Március 15. Aradon – képekben

Marcius_15_2014_sav

Bár az iskolai megemlékezés már egy nappal korábban, pénteken lezajlott, a március 15-i városi központi ünnepségen is szép számmal vettek részt csikys pedagógusok és diákok. A megye néptáncegyütteseinek fellépése után a román, a magyar, illetve az európai himnusz hangzott el, majd, többek között, Gheorghe Falcă, Arad város polgármestere és Bognár Levente alpolgármester szólalt fel.

   Tovább…

Hódmezővásárhelyi vendégek a Csikyben

Magyarorszagi latogatok_sav

Március 14-én iskolánkba érkezett a Hódmezővásárhelyi Kertvárosi Katolikus Általános Iskola küldöttsége. A hetedikes diákokat és kísérő tanáraikat a mi hetedikes diákjaink fogadták szeretettel, izgalommal, na meg sok finomsággal. A Tóth Árpád teremben Spier Tünde helyettes aligazgató egy számítógépes bemutató keretén belül röviden elmesélte a diákoknak a Csiky történetét, így vendégeink is mindjárt otthonosabban érezték magukat. 

   Tovább…