. Amelyik pár elfért papírján a feladat végéig, annak járt a pont, amelyik viszont nem, az lógathatta a csőrét. Első körben mulatósra, utána elektronikus zenére, végül rockzenére kellett táncolniuk.

Következett az utolsó feladat, melyben a gólyafiúk teljes művészi kreativitásukat élhették ki. Egy-egy üres papírlapot kaptak, melyen csupán négy véletlenszerű szó szerepelt, s ezeket a szavakat kellett versbe foglalniuk úgy, hogy a rigmus végül rímeljen (ugyanis ezt is figyelembe vették a pontozók). Amíg a fiúk a versükön dolgoztak, addig Păcurar Ariana (XI. A) előadta Chertől a Believe című dalt. A közönség elismerően tapsolt, de ekkor még nem sejtette senki, hogy milyen cifraságokat írtak a gólyafiúk lapjaikra. Megérkeztek a színpadra a gólyalányok is labdával a kezükben, a fiúk pedig pomponokat kaptak. Igen, kitaláltátok: a lányoknak dekázniuk kellett, a fiúk pedig pomponnal szurkoltak a párjuknak, s közben a megszületett verset ismételgették. Íme, egy a sok remekmű közül: „Itt van egy medence, Víz meleg, mint egy kemence, Gyere életem, itt egy süveg, Sokkal nagyobb, mint egy szemüveg.”

A hosszú megmérettetések után a gólyapárok előadták egyéni műsorszámukat is, melyek túlnyomóan táncprodukciókból álltak. Viszont volt olyan pár, aki énekelt és gitározott is.

Ha már Párizsban jártunk, az Ellis Divatház elhozta néhány ruhakölteményét, melyet az Angels Event’s Models hölgyei mutattak be. Fellépett iskolánk társastánc csoportja is, Erdélyi Kinga koreografálásában. A kilencedikesek ez idő alatt sikeresen átöltöztek, és következett az est fénypontja, a Gólyák keringője. Hatalmas taps járt nekik, majd elvonult a zsűri, hogy meghozza döntését. Eközben sok-sok produkciót láthatott a közönség: Erdei Emese mazsorettcsoportjának fellépését, az Urania Sportklub aerobik-előadását, ismét énekelt Păcurar Ariana, és iskolánk Zumba csoportja is megörvendeztette a nézőket. Eredményhirdetés előtt még két kisfilmet is levetítettek, melyek a gólyahetet és a gólyapróbákat foglalták össze, ezeket Tóthpál Béla (XI. A) követte el.

Végül következett az eredményhirdetés, melynek során többféle díjat is kiosztottak. Az egyiket iskolánk diáktanácsa részéről Wager Evelyn elnök adta át a gólyahéten legeredményesebben dolgozó gólyáknak, azaz Mészár Zsófiának és Györki Róbertnek. A két héten át zajló internetes szavazás győztese a lányoknál szintén Mészár Zsófia lett (1533 szavazattal!), a fiúk közül pedig Zabojszky Dávid nyert (521 szavazattal), nekik Ilona János weblapszerkesztő adta át az iskola szülői bizottsága által felajánlott 100-100 lejes jutalmat. Zabán István zsűritag hirdette ki a várva várt gólyabáli eredményeket, melyek a következőképpen alakultak:
– Második lovag: Csiszár Balázs;
– Második udvarhölgy: Czernák Dorottya;
– Első udvarhölgy: Hudec Martina;
– Gólyakirálynő: Mészár Zsófia;
– Gólyakirály: Györki Róbert.

Eredményhirdetés után mindenki személyesen gratulálhatott a gólyáknak, majd a színház lassan kiürült, „Párizs” utcái is elcsendesedtek. A következő gólyabál alig egy év múlva lesz, készüljön mindenki! Nagy-nagy gratuláció jár a gólyáknak és a szervezőknek, szép munkát végeztek!

[Fotó: Bacsilla Sándor, Csomós Roland, Ilona János]